Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A merev fejtartásról

Pozsonyi Ádám

2020.05.02. 11:00

A Mókus sörözőben ismét együtt volt a társaság. Boros úr, az örök agglegény, Szomszéd úr, az elmaradhatatlan bevásárló szatyorral, mely szinte védjegyévé vált. Szász Kornél, ki titokban most is egy latin nyelvű értekezésen dolgozott, sőt, még a Ludovikás is tiszteletét tette, ami nagy szó.

Mint mindig, most is főleg barátunk, és példaképünk vitte a szót.

- Én sajnálom azt az embert – jegyezte meg Keskeny Károly, miközben futó­lag végigpillantott a szomszéd asztalhoz telepedő, nyegle tartású Che Guevara-pólós fiatalemberen.

- Azt a kis szarost? – horkant fel erre Szomszéd úr, de hát ő mindig is hajlamos volt a tömör, rusztikus megfogalmazásokra.

„Ez az egész házasság egy hatalmas nagy baromság!” – jelentette ki egy ízben botladozó nyelvvel, bár akkor már a heti engedélyezett kimenő vége felé járhattunk, lehetett tíz óra, s az asszony által jóváhagyott alkoholmennyiség-adagját is bőven túllépte.

– Nem – ingatta a fejét mélabúsan Keskeny. – Azt a szegény, szerencsétlen forradalmárt, ott, azon a modern szabású ruhadarabon.

Értetlenül néztünk össze:

- De mester! – kezdtünk bele zavartan. – Az ott egy vérengző bolsevik gazember…

- Ugyan, hagyjátok már ezt a kliségyűjteményt! – fojtotta belénk a szót egy kézmozdulattal Keskeny. – Arra gondolok most, hogy milyen érzés lehet ikonná válni? Az ikoni lét lelki, és érzelemvilága az, ami engem jelen pillanatban érdekel. Csak, hogy egyetlen dolgot említsek, annak az embernek ott – bökött fejével a vörös festékben úszó arcra -, mindig ugyanúgy kell tartani a fejét. Ha egy kicsit is másképp tartja, már nem felel meg az elvárásoknak. Már eltér a szabványtól.

- Látta tán valaki valaha másképpen tartani? – Hajolt közelebb, s az arcunkba bámult. – Ismernek az urak talán másfajta ábrázolást? Ugye, nem?

Szörnyű lehet. Kiragadnak az ember életéből egy röpke pillanatot, felfestik egy bizonyos, véletlenszerű nézőpontból, s attól kezdve az te vagy. Abban a sapkában, az előtt a köztéri pad előtt, azzal a szivarral a szádban. Senkit nem érdekel, hogy életed többi hetven évében esetleg bagót a szájadba nem vettél, szívből rühellted a svájcisapkákat, s közelébe sem mentél holmi gyanús padoknak, meg más efféléknek. Nem. Te azaz ember vagy, s az is maradsz örökre, aki ott, azon a véletlenszerű fotón meg lett örökítve.

- Szegény Che Guevara! – ingatta a fejét barátunk. – Ha itt most megjelenne, és sapka helyett mondjuk, egy kackiás csákót húzna a fejére, saját rajongói lincselnék meg. Az emberek nem hagyják, hogy elvegyék tőlük a rajongás örömét.

Keskeny most tartott egy rövid hatásszünetet. Szeméhez emelte monokliját. Behatóan tanulmányozni kezdte a szomszédos asztalnál helyet foglaló ifjút, figyelte mozdulatait, s alaposan szemügyre vette a szóban forgó ruhadarabot.

- S akkor még nem is beszéltünk a kereskedelemről – szólalt meg váratlanul, mégpedig olyan hanghordozással, mint aki örömét leli ebben az új nézőpontban. – Azt a sok Che Guevarás bögrét, meg pólót most mind-mind fessék át? Csak azért, mert őikonságának méltóztatott másmilyen hajviseletben felszállni a villamosra?

- Hm – nézett ismét a távolba Keskeny, s a monoklit mellényzsebébe tette. – Engem leginkább az a fárasztó, merev fejtartás tölt el aggodalommal. Biztos megmerevedne tőle a nyakam.

Keskeny Károly felhajtotta maradék sörét, majd így fojtatta:
- Kiragadnak valami lényegtelen marhaságot az ember életéből, hogy mondjuk gyűlölte a macskákat, hamisan hegedült, vagy tudja a fene, mondjuk, hogy a regényének bemutatóján felírta a rendőr gyorshajtásért. Ezt aláhúzzák, mint meghatározó elemet, s kreálnak ezáltal egy olyan álvalóságot, melyben az illető minden bizonnyal a legkevésbé sem érezné otthonosan magát.

Ezt az aljasságot rendszerint az illető – a későbbi ikon – valamely idióta ismerőse viszi végbe, aki évek óta a környezetében él, és jól ismeri a mindennapjait.

- Szegény, szegény Che Guevara – bólogatott mélabúsan Keskeny, nagyokat sóhajtott hozzá, majd hirtelen felkapta a fejét.

- De ugye ti – nézett ránk szúrós szemmel. – Ti, ugye nem terveztek velem kapcsolatban semmi gyalázatosságot?
Tekintetét végighordozta az asztalra kitett, elmaradhatatlan zsebórán, a korsó mellett heverő, örökké magával cipelt Cholnoky Viktor köteten, majd a sarokba pillantott, ahol kedvenc fanyelű sétapálcája hevert. Azután ismét reánk nézett.
Mi csak zavartan hallgattunk. Nem tudtuk, mit válaszoljunk.

Hallgatásunk mégis beszédesebb volt, mint némely terjengős országgyűlési felszólalás.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére