Úgy tűnik, nyár előtt már nem szurkolhatunk a Barcának
2020.04.26. 20:49
A spanyol egészségügyi miniszter szerint nem számíthatnak arra, hogy a nyár előtt újraindul a labdarúgó-bajnokság.
Óvatlan lennék, ha azt mondanám, hogy a profi futball még a nyár előtt visszatér
– jelentette ki vasárnap Salvador Illa, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelik a vírus terjedését, illetve a járványhelyzet alakulását, és ezek ismeretében fogalmazzák meg azokat az ajánlásokat, amelyek alapján a különböző aktivitások visszavezethetők a mindennapi életbe.
A spanyol liga vezetése már korábban bejelentette, hogy legkorábban május végén folytatódhatnak a La Liga küzdelmei, Madrid főpolgármestere, José Luis Martínez-Almeida viszont azt mondta, valószínűleg nyár vége előtt semmilyen futball nem lesz.
Spanyolországban március 12. óta nem rendeztek mérkőzést, két nappal később pedig bevezették a szigorú korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt. A fertőzésbe eddig több mint 22 ezren haltak bele a spanyoloknál.
(MTI)