Amikor kellő számú tömeg összejött, kezdtük magunkat jól érezni. Már amennyire egy ilyen témakör kapcsán összegyűlt tömegben az ember jól érzi magát. Mert amúgy igen, az emberi lélek olyan, hogy bármilyen alkalom megteremti az együvé tartozás érzetét, és ez a lényeg. Ez minden emberi közösség lényege, és ezt tagadják haladóék, és próbálják bomlasztani bármi áron.

Hogy helyette mit kínálnak? Semmit. Csak ezt mondhatjuk, mert amit kínálnak, azok vágyálmok, légvárak, ostobaságok és hasonlók, de még ezeket se gondolják komolyan. Illetve vannak, akik igen, ezeket saját maguk nevezik hasznos idiótáknak.

Ezek előtt a hasznos idióták előtt két út áll. Ámokfutó elmebajosként diliházban, börtönben, vagy egy hullaházban végzik, vagy kis apró pontként, felhasználható gyalogként, akit lecserélnek és félredobnak abban a pillanatban, amint nincs rájuk szükség.

Na, de nem ezt akartam, elmesélni, nem erről akartam mesélni, hanem arról a csodás az őszről.

Az úgy indult, hogy ott álltunk egyre többen, nem messze a parlamenttől, és kezdett izzani a hangulat. Ismeretlen emberek elegyedtek szóba egymással. Hallotta? Maga is? Mit szól? Ez hihetetlen. Ez az ember egy utolsó, nem normális. Valaminek lennie kell!

Pár napja keringett az interneten az őszödi beszéd. Emailben terjedt mindenfelé mp3 formátumban és az iwiw üzenőfalán százak és ezrek osztották meg róla a véleményüket. Igen, az iwiw, mely kicsinálta a MyVipet, hogy aztán őt meg kiiktassa a facebook. Lassú volt az iwiw, és nehézkes, de nem osztogatott 30 napokat. Hiába, a fejlődésnek ára van.

Állok ott magam is a tüntető tömegben, és miközben ismeretlenekkel váltok szót – igen, én vagyok az a Pozsonyi, köszönöm, örülök, hogy tetszik, igyekszem -, észrevettem pár ifjú hölgyet, akik pár méterrel odább csoportosultak. Az egyik különösen megtetszett. Volt az arcába valami báj, meg a nézésében. És szőke volt.

Odamentem, hát persze.

Már nem emlékszem, hogy mit mondtam, és miről beszéltünk, de telefonszámcsere lett a vége.

- Elhoztam CD-n a teljes szöveget – mondta, amikor először találkoztunk, rá pár nappal. – Ez a teljes, nem a vágott verzió. Nagyobb gazember, mint hittük. Ennek következményének kell lenni. Ezt nem úszhatja meg. Mégis csak demokrácia van, vagy mi a fene. A látszatra csak ügyelnek azért.

Valami ilyesmit mondott, én meg elbűvölve néztem a gribedlit az arcán, és mikor átvettem a tárgyat, a kezem hozzáért.

Hát, valahogy így indult köztünk.

Persze nem lett következménye semminek. A többinek se. Szilvivel – mert így hívták, aztán átéltük az október 23-i könnygáz attakot, álltunk a Korvin-közben, amikor a mai szemmel kis apró és bumfordi mobilokat a fülünkhöz tartva jöttek a hívások, és azt kiabálták, hogy lőnek.

- Micsoda? Ne szórakozz Balázs! Mi az, hogy lőnek?

- Lőnek, érted? Fogd már föl. Lőnek, igen, az emberekre. És a tömeg menekül, és ők mennek utánuk, és ütik-vágják, ahol érik. Menjetek azonnal haza.

Ránéztem a mellettem álló lányra.

- Ne hősködjünk. – fogta meg a kezem. – Irány a metró.

Az utolsó szerelvényre tuszkolódtunk fel, később mondták, hogy több nem indult.

Az árpád hídnál ki a metróból, fel a lakásba, és azonnal be a tévét. A Hír TV akkor már létezett. Már volt egy tévénk. Mármint nekünk, jobboldalnak. És ültünk a fotelben, és néztük a közvetítést. Néztük, ahogy a lovas rendőrök ütik a népet, és az emberek menekülnek. Volt, aki ellenállt. Azt még jobban ütötték.

Igen, ezt így élő egyenesben. Már akkor belegondoltam, ilyen lett volna 56 is, ha van közvetítés?

Azután hetekig ez lett a program. Le a tévé elé, és nézni, hogy van-e tüntetés, és mit lép Gergényi. Majd bekapcsoltuk az Ismerős Arcokat és lélekben próbáltunk túlélni. Majd feltűnt Révész Máriusz véres arca.

És persze következménye nem lett. Se ennek, se másnak. Gyakorlatilag semminek. És mivel az emberi memória rövid, ahogy az élet is, az újabb generáció szinte legyint, ha az a bizonyos szemkilövetés szóba kerül. A 22 millió románnal riogatás főleg. Szerencsére azért nem mindenkinél.

Később az élet szétszakított minket. Mindenki a maga útján. Talán így is volt jobb. De ha nekem azóta bárki sopánkodik, hogy szörnyű körülmények közt nem lehet élni, meg csajozni, csak röhögök. Sőt, akkor a legjobb. Akkor az igazi!