Napra pontosan 112 évvel ezelőtt, 1908. április 20-án született Kovács Béla, az FKGP talán legismertebb főtitkára. Kovács egy baranyai parasztcsalád gyermekeként jött a világra, származása nemcsak életmódját, de politikai nézeteit is meghatározta. Nem volt ugyan magasan képzett – csupán négy elemi és négy polgári osztályt, illetve különböző mezőgazdasági tanfolyamokat végzett –, azonban már 19 esztendős korában késztetést érzett a közéleti szereplésre.

Miközben házasságával szerzett földbirtokán gazdálkodott, a Mecsekalján bíróhelyettesi tisztségbe került, majd 1933-ban belépett a Független Kisgazdapártba. Polgárparaszti mentalitása, a modern világ iránt mutatott nyitottsága folytán Kovács Béla nemcsak Baranyában, de pártján belül is egyre magasabbra jutott, 1939-ben, a második világháború előestéjén már ő lett az FKGP főtitkárhelyettese.

A háború évei alatt Kovács következetesen békepárti álláspontra helyezkedett, 1941-ben elvállalta a megalakuló Magyar Parasztszövetség főtitkárságát, közeledett a szociáldemokratákhoz és jó kapcsolatot tartott fenn a népi írók körével is. 1943-ban részt vett a híres balatonszárszói találkozón, majd 1944 februárjában a földmunkások vésztői kongresszusán is főszerepet vállalt. Miután a németek bevonultak Magyarországra, Kovács Béla az ellenállási mozgalomba is bekapcsolódott, így a második világháború befejezése után országos ismertségre tett szert.

Kovács 1945–47 között érte el pályafutása csúcsát:

Nagy Ferenc későbbi miniszterelnök mellett Kovács Béla volt az egyik legnépszerűbb kisgazda politikus, aki a második világháború – és a szovjet megszállás – után talán túlságosan is optimistán értékelte az akkori viszonyokat. Kovács az 1945. évi választásokon aratott fölényes győzelem ellenére támogatta a nagykoalíció ötletét, pártolta a köztársaság 1946. évi kikiáltását – igaz, Tildy Zoltán helyett Nagy Ferencet látta volna szívesen az államfői székben –, közben pedig síkra szállt a nagybirtokok feldarabolásáért, a földosztásért és a Horthy-korszakra jellemző társadalmi viszonyok felszámolásáért.

Kovács Béla

Kovács Béla 1946 második felében aztán mégis átkerült a „megbízhatatlanok” táborába, ugyanis ellenezte a kommunisták totalitárius törekvéseit, a proletárdiktatúra kiépítésére vonatkozó terveket. A főtitkár szemében a demokrácia felszámolása baloldalról sem tűnt elfogadható jövőképnek, ennek megfelelően pedig mind gyakrabban konfrontálódott Rákosi Mátyásékkal, és igyekezett megvédeni a Független Kisgazdapárt önállóságát a kommunistákkal szemben. Kovács Béla ezzel az álláspontjával vívta ki maga ellen a végzetet.

A kommunista befolyás alatt álló belügyi hatóságok 1947. január 5-én bejelentették, hogy egy államellenes összeesküvésre bukkantak, melynek résztvevői a köztársaság megdöntését és a Horthy-rendszer visszaállítását tervezték. A vád nyilvánvalóan koholmány volt, ennek alapján azonban Rajk László belügyminiszter utasítására ki lehetett vonni a forgalomból az MKP ellen agitáló politikusok jelentős részét: „első körben” többek között a később kivégzett Donáth György, illetve Dálnoki Veress Lajos és András Sándor került őrizetbe, a „nyomozás” szálai azonban hamarosan Kovács Béláig jutottak.

A nevetséges vádak miatt az Országgyűlés elutasította a kisgazda politikus mentelmi jogának felfüggesztését, és megfelelő bizonyítékokat sem sikerült találni – gyártani – ellene, így aztán a kommunista párt kénytelen volt drasztikusabb eszközökhöz folyamodni: Rákosiék a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottságot hívták segítségül, aminek eredményeként

Az FKGP főtitkára a következő hat évet Szibériában, a Gulágon töltötte, 1953-tól pedig egy moszkvai börtönben sínylődött, mígnem 1955-ben a Szovjetunió kiadta őt a magyar kormánynak. Kovács Béla csak 1956 tavaszán nyerte vissza szabadságát, ám ennek ellenére 1956 októberében szerepet vállalt Nagy Imre forradalmi kormányaiban. A felkelés vérbe fojtása után Kovácsnak nem esett bántódása, sőt, egykori kommunistaellenessége dacára a politikus 1957-től a Kádár-rendszer konszolidációja mellett lépett fel, majd egy évvel később képviselői helyet is szerzett az Országgyűlésben. Kovács Béla betegsége, majd 1959-ben bekövetkező halála miatt már soha nem térhetett vissza a közéletbe.

Kovács Béla 1947. február 25-i elrablása a 20. századi magyar történelem egyik kulcsfontosságú eseményének bizonyult, ugyanis az erőszakos szovjet fellépés az utolsó reményeket is szertefoszlatta azzal kapcsolatban, hogy a szuverén, demokratikus Magyarország elkerülheti a kiszolgáltatottság állapotát. Az FKGP főtitkárának elhurcolása egyértelmű jeladás volt a kommunisták számára, hogy felgyorsíthatják a rivális politikai erők felszalámizását: Kovács „bűnösségének” ürügyén Rákosiék ellehetetlenítették a kisgazdák „jobboldali” szárnyát, majd zsarolással lemondatták Nagy Ferenc miniszterelnököt, és kikényszerítették az 1947. évi „kékcédulás” választások megrendezését.

(Rubicon)