Grigorij Alekszandrovics Patyomkin egy rendkívül szellemes történelmi figura a 18. századi orosz világból. Történt ugyanis, hogy 1787-ben II. Katalin cárnő útnak indult a Krím félsziget irányába, hogy megtekintse a frissen meghódított területeket, és Grigorij Patyomkin úgy nyűgözte le a cárnőt a Krím gazdaságával, hogy kamu falvakat építtetett fel útközben, amelyek ugyan jól néztek ki, használati funkciójuk azonban nem volt. Innen kapta a nevét a Patyomkin-falu elnevezés, amelyet később más országok, államok is gyakran alkalmaztak. A Patyomkin kifejezés nem ritka szereplő a magyar politikai életben sem, hiszen az ellenzék előszeretettel használja a Patyomkin-demokrácia elnevezést saját hazájára. Utalva arra, hogy Magyarország úgy néz ki, mint egy demokrácia, de valójában nem az, hanem diktatúra.

2019. október 13-án ez a mítosz összeomlott.

Az önkormányzati választások megmutatták, hogy Magyarország demokrácia, sőt olyan demokrácia, ahol az ellenzék elvtelen alkukat köthet egymással az áhított hatalom megszerzése érdekében.

Az ellenzék 9 éves undorító hazugságvárának falai hulltak porba vasárnap.

2010. április 25-én, a választás éjszakáján az eredmények tudatában már azt hallgattuk, hogy Magyarország antidemokratikus, eltelt néhány hónap és kiderült, a Fidesz-KDNP megszüntette a jogállamot is, egy év múlva pedig minden a diktatúrázástól volt hangos. Az évek teltek, a helyzet pedig egyre rosszabb lett, mármint ami az ellenzéki vádakat illeti. Sokáig az volt az egyetlen csodafegyver a másik oldal irányából, hogy Orbán Viktor diktátor, ami mindig is nyilvánvaló hazugság volt, de ez őket sosem zavarta.

Csak néhány példa a diktatórikus Magyarországról:

• Melyik az az autoriter állam, ahol hetente két tüntetést szerveznek? (A CEU-hiszti idején volt erre példa.)
• Melyik az a fasiszta rendszer, ahol a balliberális média minden nap leírhatja azt, hogy az ország nem jogállam, nem demokrácia és megszűnt a sajtószabadság? (Magyarországon ez majdnem minden nap megtörténik – miközben ha valóban így volna, akkor nem lenne egy olyan médiatermék sem, amely ezt sulykolja.)
• Hol van olyan diktatúra, ahol ellenzéki képviselők a telefonjukat a miniszterelnök arcába tolják és tegeződve becsmérlik órákig? (Tudjuk miről van szó.)

Ezek alapján az, aki az elmúlt 9 évben fasisztázott, nácizott, egész egyszerűen nem mondott igazat.

Budapestiként egyáltalán nem vagyok boldog Karácsony Gergely győzelme miatt, egynek viszont „örülök” (nem ez a legjobb szó), hogy ezek után senki nem írhatja, mondhatja Magyarországról, hogy diktatórikus.

Gondolnánk legalábbis! A minap volt „szerencsém” Gyurcsány Ferencet kérdezni az önkormányzati választásokról és a magyar demokrácia állapotáról, aki az eredmények ellenére képes volt még mindig azt mondani, hogy Magyarország diktatúra, olyan diktatúra, ahol a „demokráciának bizonyos eljárási szabályai még léteznek”. (Ez még mindig a Patyomkin-demokrácia szintje, szóval Gyurcsány esetében nem haladtunk előre semmit.) Az persze már teljesen más kérdés, hogy amikor Fletó – miniszterelnöksége idején – lovas rohamot vezényelt a saját népére, azt a demokráciaszeretet miatt tette-e. Vannak az egyenlők és az egyenlőbbek.

Érdekes felfogással találkoztam Szabó Tímea esetében is. Ő a Párbeszéd, tehát Karácsony Gergely pártjának a társelnöke. Szabó már arról beszélt, hogy ami vasárnap történt az a demokrácia ünnepe. Tudjátok hogy van ez, amikor a liberálisok nyernek, az a „demokrácia ünnepe”, amikor pedig a jobboldal, az a diktatúrának köszönhető, esetleg csalás történt.

A demokráciáról, sajtószabadságról elmélkedve nem szabad elmenni a mellett a tény mellett sem, hogy az ellenzéknek elég jelentős részben ezt a választást (Budapestről beszélek) a balliberális média nyerte meg. Az ellenzéki média nem félt attól, hogy a sajtószabadságot újragondolva véleményszabadságot hirdessen a korábban még tényekre alapuló hírek esetében is, magyarul hazudjon. Ezt természetesen úgy tette, ahogy eddig: függetlenül, objektíven és kiegyensúlyozottan. Érdemes lenne nekünk is felvenni a kesztyűt!