A plébániai közösségek megújulásáról, az egyházi szociális intézmények bürokratikus terheiről, az idősek és a romák helyzetéről is beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek karácsony alkalmából.

Hangsúlyozta: karácsonykor nemcsak egy gyermek születésére emlékezünk, hanem a megtestesülés titkát ünnepeljük. Isten emberré lett, közösséget vállalt az emberiséggel, és ezzel „minket is feljogosít arra, hogy ezentúl más szemmel nézzünk egymásra, hiszen a másik emberben is Jézus Krisztussal találkozunk”.

Ezt az összetartozást az ember leginkább a családja, szerettei körében tudja átérezni, de az otthon falain messze túlmutató üzenete van.

A bíboros fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a „tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei”.

Szólt arról: a plébániák megújulása az egyik legfontosabb feladat a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. E megújulási folyamat első lépése az önvizsgálat, és sok összetevője van az egyházzenén, a beszédeken keresztül akár olyan külső, fizikai feltételek megteremtésén át, mint a fűtés, a világítás vagy a hangosítás.

Ugyanilyen fontos, hogy a templomba betérő ember érezze, hogy „nem egy műsorra ül be, hanem egy közösség életébe kapcsolódik bele” – mondta a bíboros.

Kitért arra: időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett.

Az egyházi szociális intézmények sokat szenvednek a bürokratikus terhektől. Közép-Kelet-Európában ugyanis „nyugati szinten szervezett és kifinomult szabályozás van nyugati szintű finanszírozás és gazdasági feltételek nélkül” – mondta.

Megjegyezte, hogy ez független a napi politikától, hiszen ezer éve is így volt, és abból adódik, hogy az „egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van”.

A túlszabályozottság olyan kihívások elé állítja az egyházi intézményeket, amelyeknek pusztán önzetlen, nagylelkű segítőkészségből nem tudnak megfelelni. Az intézmények ezért szakapparátus alkalmazására kényszerülnek, akiket meg kell fizetniük, ha pedig erre nem képesek, akkor vagy munkaerőhiányuk lesz, vagy szemet kell hunyniuk az alkalmazott munkaerő hiányosságai fölött.

Az egyházi intézményvezetők nehéz, „érzékenységet és állandó odafigyelést kívánó feladata”, hogy a „hitbeli meggyőződést, a személyes áldozatvállalást és eltökéltséget” összeegyeztessék a gyakran változó intézményi szabályozással – mondta a bíboros.

Hozzátette: egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy – akár az állam által finanszírozott – intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket „spontán, személyes küldetésüktől”.

Erdő Péter a magyar társadalom elöregedéséről azt mondta: Magyarországon fél évszázados folyamat vezetett a mai demográfiai helyzethez, és ha az elmúlt időszakban javultak is a születési arányszámok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, hogy megforduljon a fiatalok és az idősek aránya. Jelenleg nagyon sok az egyedülálló idős ember, a fiatalok közül pedig sokan – éppen a jobban képzett, dinamikusabb emberek – külföldön keresnek munkát, tovább növelve az elmagányosodott öregek arányát.

Ezt a helyzetet nem lehet egyszerűen nagyobb finanszírozással feloldani. Az idősellátás szerkezetében és az emberi kapcsolatrendszerben megújulásra, szemléletváltásra van szükség, de ez sem biztos, hogy gyors eredményhez vezet.

A bíboros beszélt a romák helyzetéről is. Felidézte: a rendszerváltásig 87 százalékuknak volt munkahelye. Természetesen messze nem volt tökéletes a helyzetük, hiszen sokszor a családjuktól távol, az ország másik végében kaptak munkát. Sokan emlékeznek az ingázókat hétvégente szállító fekete vonatokra. A munka világán keresztül mégis megindult a romák egyfajta integrációja.

A rendszerváltozás, a privatizáció után az új tulajdonosok elsőként a szakképzetlen munkaerőtől váltak meg, így egész régiók és a romák többsége is munkanélkülivé vált.

Az utóbbi években nagyon komoly erőfeszítések eredményeként emelkedett ugyan a romák foglalkoztatottsága, de még mindig nem éri el az 50 százalékot. A közmunka egy lépés a munka világába való visszatérés felé, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz feladat az új gazdasági szisztémában megtalálni a romák felemelkedésének útját – mondta.

Kifejtette, természetesen fontos az oktatás, a képzés, hiszen ettől függ, hogy később ki milyen munkát talál magának. Ugyanakkor mindig voltak és ma is vannak olyan idősek, betegek, fogyatékkal élők, akik a legnagyobb igyekezetük mellett sem képesek dolgozni. Tehát „két part között, óvatosan kell hajózni”, hiszen egyfelől valóban fontos a munka világán keresztül integrálni, másfelől azonban azokat is segíteni kell, akiknek nincs lehetőségük munkát vállalni – tette hozzá Erdő Péter.

