Zselé elhagyatottan üldögélt az egyik széken, és úgy érezte, ez az egész nem érte meg. Nem volt bót. Lemondott a lányokkal való ismerkedés minimális esélyeiről is, komoly anyagi áldozatokat vállalt az egyenruha és a hozzá való kiegészítők beszerzésével, s mindezt miért?

A nagy semmiért!

A kőbányai Muter klub felső szintje volt e keserű gondolatoknak színtere. A lépcsőfeljáró mellett gyülekeztek a régi arcok – Patkány, Csinos, Őrmester –, s valami roppant komoly és jelentőségteljes dologról értekeztek.

Komolynak kellett lenniük, mert Szőkepatkány és Kegyetlen is sűrűn bólogatott hozzá, s Korcs Undor Nünü – akiről köztudott volt, hogy már '82 óta nyomul a magyar punkmozgalomban – egy halk „nos, igen” kitételt is kiejtett a száján.

Mindenesetre ezen létfontosságú információknak tudása nem adatott meg Zselének, ki a szemközti sarokba állított kis asztal, valamint négy szék egyikén üldögélt, s búsan lógatta a fejét.

Fájdalmas életérzésének kiváltó oka Ede volt, aki egy gitárt tartott a kezében, s húsos ujjait a húrokhoz nyomta.
– Ez a Kájosz – jegyezte meg Ede.

Semmi válasz.

A mellette lévő székek egyikén Bubó terpeszkedett, százkilós testét egyensúlyozva a széken, a másikon meg Caca, aki nemrég tett szert egy vadonatúj Martens bakancsra. A harmadik széken természetesen Zselé foglalt helyet, a legfiatalabb a társaságban, aki mint kezdő skinhead, most először látogatott el a Muter klubba, s már harmadszor próbálkozott bekapcsolódni a társalgásba, de igyekezetét nem koronázta siker.

Válaszra sem méltatta senki.

– Ez a Kájosz – jegyezte meg ismét Ede, aki felettébb sértve érezte magát, ugyanis a teljes hétvégét azzal töltötte, hogy megtanulta fejből a legendás 4-Skins együttes Chaos című dalát, s tudományát szerette volna megismertetni hallgatóságával, akik ellenben nem sok befogadókészségről tettek tanúbizonyságot.

Elkeseredését azzal tompította, hogy időnként félretette a gitárt, s egy jót húzott az asztalon középen álló borosüvegből.

– Most vagyok először a Mutter klubban – szólalt meg Zselé, s tekintetét esdeklőn Edére emelte.
– Ez itt a Kájosz… – jegyezte meg erre Ede, s ujjait ismét a húrokhoz nyomta.

Semmi válasz.

Ede hát megint a borosüveg után nyúlt.

– Az még hagyján – füstölgött magában -, hogy Bubó a hétvégi kommunikációs konfliktusát meséli a török vendégmunkásokkal, miközben körbe-körbe jár a borosüveg, Caca az új Martens bakancsát mutogatja, büszkén föl-le emelgetve a lábát, de hogy Zselé, ez a kis mitugrász sem reagál a mutatványára semmit, az már felháborító.
– Kájosz – jegyzi meg ismét, s felemeli a hangját.
Semmi hatás.
– Kájosz – szól, s köhög.

Zselé eközben még mindig azon töpreng, hogy megérte-e voltaképp ez az egész dolog. Eladta a teljes szagos radír- és nyugati szappan-gyűjteményét a nővérének, hogy pénzhez jusson és beszerezhesse a kellékeket. Levágatta a haját kopaszra, miáltal két napig rajta röhögött mindenki a szakmunkásképző intézetben, lejött ide, dacolva a szülői terrorral, és ráadásul még a bort is ő fizette. A bort, ami most körbe-körbe jár, s húz belőle Caca („Látjátok ezt a varrást itt? Eredeti Martens!”), húz belőle Bubó („Leszálltam velük a villamosról, s már ütöttem is”), s persze Ede. S már a sokadik kör megy, és őt persze mindig kihagyják!

Zselében felhorkant a büszkeség. A büszkeség pedig összekapaszkodott az elkeseredéssel, és kettejük szövetsége tetté erősödött.
Kinyújtotta kezét az üveg után.

– Zselé! – csattant fel ekkor egy öblös hang mellette. – Na nehogy már te idd meg az egészet! – szólalt meg Ede, aki úgy érezte, valamit végre vissza kell fizetnie a megaláztatásból. A megaláztatásból, ami őt itt órák óta folyamatosan éri.
Azzal Ede megragadta a borosüveget, s egy határozott mozdulattal a szájához emelte.