Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Trump: Boltonnak börtön járna a titkosított információk terjesztéséért

888/MTI

2020.06.23. 21:30

John Bolton „ostoba és szívtelen ember” – jelentette ki volt nemzetbiztonsági tanácsadójáról Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox televízióban sugárzott interjújában.

Az elnök azt hangoztatta: Boltont börtönbe kellene zárni a Fehér Házban nemzetbiztonsági tanácsadóként töltött idejéről írt könyve miatt. A szoba, amelyben a dolog történt: Egy fehér házi emlékirat című memoár egyébként kedden került az amerikai boltokba.

Donald Trump azt mondta: korlátozott volt a kapcsolata Boltonnal már a 2019 szeptemberében történt elbocsátása előtt is.

Kirúgtam, és egyáltalán nem gondoltam, hogy nagy ügy lett volna

– fogalmazott. Majd emlékeztetett arra, hogy Bolton „titkosított információkat vitt magával és az elnökség idején publikálta ezeket”, s hozzátette, hogy ezzel szerinte a volt nemzetbiztonsági tanácsadó bűncselekményt követett el és „börtönbe kellene vonulnia ezért”.

Az elnök már az interjú sugárzása előtt, kedden reggel, az egyik Twitter-bejegyzésében ostorozta Boltont. Leszögezte, hogy a volt tanácsadó profitszerzés céljából titkosított információkat terjeszt, s a többi között azt írta, hogy a könyvből származó anyagi hasznot el kellene kobozni.

A sajtóban eddig nyilvánosságra került részletek szerint a könyvben Bolton azt állítja, hogy Trump arra kérte a kínai kormányzatot, segítsen neki az újraválasztásában. Egy kedden – a könyv megjelenésének napján – idézett részlet szerint Trump állítólag 2018-ban azt fontolgatta volna, hogy az Egyesült Államok kilép a NATO-ból, mert a többi NATO-tagállam nem emelte meg hozzájárulását a közös költségvetéshez.

A Fehér Ház és a kormányzat megpróbálta leállíttatni a könyv kiadását, ám egy bíró – elismerve, hogy megjelentetése nemzetbiztonsági károkat okozhat az Egyesült Államoknak – elutasította az igazságügyi minisztérium e tárgyban benyújtott keresetét. A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója, Paul Nakasone eskü alatti nyilatkozatot is tett arról, hogy a könyv szigorúan titkosított információkat hoz nyilvánosságra

Trump és munkatársai az elmúlt napokban egyre gyakrabban próbálják meg hitelteleníteni Boltont. Mike Pompeo külügyminiszter „árulónak” nevezte a volt nemzetbiztonsági tanácsadót, aki szerinte „hazugságokat terjeszt”. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház volt sajtószóvivője a most készülő könyvében azt írja, hogy Bolton „részeges és hataloméhes” ember, aki „gyakran úgy viselkedett, mintha ő volna az elnök, és Trump elnök álláspontjával ellentétes politikát erőltetett”.

Kathleen McFarland, aki a Trump-kormányzat első időszakában helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó volt, egy hétfői publicisztikájában arról írt, hogy Trump és Bolton már a kezdetektől fogva ellentétes álláspontot képviselt fontos kérdésekben. Így például – McFarland szerint – Bolton megelőző katonai csapást akart volna Irán, Szíria, Venezuela és Észak-Korea ellen, s amikor Trump másként döntött, felemelte a telefont és „kormányzati forrásként” arról tájékoztatott sajtóorgánumokat, hogy a Fehér Házban káosz uralkodik.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére