Este van, egy bihácsi kávézóban ülök, nem szeretem a zaccos kávét, forró török teát szürcsölök, cigarettafüst és a djurdjevdan dallamai terítik be a lokált. Bevallom őszintén, jólesik a meleg, az egész napot a szabadban töltöttük stábom további két tagjával. Fent jártunk a hegyen, a Vucjak táborban.

Az utóbbi két évben sokat hallani a híradásokban a boszniai Bihács nevét. Bihács egy 40 ezres város Északnyugat-Boszniában. 2017-től kezdődően migrációs gócpont, sőt a balkáni útvonal egyik legfontosabb állomása, hiszen az illegális bevándorlók innen indulnak neki a néhány kilométerre található horvát határnak, azaz Európai Uniónak. Bihácson jelenleg körülbelül 5-6000 migráns tartózkodik, számuk folyamatosan változik, hiszen van, aki elmegy, de újak is érkeznek szép számmal Szarajevó irányából. A bosnyák településen több hivatalos befogadóközpont is működik, azonban néhány hónapja annyira sok migráns érkezett a városba, hogy új tábort kellett nyitni. Ez lett a hegyen, az erdő közepén található Vucjak tábor. A bevándorlók egyszerűen csak dzsungelnek nevezik helyet, ami sokat elmond az állapotokról. Mindenki Nyugat-Európába akar eljutni Horvátországon keresztül. Nincs azonban könnyű dolguk, hiszen a zöldhatár a hegy másik oldalán található, az útvonal pedig tele van aknákkal, hiszen Vucjak környéke a délszláv háború idején is fontos helyszín volt. Aki eljut Horvátországig, azt nagy eséllyel elfogják a rendőrök, majd visszatoloncolják Boszniába. Beszéltem olyannal is, aki már tízszer próbálkozott, de mindig elkapták.

A vucjaki migránsok Olaszországba, Franciaországba, Németországba, de akad olyan is köztük, aki Kanadába akar eljutni. Vannak itt afgánok, pakisztániak, indiaiak és szírek is. Az esélyeik igen csekélyek, patthelyzet alakult ki, ami nem jó a bevándorlóknak és a helyieknek sem. Főleg úgy, hogy közeleg a tél.

A cigifüst már marja a szemem, amikor az egyik helyi rákezd. Az elmúlt két évben körülbelül 50 000 migráns szelte át Bihácsot anélkül, hogy bárki is tudná, hogy kik vagy mik ők. Az 50 000 iszonyatos szám, egy magyar megyeszékhely teljes lakossága. Ezt látva egyáltalán nem csoda, hogy a bihácsiaknak elege lett az egészből. Egy évvel ezelőtt is jártam itt, a migrációs válság már tombolt, de a bosnyákok akkor még sokkal segítőkészebbnek tűntek, utalva a saját múltjukra, mondván ők is menekültek voltak. Úgy érzem és hallom, hogy mára ez kicsit elkopott. A két év az két év. A beszélgetőpartnereim egyébként többször is említik, hogy annak idején ők örültek, ha valahol kaptak menedéket, eszükbe sem jutott balhézni. Az újonnan érkező idegenekkel nem ez a helyzet. Bihácson az elmúlt időszakban rohamosan megemelkedett a bűncselekmények száma. Történt emberölés, emberölési kísérlet többször is, súlyos testi sértések, ahogyan lopások és betörések. Szinte mindegyik bűncselekmény a bevándorlókhoz köthető. Bihácson este tíz után a helyieknek nem ildomos az utcán tartózkodni, erre egyébként a rendőrség is figyelmeztette őket. Pont emiatt azt javasolják nekem is, hogy térjek vissza a szállásomra. Hiszek nekik, elköszönök. Annyit még búcsúzóul hozzátesznek: a migránsok már nemcsak az embereket, hanem az állatokat sem kímélik. Nemrég az borzolta a kedélyeket, hogy egy bevándorló megerőszakolt egy kutyát. Igen, egy kutyát a gazdájának a kertjében. Mondom én, hogy ez a földi pokol.