A gendertanulmányok oktatásának kérdése az elmúlt években visszatérő, vitatott téma, amely különösen a nyugati típusú társadalmakban éles kulturális töréspontként jelentkezett. A társadalmi nemekkel kapcsolatos kutatásokat (gender studies) sokan megalapozatlannak, sőt társadalmilag is károsnak tartják. Többen fölvetették a társadalmi nemek fogalmával kapcsolatos alapvető kritikájukat is; ez azt jelenti, hogy a definíció szintjén sem lehet új, tudományos értelemben vett haszonról beszélni, és igazából – részben – a nemi szerepek változásainak egy leegyszerűsített, félrevezető, erősen áltudományos jellegű értelmezéséről van szó. Az új nemi koncepció bekerült a nemek közötti esélyegyenlőség politikájába, és az ezredfordulóra a nemek közötti egyenlőség sajátos kölcsönfogalmává is vált. A gendermegközelítést számos neves kutató is kritika alá vonta.

Stefan Hirschauer német szociológus abban lát problémát, hogy a gendertanulmányokat művelők túlzott mértékű politizációt és markáns ideológiai színezetet visznek egy elvileg tudományosnak láttatni szándékozott témába. A nemek kutatását szerinte nem szabad a nők társadalmi előmozdításának eszközeként használni, hiszen akkor már nem egy tudományos diszciplínáról beszélünk. A társadalmi nemekkel kapcsolatos tanulmányok (oktatás) mára Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egy politikai emancipációs projekt részévé, kvázi ideológiai támasztékává vált, ami ahhoz vezetett Hirschauer szerint, hogy sokan okkal vetik föl a kérdést: akkor minek egyáltalán kutatni, oktatni a gendertanulmányok témakörét? Ha a tudományt a politika részévé tesszük, akkor miért akarjuk tudományként definiálni, és annak megfelelően vizsgálni? Fölmerül annak az alapos gyanúja, hogy a társadalmi nem kutatóinak kezében nincs is igazi intellektuális matéria a kérdés megválaszolására.

Az antropológus Frank Salter a kérdés kapcsán fölveti a biológia elleni megközelítést, az „antibiológiai elfogultság” problematikáját. Salter szerint a biológia határozza meg, hogy valakinek férfi vagy női reproduktív szerve van-e, ami általában megfelel a szexualitásának, agyszerkezetének és preferenciáinak. A tudós szerint azonban minderre a szokásokban, a törvényekben, a hiedelmekben, a társadalmi gyakorlatban bekövetkező új változások nincsenek kihatással, azoknak nincsenek biológiai következményei.

A társadalmi nemek tanulmányaival, különösen a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos különös kutatásokkal kapcsolatosan megfogalmazódó, modern tudományos kritika pedig markánsan egybecseng a történelmi egyházak felől érkező aggodalmakkal is. A Vatikán korábban már többször is kritizálta a genderirányt, és Ferenc pápa egyenesen „ideológiai kolonizációról” beszélt, amellett érvelve, hogy az újfajta „nemi ideológia” a hagyományos családmodellre és magára a termékeny heteroszexualitásra jelent egyre súlyosabb kihívást. A különböző intellektuális nézetek szabad versengésének, a szellemi pezsgésnek hosszú évszázadok óta tágabb teret engedő Franciaországban az elmúlt években éles konzervatív kritika reagált a gendertanok terjedésére. A hagyományfélő katolikus mozgalom hatására szerveződő tüntetők Párizs utcáin vonultak fel az azonos neműek házasságának törvényi szintű biztosítása, és az örökbefogadásuk lehetőségéről szóló törvény ellen, az új szellemi hatások ugyanis egyre mélyebbre kezdtek leszivárogni, a társadalompolitika döntéshozatali szintjeire is.

A gendertanulmányi programok (egyetemi szakok) állami részről történő pártolását 2018 őszén megszüntette a magyar kormány, amely a társadalom többségének álláspontjaként, alapelvként deklarálta: az emberek férfinak vagy nőnek születnek, ennek fényében nem beszélhetünk társadalmilag felépített nemről, hanem csak biológiai nemről. Magyarország már hosszú évek óta – és következetesen – azt a modern, tudományosan is megalapozott megközelítést érvényesíti, hogy nincsenek „társadalmi nemek”, legfeljebb csak idővel, szerves módon változó társadalmi szerepek.

Ezzel magyarázható az is, hogy az Európa Tanács egyezményét „a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról” Magyarország jól meghatározott indokkal nem ratifikálta. Bár 2011 májusában, Isztambulban már ott volt az egyezményhez való csatlakozás lehetősége, Magyarország végül mégsem iktatta törvénybe a genderegyezményt. Annak szövege ugyanis olyan egyoldalú szemléletet jelenít meg, amelynek alapja a radikális feminizmus, a nemek társadalmi pozícióinak egyszerűsített, hamis ideológiai megközelítésével, amely az áldozat nőkkel szemben a férfiakat általánosan elnyomókként, erőszakos bűnelkövetőkként írja le.

A román parlament felsőháza, a Szenátus 2020 júniusában úgy döntötte el a törvényhozói vitát, hogy végül megszavazta a 2011. évi oktatási törvény egy olyan módosítását, amely minden tanfoglalkozáson tilalom alá vonja a társadalmi nemek oktatását, ebbe beleértve az iskolán kívüli tevékenységeket is, vagyis azt, hogy a diákoknak a genderelméletet tanítsák, vagy ilyen irányú szexuális nevelésben részesüljenek. A romániai nyilvánosság egy része a döntést magát úgy értelmezte, hogy a törvényhozó testület a jövőben az egyetemeken sem látja szívesen a genderelmélet oktatását.

A román közéletben jelentős befolyással bíró történelmi egyházak is élesen ellenezték az új szellemiségű szexuális nevelés és a genderelmélet iskolai bevezetését, amiként a lengyel katolikus egyház is – felelős társadalmi szereplőként – felhívta a figyelmet, az iskolákban történő érzékenyítő gendernevelés veszélyeire, vállalva az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott nem kormányzati szervek és intellektuális megmondóemberek ócsárlását is. Kelet-Közép-Európában mindmáig szilárd, és általánosan képviselt álláspont az, hogy az úgynevezett LMBTQ-nevelésnek nem lehet helye az oktatási intézményekben.

A közép-európai konzervatív pártok és egyházak képviselői hasonlóképpen gondolkodnak a társadalmi problémák, így a nemi erkölcsök és szerepek normális megközelítéséről, és ebben az erős intellektuális kiállásban többnyire képesek félretenni a konfliktusaikat. Az oktatásban és nevelésben mindmáig fontos szereppel bíró keresztény egyházak is képesek kulturálisan együttműködni a kormányzatokkal. A társadalom értelmes, józan többsége is elvárja azt, hogy a közélet egy sohasem negligálható, következetes értékrendet képviseljen ezekben a vitákban. Látják már ugyanis a negatív tendenciát, különösen azt, hogy Nyugat-Európában javában zajlik a polgárok hagyományos – nemzeti vagy vallási – identitásainak a fokozatosan gyengítése, sőt leépítése, és ebbe a sorba illeszkedik a nemi önazonosság nyílt negligálására irányuló társadalmi kísérlet is.

Az emberek többsége a hagyományos család fontosságában hisz, és abban, hogy a családi, nemi tradíciók értékeinek gondos védelmezése – éppen a közjó, a társadalom demográfiai jövője miatt – kiemelten fontos mindannyiunk számára.