Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország az EU második legnagyobb adócsökkentője

Sümeghi Lóránt

2019.11.24. 11:28

Magyarország az adócsökkentés mintaállama. Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a tavalyi mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-vel.

A majdnem egy százalékpontos csökkentést 2017-ben és 2018-ban is úgy sikerült elérni, hogy közben az unióban nőtt az átlagos közteher – tette hozzá az államtitkár.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés a 2017-es 38,4 százalék után tavaly 37,6 százalékra csökkent, ami a tavaly megszerzett első helyezés után az idén ezüstérmes helyet hozott az országnak a tagállamok közt folyó adócsökkentési versenyben. A folyamatosan mérséklődő tendencia azért is kiemelkedő, mert míg az úgynevezett adócentralizációs ráta jelentősen csökkent Magyarországon, addig az Európai Unióban 40,2 százalékról 40,3 százalékra nőtt – kommentálta az adatokat az államtitkár.

Az eredmény nem meglepő, hiszen tavaly az adócsökkentések 290 milliárd forintot hagytak a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál

– szögezte le Izer Norbert.

Emlékeztetett arra, hogy 2018-ban csökkent az internet, a hal, a sertésbelsőségek, a vendéglátás áfája. Elmondta, hogy több mint 360 ezer családot érintett a két gyermek után járó adókedvezmény összegének megemelése, sőt a lakáskiadók is mentesültek a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettsége alól. A kisvállalati adó kulcsa egy százalékponttal (13 százalékra) csökkent. A társasági adó bővülő kedvezményei mellett jelentősen – 22 százalékról 19,5 százalékra – mérséklődött a szociális hozzájárulási adó mértéke is tavaly.

A kormány adópolitikájának a fókuszában az adócsökkentés és az egyszerűsítés áll és – szemben az uniós trenddel – Magyarországon az adócsökkentések folytatódnak

– hangsúlyozta Izer Norbert.

„Előkelő helyünket az uniós rangsorban meg tudjuk tartani, hiszen az adócsökkentések évről évre könnyítik az adózók helyzetét” – jegyezte meg az államtitkár. Kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, amely a 2016-os 27 százalékos mértékhez képest összességében több mint 1200 milliárd forintot hagy idén decemberig a vállalkozásoknál. Tekintettel arra, hogy a szociális hozzájárulási adó folyamatos csökkentését a kormány 2016-os bérmegállapodása garantálja, ezért ez az összeg jövőre újabb több mint százmilliárddal nőhet – tette hozzá.

Izer Norbert megjegyezte, hogy 2020-ban szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések: amellett, hogy a kormány a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosít, minden dolgozó nyugdíjast mentesít a járulékfizetés alól. A kkv-k se maradnak ki a sorból jövőre, hiszen a kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődik, illetve a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe 9 százalékponttal csökken.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére