Megvallom, nem úgy képzeltem a húsvéthétfőt, hogy Tóta W. Árpádról elmélkedem. Viszont immáron bizonyos, hogy a túloldalon működik a munkamegosztás, karácsonykor Vágó kvízprofesszor büfizik egyet, aztán jön a húsvét, amikor Tóta tesz az asztalra ajándékképpen egy olyan keresztényellenes förmedvényt, melyre bármelyik sztálinista influenszer csettintene.

És ha már vallok az olvasónak, hadd beszéljek arról is kendőzetlenül, hogy halálosan unom az „idecsaptak, most csapjunk vissza mi” típusú pofozósdit. Műveltem én is a műfajt hosszú éveken át, ha szükségét érzem, pofozkodom olykor ma is közéletileg, de nagy örömet nem okoz. Hogy úgy fogalmazzak, akadnak más dimenziói is létezésemnek, és ez így van rendjén. Hogy most mégis írok erről a húsvéti Tóta-hányásról, annak alapos oka van.

Használati utasítást kívánok mellékelni ehhez az emberhez.

Nem osztom azt a véleményt, hogy ne reagáljunk, amikor pofán vernek minket (nyilván ebből kiderül, hogy a magam részéről nem követem a klasszikus jézusi parancsot, és nemhogy nem tartom oda a másik orcámat, sőt, de ettől a keresztény örökség még az enyém is). Viszont azt sem tartom helyénvalónak, ha átvesszük Tóta barátunk érv- és gondolatrendszerét, és egy szellemi patkánylyukból figyelünk kifelé, elér-e a vihar bennünket.

Tóta W. Árpádra teljes komolysággal és érzelmek nélkül kell választ adnunk.

Nos, próbáljuk meg.

Ennek az embernek a hívei, de még az ellenségei közül is sokan azt mondják, hogy milyen művelt, jó tollú újságíró, hát, történetesen nem értek velük egyet, de azért ismerjük el a tehetségét.

Ez az első tévedés.

Tömeggyilkosokról jegyezték fel, hogy kedves szomszédok voltak, közismert pedofilok engedik maguk elé udvariasan a nagymamákat, és tolvajok fizetnek köröket a kocsmában. A gonosz embert a gonoszsága minősíti, nem pedig a felszínes társadalmi kapcsolatai, a tehetsége vagy tehetségtelensége. Aki árt, főállásban árt. És aki gazembernek áll, vagy gazemberségbe születik nyomasztó családi, magánéleti vagy bármiféle nyomorúság hatására, a körülmények nem mentesítik, legfeljebb magyarázatot adnak arra, miért lett ilyen.

Ez a Tóta W. elsősorban nyomorult. Hogy miért, arra hadd ne én adjak magyarázatot: én ugyanis nem vagyok nyomorult. Én egészséges vagyok, és elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet Tóta W. Árpádnak lenni életem minden percében. Egy biztos: nem a húsvétot ünneplő magyarok millióinak kell magyarázkodniuk, hogy miért egészségesek, hanem talán neked, hogy miért nem vagy az.

Mert te beteg vagy, ember. Nagyon beteg.

Tudod, bárkinek a vallásán élcelődni, azt mondani, hogy Mohamed, kapd be, vagy Jézus, menj anyádba, és így tovább – ez mindennek a legalja. Olyan szellemi mélység, ahonnan csak felfelé létezik halálugrás. Egy normális önértékelésű ember más istenét, hazáját, családját nem veszi a szájára – ez nem egyszerűen civilizációs norma, hanem ennek a kultúrkörnek, amelyben élünk, az ezeréves vívmánya. Nem mondom, hogy mindig így volt, de erre törekszik, aki etikai normák, emberi minimum alapján él.

Te még mindig nem vagy európai. Tóta. Nem is leszel az soha: idegsejtjeid nem engedik az azonosulást az embertársaiddal.

Nem fontos, hogy te mit mondasz, mit nem. Ugyanis nem számítasz. A takonyként szétfröcskölő indulaton kívül semmit nem hagysz hátra magad után. Te, Tóta, nem vagy ellenfél. Aki ugyanis nem éri el a minimumot, aki nem ugrotta meg, ami másnak általános harmadikra sikerül, az nincs jelen a szellemi életben. Legfeljebb élősködik másokon, mások rovására.

Egyszer részt vettem veled egy pódiumbeszélgetésen. A híred megelőzött, na, mondom, mi lesz itt, biztosan eredeti vitatkozó vagy. Hát, nem volt semmi. Egy ijedt, izzadós, sűrű szemüveges pasas ült mellettem, aki dadogott-makogott. Láttalak televíziós vitában is, ott sem domborítottál nagyot. Nem a kőkemény publicistát, hanem a riadt kisnyuszit, a terhelt kisfiút láttam a képernyőn.

Nem vagy olyan kemény gyerek, Tóta. Ebben vagy jó, amit most is rittyentettél húsvétkor: elrontani mások ünnepét, hátulról, orvul megrúgni azokat, akik elhaladtak melletted. Belepukizni az Operában az áriába. Szembemenetelni az egész világgal, csak azért, hogy szembemenetelj. Amikor más ünnepel, elcsendesedik, akkor forradalmárkodni, a forradalmárok bátorságának híján persze, mert amikor szorul a hurok, akkor eltűnsz hosszú időre. Lesel félénken, üldöznek-e egy kicsit, vagy jobb idők jönnek, és lehet újra szemétkedni, amíg újra fel nem támad a pusztító düh ellened.

Szomorú sorsod van neked, Tóta. De mi nem tehetünk róla, hogy ilyen vagy.

Haragudni kéne rád ezért? A világért sem.

A hozzád mellékelt használati utasításnak szükségszerűen azzal kell kezdődnie, hogy te beteg ember vagy, akit egy pillanatra sem szabad komolyan venni. És azzal muszáj végződnie, hogy átsiklunk rajtad, és soha többé nem írunk rólad.

Ünnepélyesen kijelentem, hogy én sem szentelek soha többé ekkora terjedelmet neked. De ezt most le kellett írnom, mert elég sok van belőled ebben az országban, szóval, jó, ha sűrűn forgatjuk magunkban a fentieket.

Ennyit rólad. És készülődj, hamarosan pünkösd. Hátha megúszod az idén is!