(Az „Egy agglegény töprengéseiből” ciklusból)

Ha az ember ráállt a házasságra, ott előbb utóbb jön a gyerek is. A baj sosem jár egyedül.

Ha már csapás érte a házat, próbáljuk menteni a menthetőt. Ha kigyulladt a fáskamra, ha már kigyulladt a fáskamra, legalább a biciklit menti az ember, vagy gyorsan kabátja alá rejti a kedvenc képregényeit.

Ha megjött a gyerek, bele kell törődnünk, hogy költséggel jár. Épp ezért – mivel a nagyobb család miatt az ember rendszerint új otthonba költözik-, úgy válasszuk ki új lakhelyünket, hogy a szomszédban, de legalábbis a házban, fiatal párok legyenek.

De ne annyira fiatalok, mint mi, hanem a történetben járjanak előttünk egy-két évvel, így potyán hozzánk vágják a gyerekruhát, a járókát, és a játékokat.

A játék nagyon fontos. Nem is okvetlen a gyerek fejlődése szempontjából. A játék a mi biztosítékunk arra, hogy a házasság és gyerek előtti szabad életünkből meg tudunk menteni pár kósza pillanatot, s míg a gyerek játszik, az asszony meg pöröl vele, hogy miért így vagy úgy játszik, s miért nem amúgy, egy-egy röpke félórára ismét azok lehetünk, akik valójában vagyunk.

Minél több játékot! – legyen ez jelszavunk.

Ne essünk kétségbe, ha a szomszédban ellenkező ellenkező nemű gyerek születik! Pontosabban született. Ez ne szegje kedvünket. A játék csak egy darab műanyag, melyet a kisgyermek fantáziája kelt életre.

Ha nekünk fiúnk születik, nyugodtan fogadjuk el a szomszéd babáit és lányos játékait. Nem csak azért, mert ingyen van, hanem mert ceruza és filctoll is létezik a világon. Két-három merész tollvonás, ide egy bajusz, oda egy méretes kard, s a földszint hármas lakó kis Anikójának volt Barbie készlete máris egyfajta hadsereg, mellyel gyermekünk lelkesen tud játszani terrorelhárítóst, s rátörni az ajtót az antifára, vagy a migránsbújtatókra.

Ha lányunknak a szomszéd fiának megunt játékai jutnak, akkor se keseredjünk el. A markoló, a dömper, a traktor és a daru voltaképp egy nagy család. És ennek a családnak ártatlan leánygyermekünk nyugodtan képzelheti, hogy ő az anyukájuk. Ha a teherautó lendkerekei elromlanak, s a daru fémkarja nyikorog, nyugodt szívvel, s kellő átéléssel mondhatja: Ne hangoskodjatok gyerekek, a papa most alszik!

Ha egy fáradt este bepislantunk a gyerekszobába, s azt látjuk, hogy leánykánk a futball labdának rajzol rúzzsal szájat, s eteti homokkal, vagy azt, hogy fiúgyermekünk ezt dünnyögi a copfos babának: „Liza dandártábornok, mostantól tűzparancs a migránsokra!”, elmondhatjuk, hogy jó apukák, jó anyukák, s legfőképp takarékos szülők vagyunk. Mindenki példaképe.