Egy centiméter, vagyis nagyon kevés választotta el a Fideszt attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból, miután a néppárti képviselők zöme Magyarország ellen szavazott az EP-ben – erről beszélt Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában.

A türelem tehát mértékegység kérdése.

A türelem azonban elfogyott, mégis ottmaradt egy centiméter – de vajon miért, egyáltalán hogyan lehetséges ez?

A politika művészete arról szól, hogy hátrébb kell tolni az egót. Meglepő kijelentésnek tűnik, ám, hogy egy újabb mértékegységet mondjuk, igazolja az idő.

Ha megsértenek, megbántanak, elárulnak minket, rögtön előlép az egó. Eddig és nem tovább. Ezt nem tűrjük és elfogy a centi.

Ami azonban a hétköznapi életben jogos indulat, az a politikai életben tovább gondolásra érdemes „helyzet”. Míg magánemberként meg kell tanulni tízig számolni, egy politikus megtanul ezerig számolni, mielőtt meggondolatlanul cselekedne.

Na lám, megint egy mértékegység. A helyes politika ugyanis mérték kérdése is. Arányos-e, amit akarunk, azzal, amit ellenünk akartak.

És akkor még egy szót se a szóltunk a politikai morálról.

A centikérdés a politikai morál birodalmában arról szól, hogyan kell eldönteni a lojalitás és az önbecsülés ügyét, ha a kettő szembekerül egymással. Az egó azt követeli, hogy mindig azt tegyük, ami a természetünkből következne. Az egó tehát mindent vinne. Éppen ezért vannak a parancsolatok. Azért adják őket parancsba, mert az ellen kell tennünk, ami természetünkből fakadna. A lojalitás parancsa azt mondja ki, akkor is tartsunk ki a saját közösségünk mellett, ha történetesen a mieink vétkeznek ellenünk, a mieink árulnak el bennünket. Ez egy nagyon erős parancs. Azért nagyon erős, mert nagyon sokat kíván tőlünk. Ugyanis az önbecsülésünk tiltakozik ellene. Ám az önbecsülés is nagyon erős elv. Ha olyat teszünk, amiből az derül ki, hogy nem becsüljük magunkat, akkor hogy is várhatnánk el másoktól, hogy becsüljenek minket. Kemény dió. Ha tehát a lojalitás és az önbecsülés konfliktusba kerül, akkor gyakorta előáll egy vagy-vagy helyzet.

A politikában azonban a vagy-vagy helyzeteket gyakran úgy oldják fel, hogy a vagy-ot és és-re cserélik. Lojalitás vagy önbecsülés helyett lojalitás és önbecsülés a megoldás útja. A vagy és-re cserélése azzal jár, hogy mind a lojalitás, mind az önbecsülés tartalma átértelmeződik. Hogyan is lehetne egyébként a kettőt közös nevezőre hozni, ha elárulnak minket és ezt éppen a mieink teszik. Tehát: még kitartunk, még adunk egy utolsó esélyt (egy közösséghez tartozunk, bármit tettek is eddig ellenünk a mieink, lojalitás parancsa), ha azonban nem változik a helyzet, akkor magunk döntünk a sorsunkról (mi döntjük el, hogy veletek maradunk-e vagy sem, önbecsülés parancsa). Ez az egy centiméter moralitása a politikában.

Mivel azonban az egy centiméter tényleg nagyon kevés, ezért számolni kell vele, hogy az egész okoskodás érvényét veszti. Mégis mi közünk lenne azokhoz, akik elárulnak minket? Akik maguk mondják fel a lojalitást, maguk tagadják meg az addig közösen vallott értékközösséget. Azzal, amit ők tettek vagy tesznek, már nem azok, akik voltak. Nekünk már nincs dolgunk velük. Mi a saját utunkat fogjuk járni. Saját magunkról márpedig csak mi saját magunk hozhatunk döntést. És ezzel előáll egy új politikai helyzet, ami mindent borít.

Lehet, hogy már csak percek kérdése.