Szokatlan körülmények között, online szavazással lehet kedden ismét Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke
2020.04.21. 09:04
A Nemzeti Sport rendhagyó infografikán foglalta össze Csányi Sándor tíz évét:
A lap összeszedte a leglényegesebb változásokat, íme néhány közülük:
- Az elmúlt évtizedben a legjelentősebb változás az infrastruktúrában mutatkozott meg, rengeteg pálya épült, modern stadionokban zajlik a bajnokság.
- 12 csapatosra szűkült az élvonal.
- A válogatott 1972 után 2016-ban Európa-bajnokságon vehetett részt, ugyanakkor a világbajnoki kvalifikációra 1986 óta hiába várnak a szurkolók.
- Ami a nemzetközi kupaszereplést illeti: az előző idényben a fehérváriak, a 2019–2020-asban pedig a ferencvárosiak jutottak be az Európa-liga csoportkörébe, ez a magyar foci helyzetét tekintve bravúr.
Szinte minden marad a régiben, a 2015-ben megválasztott elnökség változatlan összetételben folytathatja munkáját – derül ki a szövetség honlapján (mlsz.hu) megtalálható napirendi pontokhoz tartozó dokumentumok egyikéből, amely a személyi javaslatokat taglalja. E szerint Csányi Sándor elnök 138 jelölést kapott, s egyetlen jelölt az elnöki tisztség (újbóli) betöltésére. Az elnökségben sem várható változás, csak a jelenleg is hivatalban lévő tagokra (Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Garancsi István, Nyilasi Tibor, Anthony Radev, Török Gábor) érkezett jelölés. A felügyelőbizottság elnökének ismét Kecskés Lászlót jelölték, a tagság azonban egy helyen változhat: a leköszönő Várnai Rupert helyét Olt Mátyás Gergely foglalhatja el.
A Nemzeti Sport végül oda konkludál, hogy „Csányi Sándor rengeteget tett a sportág fejlesztéséért, nagyobb meglepetés lenne, ha egyedüli jelöltként nem választanák újra, mintha a válogatott vb-döntőt játszana.”