Az egyházak közéleti szerepéről, az egyház-finanszírozás sajátosságairól, az üldözött keresztényekről és Európa szekularizáltságáról beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából.

Kiemelte: akárcsak Jézus születése idején, a világ ma is tele van várakozással. Kétezer éve az emberek olyan messiást vártak, akinek világi hatalma van, aki megoldja gazdasági problémáikat és képes megszüntetni a társadalom igazságtalanságait. Jézus ezeknek az elvárásoknak nem felelt meg, ugyanakkor Jézus nemcsak mást, hanem többet is hozott az embereknek.

Nem az emberek evilági reményét teljesítette be, hanem az örök életre hívta meg őket – mondta, hozzátéve, hogy a karácsony ma is akkor válik igazi ünneppé, ha nemcsak evilági várakozásainknak felel meg, hanem megjelenik benne az örök életre vonatkozó reménység is.

Az evangélikus püspök kitért arra: Jézus, bár nem úgy segítette az emberek evilági boldogulását, ahogy elvárták tőle, azért a társadalmi igazságtalanságokat látva nagyon „konkrét tudott lenni”, és határozottan felemelte a szavát. Ezzel pedig a mai keresztényeket is feljogosítja arra, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljanak egyénileg vagy egyházként. Természetesen nem „rövidzárlatos módon”, egy-egy párt mellett elköteleződve – tette hozzá.

Felidézte: az elmúlt év az emlékezés ideje volt. A rendszerváltozás 30. évfordulója az egyházaknak fontos évforduló, ugyanakkor az emlékezés lehetőséget ad az önkritikára is.

- fogalmazott az evangélikus püspök.

Hozzátette: az egyházak önállósága természetesen gazdasági kérdés is, hiszen a jelenlegi rendszerben szükségük van az állam támogatására, ugyanakkor jó lenne tudatosítani a hívekben, hogy az ő adományozó készségükön is múlik, hogy az egyház mennyire tud függetlenedni az államtól.

Figyelmeztetett: el kell kerülni, hogy az egyházak egymás riválisaivá váljanak a nem egyértelmű egyház-finanszírozás miatt. „Ma már senkit nem izgat, hogy mi van a költségvetésben, mert a nagy összegek sorsa egyéni lobbik alapján dől el, gyakran egyedi támogatások formájában.” A kiszámíthatatlanság miatt pedig sokszor azt érzik az egyházak, hogy versenyeztetve vannak és egymás rovására kapnak támogatásokat; ha valamelyikük pénzt kap, akkor a másik nem fog, és fordítva – jegyezte meg.

Fontos lenne a „szolidáris ökumené”, annak felismerése, hogy az egyik egyház boldogulása a másik egyházat is gazdagítja, sőt, továbbmenve, az egyházak boldogulása az ország boldogulása és az ország boldogulása az egyházaké – mondta az evangélikus püspök.

Fabiny Tamás beszélt az üldözött keresztényekről is, hangsúlyozva, hogy az ő sorsuk az európai kereszténység jövőjét is meghatározza. Ha a közel-keleti kereszténység „elesik, akkor nekünk is sokkal nehezebb lesz” – jegyezte meg. „Az ő helytállásuk szembesít minket azzal, hogy milyen lanyhák vagyunk a kereszténységünkben”.

- fogalmazott.

Túlzásnak nevezte, hogy „európai keresztényüldözésről beszéljünk”, még ha érik is olykor „kellemetlenségek” az európai keresztényeket. Példaként említette a sértő publicisztikákat, mondván: nem jó, hogy megjelennek ilyen írások, de ezektől a „fricskáktól” még senkinek nem dobnak benzines palackot a házára. Szemben mondjuk Nigériával, ahol ő maga is látta a keresztény templomok és lakóházak elleni támadások nyomait.

Kijelentette: álszentnek tartja a különbségtételt „a szekuláris nyugati világ és a nagyon vallásos Magyarország között”.

- mondta Fabiny Tamás, majd reményét fejezte ki, hogy az idei karácsony sokak életében elhozza a Jézusra találás, a személyes megtérés ajándékát.

A világ dolgaiba beavatkozó és az embernek utat mutató Istenről, valamint a keresztyén közösség közéleti szerepvállalásáról és más közösségekhez fűződő viszonyáról is beszélt Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek.

„Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten a világ minden dolgába beleavatkozott” – emelte ki a református püspök. Rámutatott: az ember szuverén akar lenni és lefokozásként éli meg, ha Isten beleszól az életébe. A mindenkori modern ember – kezdve Ádámmal és Évával -, „kikéri magának”, ha Isten utat mutat, tanácsot ad, föltartóztat vagy szankcionál. Mégis, van egy közösség, amelyik nemcsak azt állítja, hogy isteni segítségre szorul, hogy a helyes úton tudjon járni, hanem azt is megvallja, hogy önmagától nem találja meg a helyes utat.

