Megfelelni
Gábor László
2020.02.15. 19:09
Világkép és megannyi borjú.
Soha nem nézték olyan kevesen az Oscar-díj átadását Amerikában, mint most. És ez azért, valljuk be, reményteli. Hiszen régen előzte meg olyan píszíterror az ünnepséget, mint most. Jajgatás, hogy túl kevés a női jelölt. (Ez egy művészeti díj. Nem a legjobbakat kell jelölni?) Jajgatás, hogy egy kivétellel csak fehér színészt jelöltek. (Mit lehet csinálni, ha azok voltak a legjobbak? Vagy ezek szerint egy jó fehér színész helyett szerencsésebb egy kevésbé jó mexikóit esetleg jelölni? Még egyszer: nem a legjobbakat kell jelölni?) Örvendezés, hogy esetleg – na végre, hála istennek, már éppen ideje volt – nem amerikai film lesz a legjobb amerikai film. Milyen logikus vágy. Nagy csoda, hogy az emberek nem hazudnak maguknak, taszítja őket a píszíterror és nem érdekli őket (elnézést a kifejezést) néhány buta amerikai színész bölcselkedése?
Nézzük mindjárt a legkevésbé elmésnek tűnő színészt, Joaquin Phoenix-et. Azt szerintem senki sem vitatja, hogy jó színész, ezt senki sem akarja tagadni. Na, de amikor meg akarja magyarázni Hollywoodban tulajdonképpen a világmindenséget és tanácsot akar adni az egész univerzumnak... És örüljünk annak, hogy közben még azt is észreveszi, a Föld összes gondolkodója közül elsőként, hogy „elveszítjük a kapcsolatot a természettel”. Miközben ilyen diszkréten akar megfelelni minden szavával a baloldal elvárásainak, mennyi eredetiség szorul bele. És ez még mi minden mást is mondott!
(...) Úgy vélem, beszéljünk akár a nemek közti egyenlőtlenségről, a rasszizmusról, a melegek jogairól, az őslakosok vagy állatok jogairól, minden esetben az igazságtalanság ellen emeljük fel a hangunk. Azzal az eszmével megyünk szembe, hogy egy nemzetnek, emberek egy csoportjának, egy nemnek vagy egy fajnak joga van uralkodni, irányítani, használni és kihasználni másokat büntetlenül.
Úgy gondolom, hogy egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a természettel. és sokan hibásak vagyunk abban, hogy hozzájárultunk egy egocentrikus világkép kialakításához, amely szerint mi vagyunk az Univerzum központja. Kimegyünk a természetbe és kizsákmányoljuk az erőforrásait. Úgy érezzük, hogy jogunk van egy tehén mesterséges megtermékenyítéshez, és amikor megszületik a borja, elvesszük tőle, még akkor is, ha emiatt az állatok láthatóan szenvednek. Majd fogjuk a tejét, amire a borjúnak lenne szüksége és beletesszük a kávénkba vagy ráöntjük a müzlinkre.
Kávé és müzli (Kávé, az bűn, az világos, na de a müzli, az nem egészséges, azt nem kötelező enni? Vagy keverem?). Kávé és müzli. Az igazi Szodoma és Gomorra.
Egy részlet Joaquin Phoenix köszönőbeszédéből. Los Angelesben mondta, néhány napja, amikor Oscar-díjat kapott. Persze, jöttek más, filozofikus mélységű útravalók is
a szeretet és az együttérzés vezessen minket, akkor vagyunk a legnagyszerűbbek, amikor támogatjuk egymást, úgy változtassunk, hogy az minden élőlény és környezetünk számára hasznos legyen,
satöbbi, satöbbi.
A nagyszerű színész egyébként hamis színészettel előadott megfelelni vágyása tényleg szomorú volt. Megfelelni vágyás, de minek, kinek? Olyan könnyű sajnos a válasz. A tartalom és valódi cselekvés nélküli zöld valaminek, a semmiben lebegő baloldalnak, a sikeres Trump-világ (oly gyakran sikertelen) gyűlölőinek.
Előtte egyébként Brad Pitt, aki Tarantino filmjében tényleg kivételesen jól játszott, szintén szükségesnek érezte, hogy a republikánusokat – végső soron Trump-ot – szidja. Igaz, neki feltehetően sokkal jobb ügynöke van, mint Phoenix-nek, mert jobb szöveget írtak neki. Amikor kötelezően hűségesküt tett az amerikai demokraták mellett, azt legalább egy voltaképpen szellemes mondattal oldotta meg és az előadása sem volt kínos. Legalább ennyi.
Tudta mindenki, hogy ez lesz, és nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy ezért (sem) nézték. Még egyszer: soha ilyen kevesen nem voltak kíváncsiak Amerikában az Oscar-díjak átadására.
Ezt lehetett sejteni előre. Az egyoldalú politizálást is és a bukást is. Akkor mégis, miért hagyták? Milyen megátalkodott és riasztó küldetésvágy vezérelheti a szervezőket, a tévétársaságokat, hogy nem akadályozták ezt meg? Persze lehet, hogy a küldetésvágy szó használata naivitás a részemről, és a mélyén ott a kizárólagos üzleti realitás. Kevés nézővel, érdektelenséggel együtt.
Nem akarok hosszan Hollywoodról elmélkedni, de nem az a normális reakció, mint például Laura Dern-é? Aki miután Oscar-díjat kap, a családjáról mesél? (A szülei nagy színészek, édesanyja 85 évesen most is ott ült mellette, láthattuk őket annak idején együtt David Lynch Veszett a világ című filmjében jó harminc évvel ezelőtt, apja Bruce Dern – ők sohasem kaptak Oscart.) Nem ez a normális emberi reakció? Ki hiszi el, hogy egy embert (egy színészt) élete legnagyobb sikere pillanatában a szarvasmarhák érdeklik? A nézők nem látnak át a hazugságon?
Ha optimistán nézzük a világot, akkor azzal a közhellyel vigasztalhatjuk magunkat, hogy de, átlátnak, mert az emberek nem hülyék. A politikai korrektség kötelező őrülete egyre abszurdabb persze. Ettől függetlenül. Menetel előre, megállíthatatlanul. Legalábbis látszólag megállíthatatlanul.
Jó egy éve elkezdtem olvasni egy francia regényt, aminek az alapötlete zseniális. De – sajnos – nem igazán jó író írta, Patrice Jean, ráadásul zagyva, öncélú szerkezettel bonyolította, egy idő után meguntam és abbahagytam. Már el is feledkeztem róla, de a Le Figaróban egy szociológus a napokban írt a szerzőről és eszembe jutott a könyv. Az egyik főszereplő egy kiadónál különös munkát kap: korábbi klasszikusokat, remekműveket kell átalakítania a politikai korrektségnek megfelelően. És boldogan teljesíti feladatát. Például Céline Utazás az éjszaka mélyére című regényének minden olyan mondatát, gondolatát kihúzza, amely nem felel meg a píszí terrorjának. A nagyjából ötszáz oldalas remekműből marad negyven oldal.
Mennyire a közeljövőnek tűnik mindez. Milyen valóságosnak. Nem, nem Magyarországon, itthon azért a normalitás az erősebb.
Persze, azért az is nyilvánvaló, a mostani irodalmi vagy akár tantervi vitákat látva, hogy a baloldalon az ilyesmire – értsük konkrét vagy átvitt értelemben – minden bizonnyal lenne igény.
EZEK IS ÉRDEKELHETNEK
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK
