Megalázó, 4-0-s vereséget szenvedett az Újpest az NB I. hétvégi fordulójában. A lila-fehérek a Debrecen otthonában maradtak alul, s az eredmény mellett a mutatott „játék” is szánalmasan kiábrándító volt.

A mérkőzést követően Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője sokatmondó – és a látottak alapján abszolút helytálló – megállapítást tett:

Nem akarom védeni Vignjevicset, mert egyértelmű, hogy a szakmai stábnak, így magának a vezetőedzőnek is megvan a felelőssége abban, ha egy profi labdarúgócsapat önbizalom és karakter nélkül, remegő lábakkal „játszik”.

Azt sem tudom hova tenni, hogy mégis hogyan hiányozhatott a játékosokból az energia, amikor – elvileg – főállású szakemberek foglalkoznak azzal, hogy a téli felkészülést követő első tétmeccsen tökéletes fizikális állapotban lévő, erőtől és energiától duzzadó játékosok lépjenek pályára.

Ugyanakkor a küzdőszellem hiányát nem elég Vignjevicsnek felróni.

Ha egy profi focistát nem motivál az, hogy versenyképes fizetésért, főállásban csinálhatja azt, amit szeret; vagy netalántán az, hogy Magyarország második legnépszerűbb klubjában léphet pályára hétről hétre, akkor komolyan el kell gondolkozni, mennyire helyénvaló, hogy milliókat visz haza havonta.

Mások sokkal nagyobb felelősséggel járó és a társadalom szempontjából sokkalta fontosabb munkákat végeznek el a legjobb tudásuk szerint – nem kevésszer három műszakban és természetesen a focistafizetések töredékéért.

Ehhez képest ti, újpesti focisták, annyira sem vagytok képesek, hogy legalább akarjátok a sikert? Hogy ha már focizni nem is tudtok, legalább a küzdőszellem meglegyen bennetek, s felszántsátok a pályát minden egyes meccsen?

Nem csak akkor kell ám menőnek lenni, amikor a milliós fizut kell elkölteni, meg az új kocsival kell villogni.

Ideje lenne, ha megbecsülnétek azt a kegyelmi állapotot, hogy nulla teljesítményért milliókat vihettek haza, és ideje lenne, ha végre megtanulnátok, hogy mi is az az alázat.

Ellenkező esetben viszont irány dolgozni!