Mi, keresztyének úgy állunk oda Isten elé, mint akik tanácstalanok, akik eltévedtek„, mert azt látjuk, hogy a legjobb emberi tervek is rendre rosszul végződnek. A keresztyénség azt hirdeti, hogy van ugyan megoldás a világ gondjaira, de egyedül Isten kezében – mondta.

Bogárdi Szabó István szólt arról: a keresztyén közösség sokat küszködik azzal, hogyan lehet a jézusi üzenetet érvényesen elmondani, úgy, hogy ”semmiféle hatékonysági elv érdekében ne másítsunk rajta, ne vegyünk el belőle és ne tegyünk hozzá„. Isten megjelenését a világban történelmi eseményként ünnepeljük, anélkül, hogy ”általános morális kódot csinálnánk a testet öltött igéből, Jézus Krisztusból„ – fogalmazott.

Kitért arra: a közélet dolgaiban – sokszor úgy tűnik – a keresztyénség ”ritmuszavarban van„. ”Az éppen aktuális dolgokra gyakran későn reagálunk, ugyanakkor amit végül mondunk, az nagyon hasonlít ahhoz, amit elmondtunk már 200 vagy akár ezer éve is„ – mondta.

Hozzátette, ezeknek a megszólalásoknak ”inkább a szimbolikus térben van jelentőségük, hiszen miért mondanék mást, mint dicséretet, ha valaki jót tesz, és elmarasztalást, ha valaki ostoba és borzasztó dolgokat művel„. Ezek megítélése semmit nem változott ötszáz vagy ezer év alatt.

A református püspök kitért arra is: a keresztyénség missziói mozgalom, hívogató, megszólító, üzenetet átadó közösség, és a keresztyének szeretnék, ha hiteles, vonzó közösségnek tartanák őket, amelyhez szívesen csatlakoznak, illetve amelyben szívesen maradnak az emberek. Emellett a külvilágot is ”izgatja, hogy hova tegyék ezt a közösséget„.

Ugyanakkor nincs szögesdrót, berlini fal a keresztyének és a nem keresztyének között, inkább valamiféle ”zöldhatáron mozgunk„, hol közeledve Istenhez, hol távolodva tőle – jegyezte meg.

Közölte: vannak, akik távolinak tűnnek, valamilyen titok folytán mégis közelebb vannak Istenhez, másokról pedig, akikről azt gondoljuk, szinte már a mennyország előszobájában vannak, hirtelen kiderülhet, hogy közönséges földi halandók, sőt egyáltalán nem azok, akinek vallották vagy mutatták magukat.

Ez a keresztyénség mindenkori helyzete. Kérdés, mi alapján kell megítélni egy közösséget: a hozzá tartozó emberek jelleme, esendősége vagy az alapján, amit tettek? – mondta a püspök.

- tette fel a kérdést.

Magyarázatként pedig a Richard Nixon amerikai elnök bukását okozó Watergate-botrányt említette.

Felidézte: Richard Nixon 1974-ben azért kényszerült lemondani, mert emberei kémkedtek politikai riválisa, a Demokrata Párt elnöke után. Ezt a mai napig mindenki tudja, de arról már senki nem beszél, hogy Richard Nixonnak sikerült megegyeznie a Szovjetunióval atomkérdésben, és ezzel elhárította egy atomháború veszélyét.

”Így vergődünk mi is. Mégis, magasra emeljük Krisztus zászlaját, köré gyűlünk, és követjük őt, esendőségünk, emberi gyarlóságaink ellenére. Önhittségünk folyton visszaránt a rosszba, de Isten igazsága felemel és kiszabadít„ – fogalmazott.

Hozzátette: az évszázadok során számos külső igény is megjelent a közösséggel szemben. Ezek között vannak, amelyek a keresztyénség belső igényeit visszhangozzák, például, hogy legyünk adakozók, megértők, támogassunk másokat. ”Legjobban az ellenségeink hangoztatják, hogy nekünk szeretnünk kell ellenségeinket is„. De megjelennek olyan elvárások is, hogy ”maradjunk csendben, vagy éppen ellenkezőleg, legyünk hangosak, háborodjunk fel. Olykor zárkózzunk a templomfalak közé, máskor meg vonuljunk utcára, hadoszlopot formázva. És persze mindig megmutatják a konkrét célt is„, hogy miért vagy mi ellen.

A mindenkori keresztyéneknek bölcseknek kell lenniük egyénileg és közösségeikben is, hogy miképpen reagáljanak ezekre az elvárásokra, hogy reagáljanak-e egyáltalán, hiszen ezeknél fontosabb, az isteni üzenet van rájuk bízva – mondta a református püspök.