Csipsz elő – azért, mert önkéntes karantén van, szórakozni még lehet –, s indul. Közben meg beindul egy emlék.

Áll az ember kisdobos nyakkendőben, jelvényekkel és sípokkal díszítve a tornateremben. „3746-os számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat vigyázz! Középre nézz! Zászlóbehozatalhoz tisztelegj!”

Csak gyerekként éltem meg a szocializmust, annak is a végét, de örök emlék a november 7-i megemlékezés. Délelőtt a tornateremben, este meg a tévéhíradóban. „A szovjet-magyar barátság. A testvéri szocialista országok érdeke. A párt érdeke. A nemzetközi munkásmozgalom érdeke.” Ezek hallatszottak.

Magyar érdek. Ez soha, egyetlenegyszer nem hangzott el.

Még ha hazudták volna, s azt állítják valamire, hogy az magyar érdek, holott tudjuk, hogy nem az, de maga a szempont nem létezett.

Videóbejátszás indul.

A riporter, Stephen Sackurt papírról olvasott dörgedelmei nyilvánvalóan nem saját kútfőből származtak. Lefelé nézett, ujját a papíron tartva, szinte mutatóujjával követve a sorokat, amiket valaki feljegyzett neki. Elmondta egyiket a másik után, mint amikor egy vallatótiszt a listáról felolvassa a bűnöket és számonkéri azokat a bizonyos mondatokat, amiket a lehallgató egységek rögzítettek, majd kissé türelmetlenül végighallgatta, amit a vádlott beszélt – a szembe világító lámpát addig sem oltotta le –, majd jött a következő és a következő. A vádlott – Kovács Zoltán – válaszait teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, egy, azaz egyetlenegy esetben sem reagált rá semmit. Legfeljebb a szavába vágott. Migránsok, hatalmi túlsúly, diktatúra, európai értékek. Ez mind előjött és elhangzott, az ürgebőrbe varrt üzenetek még kimaradtak.

Forrásként pedig nem egy „hitelesnek tűnő névtelen feljelentés”, hanem a Helsinki Bizottság szerepelt folyamatosan. Nem tudom, voltaképp van-e lényeges különbség a kettő között.

Ha nekem akkor, a gyerekkoromban azt mondja valaki, hogy megérem azt, hogy egy magyar politikus állja a sarat egy idegen birodalom képviselőjével szemben, s elhangzik ez: „minket már nem érdekelnek a politikai vélemények”, illetve „számunkra egyetlen dolog az első, a legfontosabb, a magyar emberek érdeke”, szerintem nem hiszem el. Nem beszélve a látványról.

Nemzeti lobogó – két darab is –, s a háttérben a történelmi Magyarország térképe. Erdély és a Kárpátok karéja gyönyörűen belóg a képbe. Szinte odaképzeli az ember a Szörényi bánságot, esetleg Halicsot és Kumániát. (Ha egy román politikus látja ezt az adást, szerintem megőrül, de ez nem érdekes.) Az ember ugye mindig olyan dolgokkal veszi körül magát, azzal díszíti otthonát, vagy az irodáját, ami számára fontos, lényeges és meghatározó. Ami az identitását kifejezi. Amihez tartozik, vagy amivel azonosítja magát. Kamionsofőrnél a meztelen lányok, vasútmodell-rajongónál a 424-es, haladó szellemű youtubernél a szivárványos zászló, magyar államférfinál a történelmi múlt.

A csipsz elfogyott, az emlékek is. A műsor is véget ért. Hát, elköszönök én is.