Korunkban túl sok lett az információ. Az ember ebben a felfokozott iramban, ahogy záporoznak felé a hírek, szinte csak kapkodja a fejét. Mire az egyiket megemésztené, már jön is a másik. Szinte kérdéseket sem tud feltenni, mert mire kimondja, már szinte aktualitását vesztette ebben a rohamtempóban.

Azért én mégis találtam pár kérdést, amikre nem lelem a választ. Talán nem is avultak el ezek a kérdések, mert az ember a választ már a múlt évben, meg tizenöt évvel ezelőtt sem találta meg.

„Lincshangulat lett úrrá Tiszakanyáron a traktorral elgázolt kislány tragédiája miatt: bosszúért kiáltanak a rokonok – Drámai fotók a faluból.”

Ez az egyik hír, ami mellett az ember ebben a szobordöntögetős, lábcsókolgatós kora nyári időszakban akár el is mehetne, de legyünk konzervatívak. Szállítsuk lejjebb az ingerküszöböt. Figyeljünk oda arra is, amiben nincs tíz halott meg lángoló városok. A részletekben van az igazság.

„A rendelkezésre álló információk szerint kedden fél tizenkettő körül a lány a Fő úton kerékpározott a Damjanich út irányából a Dombrádi út felé, ahol összeütközött egy kanyarodó lassú járművel, ami a Dombrádi útról fordult le jobbra, a Fő útra. A sérülthöz azonnal mentőt hívtak, mentőhelikoptert küldtek, a biciklis azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.”

Valószínű, hogy szerencsétlen önkormányzati alkalmazott, aki jött lassan a traktorral, nem hibás. Sem a település, sem a mentők. Sem a társadalom. Ennek ellenére:

„A közeli presszóban is téma volt a tizenéves lány tragikus halála. Az egyik törzsvendég elárulta: a traktor vezetőjét, Bertit nagyon megviselte az eset, azt mondta, váratlanul, egy szempillantás alatt történt minden, esélye sem volt időben reagálni, elkerülhetetlen volt a baj. Szerettük volna felkeresni Bertalant, de kiderült, napok óta nem tartózkodik otthon, lakására, s egyúttal a környék békéjére, biztonságára is, rendőrök vigyáznak a tragédia óta.

– Jól tette, hogy fogta a családját, és elment, amíg lecsillapodnak a kedélyek. – jegyezte meg egy neve elhallgatását kérő idős úr.”

Mivel se a falu, se a hatóság, se a szerencsétlen traktoros családja nem akarja, hogy megismétlődjék Olaszliszka – értsd: féltik az életüket –, bujkálniuk kell, s a házukat őrzik.

És itt másik hír. Nem a legfrissebb, de a lényeges dolgok nem avulnak el.

„Négyszáz lóerőre tuningolták, ezért már eleve csak zárt pályán használhatták volna, de lézeres sebességmérő blokkolóval is felszerelték azt a BMW-t, amivel 2019. április 20-án éjfél előtt nem sokkal gázoltak el egy 18 éves lányt és barátját Cegléd belvárosában. A sportautót egy 22 éves fiú vezette, egy jól menő, helyi vállalkozó fia, aki sokak szerint ezzel a feltuningolt autóval »villogott«, és aki minden utat »versenypályának használt« a városban. A vádirat szerint aznap este P. Levente a megengedett legnagyobb haladási sebességet legalább 190 százalékkal túllépve. (…) Az érettségi előtt álló lány a helyszínen meghalt, barátja túlélte a balesetet, de lába súlyosan roncsolódott és életveszélyes sérülésekkel került kórházba.”

Az eset hasonló, de lényegileg különbözik. Nem lassú döcögésű traktor, hanem szabálytalan gyorshajtó a vétkes – feltéve, ha a traktoros az –, és az egyik áldozat azonnal meghal, a másik egy életre nyomorék lett.

A rendőrség nem őrzi az elkövető házát, a halál okozója nem bujdokol, és senkinek eszébe nem jut lincseléstől tartani.

Ellenben az ügyhöz kapcsolódó hír egészen friss.

„Június 18-án tartották meg a ceglédi bíróságon azt az ülést, melyen a tavaly húsvéti halálos kimenetelű gázolás elkövetője 3 év szabadságvesztés büntetést kapott – egyelőre nem jogerősen. Az áldozat Bognár Emese édesanyja Bognárné Szepes Orsolya lapunkhoz juttatta el levelét, aminek kérte megjelentetését, mert mint fogalmazott: »úgy érzem, szükséges lenne az ügy lezárásához és a ceglédi emberek bírósággal szemben érzett csalódottságának enyhítéséhez.«

A levélben a halott fiatal lány édesanyja elmondja gondolatait a bírósági gyakorlatról és csalódottságát fejezi ki a túlságosan elnéző ítélettel szemben. A levél egyébként itt olvasható.”

Figyeljük meg és elemezzük a történteket. Az áldozat édesanyja levelet ír. Nem önbíráskodik, nem fenyegetőzik, nem megy huszadmagával rugdosni, nem használ trágár szavakat. Levelet ír. Ahogy az egy törvénytisztelő, és ember módra viselkedő állampolgártól elvárható.

Látszólag nem kapcsolódik a harmadik hír – de csak látszólag!

Donáth Anna, a Momentum emberi jogi aggodalmaskodója a napokban indította útjára mozgalmát, ami ugye egy külföldi ötlet másolata – ezek sosem a hazai talajból táplálkoznak, mindig az idegenéből –, amelynek jelmondata így hangzik: A roma élet is számít.

Sorok írója értetlenül áll a kezdeményezés előtt. Amikor romák halálra késeltek két magyar fiatalt, nem bontott zászlót „a magyar élet is számít” szlogennel. Tehát nem a valós életvesztés a kiváltó ok. (Romákat tudtommal nem gyilkolt senki.) Most bontott zászlót, amikor az USA-ban tombol a BLM (Black Lives Matter) mozgalom. (Amihez nekünk itt semmi közünk.)

Miért most bont zászlót Donáth Anna, és miért egy olyan mozgalmat másolva, melyben egy véletlen szerencsétlenség miatt – ahogy Olaszliszkán, meg most majdnem Tiszakanyáron – önbíráskodási hullám indult el?

Ha közülünk valakit szerencsétlen baleset ér, mi miért nem megyünk önbíráskodni, és miért kell rettegni attól, hogy visszafelé meg igen? Mi még szándékos emberölés esetén sem megyünk, és ezt mindenki tudja és természetesnek veszi. Ahogy Amerikában is. Statisztikák igazolják, hogy sokkal több a fehér áldozatok száma, sőt, a feketék által feketék kárára elkövetett erőszak is nagyságrendekkel nagyobb, mint a fehérek által feketék ellen.

Odafelé ez miért természetes, és visszafelé miért nem?

Miért fogadja el mindenki, hogy ez természetes, és meddig fogja még ezt elfogadni?

Miért van az, hogy ezeket soha meg sem kérdezi senki?

Biztos, hogy nekünk kellene letérdelnünk?