Miért mutogat a fickó?
2020.07.05. 14:00
A népi megfigyelések meg az örökzöld tanulságok és bölcsességek annyira közhelyesek, hogy hajlamosak vagyunk oda se figyelni és legyinteni: „Jó, jó, apáink bölcsessége, akik még a számítógépet se ismerték.”
Vagy „Ezt már ezerszer hallottam, unom, nincs benne semmi új”.
Holott mekkora ostobaság és szűklátókörűség azt gondolni, hogy az új önmagában jó – ez a mai művészeti kritika, mely szerint a formabontás önmagában érték –, és mekkora butaság azt gondolni, hogy azért, mert valamit már hallottunk, az nem igaz.
A hó hideg. Ugyan már, ezt már ezerszer hallottam, mondj újat. A hó forró. Apám, ez mekkora forradalmi és új gondolat!
Az más kérdés, hogy nem igaz. De az előbbi ostoba látásmód eredménye, hogy mai tárlatokon és árveréseken 100-150 éves klasszikus festők magas színvonalú munkái harmad-negyed áron kelnek el, mint egy kortárs kis zseni műve, ami annyiból áll, hogy egy buszjegyre odafirkantotta filctollal azt a szót, hogy kaki.
Na, szóval régi bölcsesség az a történet, melyben a farkas először csak az egyik lábát tette be az ajtón, aztán a másodikat, majd a harmadikat, és a végén felfalta a naiv malacot. Már ha engedte magát. Mert a történetnek több változatát ismerem.
A kulturális-ideológiai bomlasztás is először ártatlan dolgokkal kezdődött, meg az európai kultúra felszámolása, akarom mondani a rasszizmus elleni harc is, aztán most itt tartunk.
Rassismus in der Kultur – „Die klassische Musik unterteilt nach Rasse und Klasse”
Schwarze Musikerinnen und Musiker seien im Konzertsaal immer noch keine Selbstverständlichkeit, sagte der US-amerikanische Dirigent Brandon Keith Brown im Dlf: „Wir werden immer als etwas Unerwartetes bestaunt, wenn wir die Bühne eines klassischen Orchesters betreten. Wir gelten unbewusst als minderwertig – einfach, weil wir schwarz sind.”
A klasszikus zene rasszista, állapította meg Brandon Keith Brown fekete karmester, mert alig van ez a zene feketékkel képviselve. A tények ugye a haladókat nem érdeklik. Ez is régi bölcsesség, de épp ezért igaz. Ugye ha azt mondja az ember, hogy abban a korban, amikor az európai zenetörténet nagy alkotásokat hozott létre (Joseph Haydn, Mozart, Franz Schubert, Brahms, Pjotr Iljics Csajkovszkij), a fekete társadalmakban a sátor előtti pocsolyában ültek, és a lábujjaikat piszkálták – lásd, Rejtő Jenő, Vesztegzár a Grand Hotelben, lehet, P. Howardot is tiltani kéne –, az gyűlölködés.
De jó. Akkor a jazz vagy gengszter rap is rasszista, rasszizmus a fehérekkel szemben?
Mert ott meg kizárólag feketék vannak.
Ja, nem. Rasszista csak fehér lehet. Bár én úgy gondolom, egy műalkotásnak nincs színe, csak minősége.
De miért mutogat ez a fickó?
Elsősorban ezen járt az agyam, amikor pár gengszterrap-klipet végigböngésztem.
Miért mutogat? És ki kényszeríti arra, hogy a gatyáját letolja, és mutogasson a kamerába? Előtte az egész nap. Már van számítógép és szintetizátor. Beethovennek még nem volt. Neki pöttyöket kellett irkálnia a kottába. Piszkosul fárasztó. Miért nem a szimfóniát írja? Miért arról énekel – akarom mondani, hadovál –, hogy fogja a pénzt, leüti a rendőrt, megszerzi a nőt, leüti a rendőrt, fogja az autót, fogja a drogot, leüti a rendőrt?
Vagy esetleg úgy tetszik gondolni, hogy az egyenlőség nevében majd mi megírjuk helyettük, de lehetőleg szóljon arról, hogy a fehér ember rossz? „Fekete Párducok szimfónia”. Első tétel: I hate all whites.
(Én ebből a korszakból, melyben egy visszaeső bűnözőt aranykoporsóban temetnek, férfielnyomás ellen harcoló feministák tök ismeretlen fekete lábakat csókolgatnak, amelyben szobrokat döntögetnek le, simán kinézem.)
Nem, nem. Sajnos ezt nem vállaljuk.
Tessék létrehozni. Hajrá.