„Ahogy arról a Tények nézői és az Origo olvasói is értesülhettek, a hétvége legfontosabb közügye Magyarországon az volt, hogy Miklósi Gábor, az Index újságírója nem állt fel a Puskás Aréna megnyitóján, amikor felvidéki magyar gyerekek elénekelték az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. Miklósi az Indexen arról számolt be, hogy nem ismerte a dalt, és nem is tetszett neki, giccsesnek találta, ezért nem állt fel a helyéről.” (444)

Illetve:

„Aztán hirtelen nem csak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbesétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember A dzsungel könyvét. A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt, de én csak a Himnusznál szoktam felállni, és pont a napokban láttam egy műsort arról, hogy milyen messze elmennek az emberek, hogy alkalmazkodjanak az elvárásokhoz, így hát dafke ülve maradtam. Így lázadtam 2019 novemberében a Puskás Aréna megnyitóján.” (Index)

Hát, igen. A hősök köztünk élnek.

A különféle fórumokból most nem idézgetnék, de a lényeg, hogy mivel valamibe bele kell kötni, ha magyar ügyről meg össznemzeti örömről van szó, azon rugózik az összes nemzeti fogyatékos, hogy a dal és a szöveg – úgymond – giccses.

Szerintem mondjuk nem. Az égvilágon semmi baj nincs vele. Én kifejezetten szeretem. (Giccses Müller Péter Sziámi századik búcsúfellépése, meg a könnyek közt előadott Bétaville. Meg a Belga Nemzeti hip-hopja, na, az giccs.)

Szóval utálkoznak, hogy „nem minőségi”. (Ha bartóki magasság volna, akkor is utálnák.) És nem értik, hogy ez mindenkié. Nem a vájt fülűeké. És nem a szubkultúráké. Mert az elit zeneértés is szubkultúra. A prog rock- meg free jazz-rajongás magánügyi fétis. A Wagner-imádat is az. Magánügy, hogy te imádod, és egyben szubkultúra is, mert a lakosság (nemzet) nyolcvan százaléka nem fér bele ebbe, és nem is érdekli.

Miért érdekelné? Az angol lakosságnak vajon hány százaléka olvas John Miltont vagy Thackerayt?

A Nélküled a Zoli bácsi, a postás, meg Lajos, az elvált benzinkutas ügye, akinek egyetlen öröme a macskája, akit vakargat esténként, és hozzá hallgatja a Saragosa Band best of-ját. Meg Elemér, az állástalan költő, és Magdi, a családanya ügye.

És persze a prog rock-rajongóké is, természetesen, meg a vájt fülűeké is, de azok vannak kevesebben.

Mert a nemzet vagyunk mi, magyarok, együtt.

De a liberális csak saját magában gondolkodik. „Én a Laicbachot szeretem”. Vagy a grindcore-t. Vagy a kortárs zenét, tök mindegy.

Vagy legfeljebb a nyomorult szubkultúrájában gondolkodik, és nem azt mondja, hogy magyar, hanem ő hip-hopos vagy alternatív.

Nándorfehérvárnál vagy Aradon nem azt nézték ki a prog rockos, vagy ki a HIFI-buzi. És ’56-ban a pesti utcán sem. Ott először voltál magyar, és utána filatelista, irodalmár vagy képregénygyűjtő. És ha a melletted harcolónak igénytelen képregényei voltak, vagy egyáltalán nem érdekelte a képregénykultúra, az senkit nem érdekelt, és fel sem merült ennek a megvitatása.

Szóval a Nélküled egy teljesen vállalható zene és szöveg. És van benne valami, van benne valami plusz, valami varázs, amit az ilyen barmok nem értenek, nem képesek megérteni, és igazság szerint legbelül tudják, hogy szegényebbek valamivel, ezért is utálkoznak ennyire.

Jut eszembe a himnusz, meg jut eszembe a giccs.

”Hajós Andrásék írhatják a 2020-as Sziget himnuszát” – számol be az Index.

Ha valami giccs, hát ez az. Már maga az ötlet is. Megyek olvasgatni egy kis népszínművet, mert elokádom magam.