A H. Gábort fogva tartó büntetés-végrehajtási (bv.) intézet véleményének figyelmen kívül hagyásával döntött úgy a Szombathelyi Törvényszék, hogy az emberölés kísérlete miatt rá kiszabott ötéves börtönbüntetésének kitöltése előtt szabadlábra helyezi a férfit – értesült a Magyar Nemzet.

A következmények ismertek: az elítélt vasárnap kioltotta két gyermeke életét, egynek valamiért megkegyelmezett, majd felakasztotta magát győri szállásán. Érdemes megjegyezni azt is, hogy nem ez volt az első, nagy vitát kiváltó döntése a Vas megyei bíróságnak: tavaly ugyanott döntöttek a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottjának, Sztojka Ivánnak a feltételes szabadlábra helyezéséről.

„Az első kérdések, amelyek ilyenkor mindenkiben megfogalmazódnak, azok, hogy miért engedték ki; miért nem látták előre, hogy ön- és közveszélyes; valamint az, hogy ki viszi el ezért a balhét. Egyikre sem könnyű válaszolni” – vetette előre az ügyet teljes mélységében nem ismerő, s ezért névtelenséget kérő, a lap által megszólaltatott igazságügyi forrás.

Ami a hétvégi tragédia előzményeit illeti, H. Gábort 2017-ben ítélték el, amiért egy évvel korábban kalapáccsal és egy snitzerrel nekiesett feleségének, és félrelépései miatt majdnem megölte a nőt. Az elmeszakértő véleménye szerint beszűkült tudatállapotban cselekedett, s ez „a terhére rótt cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, a felismerésnek megfelelő cselekvésben súlyos fokban korlátozta.”

„A köznyelv több szemléletes fordulatot ismer erre, például: elborult az agya, leszállt rá a vörös köd. A beszűkült tudatállapotba került férfi tehát klinikai értelemben nem „bolond”, a pillanatnyi tudatzavara hatására viszont úgy viselkedik, mint „akinek elmentek otthonról”; ön- és közveszélyes lesz – mutatott rá a forrás, hangsúlyozva: az ilyen elkövetők beszámíthatóak, és jellemzően nem szorulnak orvosi kezelésre, ezért nem is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), hanem általános rezsimű büntetés-végrehajtási intézetben töltik a büntetésüket.

Az ítélet maga – folytatta – egyszerre szolgálja a társadalom védelmét és hivatott arra, hogy az elkövetőt ráébressze tette súlyosságára, társadalomellenességére, s ezen keresztül elvezesse őt a gyógyulás felé, ami ideálisan egy bűntől mentes, társadalmilag hasznos életet jelent.

– fűzte hozzá.

A Magyar Nemzet igazságügyi forrása kitért arra is, hogy az elítéltekkel börtönéveik alatt pszichológusok és az újabban reintegrációs tiszteknek hívott nevelők foglalkoznak.

– szögezte le, kiemelve, hogy a rendszerbe bekerülő elítéltek egyik első útja a börtönpszichológushoz vezet, aki végigkíséri őket a szabadságvesztésük ideje alatt. „Ez nem jelent feltétlenül napi vagy heti szintű találkozásokat, de általában eleget ahhoz, hogy a fogvatartott pszichés folyamatairól adekvát képet kapjon a büntetés-végrehajtás” – mondta a forrás.

A nevelők viszont egész idő alatt ott állnak az elítéltek mellett, s ugyancsak odafigyelnek a személyiségfejlődésükre, amiről jelentést is tesznek feletteseiknek. Ha valakit nem zártak ki a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, az idő elérkeztével a büntetés-végrehajtási bíróhoz fordulhat, és kérvényezheti a szabadítását.

A bv. bíró a bírósági szervezet része, éppúgy, mint aki az illetőt elítélte, ami azt is jelenti, hogy a törvényes kereteken belül szabadon dönthet a rab sorsáról – fejtette ki.

„Furcsállhatjuk ezt, kritizálhatjuk, de a bíró intézkedése, a következményektől függetlenül, jogszerű volt. Ezt állapította meg másodfokú határozatában a Győri Ítélőtábla is, ahová az ügyészség fellebbezése miatt került a kérvény” – fejtette ki forrásunk, aki egyébként a gyermekek anyjának szerepét tartja az ügy egyik legérdekesebb elemének.

A nő, aki időközben elvált H. Gábortól, a hírek és a Szombathelyi Törvényszék közleménye szerint rendszeresen látogatta a férfit a börtönben, s kiállt mellette abban a perben, amit az ügyészség indított ellene a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében. Ennek a körülménynek a feltételes szabadságra bocsátás elrendelésénél is szerepe volt. A rendezett családi kapcsolatokra, az apa és gyermekei erős kötődésére a törvényszék és az ítélőtábla határozata egyaránt hivatkozik.

A lap forrása a részletek ismeretének hiányában tartózkodott attól, hogy a bíróság döntését minősítse, általánosságban viszont arra hívta fel a figyelmet: a családon belüli erőszak áldozatai, azok, akik bántalmazó kapcsolatban élnek, gyakran nem tudnak elszakadni az agresszortól. Újra és újra megbocsátanak neki, hinni akarnak abban, hogy a legutóbbi pofon volt az utolsó. És olyan esetek is ismertek sajnos, amikor a szülők szakítása torkollik tragédiába, mert az egyikük annyira ragaszkodik a gyermekeihez, hogy inkább megöli őket, és velük magát, semmint hogy elengedje őket a másik féllel.