Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2009. október 16-án győzte le Costa Ricát a magyar U20-as labdarúgó-válogatott az egyiptomi világbajnokság bronzmérkőzésén.

A világraszóló diadalt követően joggal várhatta azt a honi sportszerető közvélemény, hogy végre valami elindult a magyar futballban, s a bronzérmes csapat gerincét adó játékosok nemzetközi szinten mérhető karriert futnak be, de legalábbis a magyar felnőttválogatott alapembereivé válnak.

A tízéves távlat már elég nagy ahhoz, hogy higgadtan, a tényekre alapozva mérleget vonjunk, s levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, ezért megnéztük, hogy a 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerzett magyar válogatott játékosai meddig jutottak el, kiből mi lett.

Az egyiptomi torna egyik hőse, a végig kiváló formában védő Gulácsi Péter az egyetlen a 2009-es csapatból, aki amellett, hogy tekintélyparancsoló nemzetközi karriert futott be, szép fokozatosan a felnőttválogatott kezdőjéből is kirobbanthatatlan lett. Gulácsi négy év angliai vakvágány után 2013-ban igazolt Salzburgba (ekkor a mértékadó szakportál, a transfermarkt.de szerint mindössze 300 ezer euró volt az értéke), majd két év után Lipcsében kötött ki, ahol azóta is első számú hálóőr, jelenlegi piaci értéke 12 millió euró. Gulácsi a nemzeti tizenegyben is megvetette a lábát, Király Gábor visszavonulása után rendre az ő nevével kezdődik a magyar válogatott kezdője. A Gula becenévre hallgató, remek teljesítménye ellenére mindenféle sztárallűrtől mentes kapus már 30 válogatottságnál tart.

Gulácsi Péter

A hátvéd Szekeres Adrián még az NB I-ben sem tudott maradandót alkotni, az MTK mellett a Videoton, a Dunaújváros és a Gyirmót színeiben is szerepelt az élvonalban, de alighanem egyik klubnál sem sírják vissza. Szekeres egyébként tavaly nyáron 29 (!) évesen visszavonult, a legutóbbi információk szerint az MLSZ-nél vállalt munkát.

Szekeres Adrián

Nagy tehetségnek számított a Honvéd-nevelés Debreceni András is. A belsővédőként bevethető játékos a 2009-es U20-as világbajnokságon alapember volt, a külföldi karrier azonban neki sem jött össze, sőt a 30 esztendős labdarúgó jelenleg csak az NB III. Nyugat csoportjának középmezőnyében tanyázó Mosonmagyaróvárban „vitézkedik”. Azért van, amire így is büszke lehet Debreceni: 2012-ben egy csehek elleni barátságos meccsen csereként egy percre beállt, így egyszeres válogatottnak mondhatja magát.

Debreceni András

Habár a 2009-es egyiptomi torna egyik nagy felfedezettje, Szabó János évek óta meghatározó tagja a Paks élvonalbeli csapatának, külföldön ő sem játszott. A válogatottban eddig hat mérkőzés jutott neki, legutóbb tavaly júniusban lépett pályára Ausztrália ellen.

Szabó János

Alighanem csak a legelvetemültebb magyar szurkolóknak mond valamit Zámbó Bence neve, pedig a szélső védő hasznos tagja volt az ominózus U20-as válogatottnak. A felnőttválogatottságig azonban már nem sikerült eljutnia, sőt az NB I-ben is mindössze 47 meccset játszott. A ballábas játékos 2014 óta alacsonyabb ligákban szerepel, az idei szezon azonban ugródeszka lehet a számára, ugyanis a megye I-es Csornából az NB III-as Lipót Pékség SE-be szerződött.

Zámbó Bence

Ugyancsak nagy tehetségnek számított a kaposvári születésű Gosztonyi András. A középpályás ráadásul a 2009-es vb-n bronzérmet szerzett U20-as válogatott legtöbb tagjával ellentétben nem ’89-es, hanem ’90-es születésű. Gosztonyi rövid ideig játszott az olasz Bariban és a lengyel Slask Wroclawban is (az előbbi csapatban 2, az utóbbiban 8 mérkőzésen lépett pályára), azonban az igazi terep számára magyar NB I.: az MTK, a Vidi, a Diósgyőr és a Haladás után jelenleg a Kisvárda kötelékébe tartozik. Sok korábbi U20-as válogatott-társához hasonlóan ő sem jutott el a felnőttválogatottságig.

Gosztonyi András

A védőként és középpályásként is bevethető Korcsmár Zsolt Újpesten vált ismert labdarúgóvá, s egyike azon kevés magyar játékosnak, akinek a nemzetközi karrier is összejött. Korcsmár korábban játszott a norvég Brann Bergen és a német Fürth csapatában, jelenleg pedig a dán Midtjylland igazolt labdarúgója. A 30 éves sportoló 26-szor ölthette magára a magyar válogatott mezét, legutóbb egy 2017-es, Costa Rica elleni barátságos meccsen lépett pályára.

Korcsmár Zsolt

A védekező középpályás Simon Ádám – Szabó Jánoshoz hasonlóan – Pakson találta meg a számításait. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a 2018/19-es szezon kezdete óta nem gyarapította sokkal a játszott perceit, a tavalyi évadban összesen négy, az ideiben pedig egy NB I-es meccsen szerepelt. Simon rövid ideig a légiósok kenyerét is ette, az olasz Bari színeiben két mérkőzés jutott neki. Ami pedig a felnőttválogatottat illeti, 3-szor is pályára lépett a címeres mezben: két barátságos meccs mellett, a 2015. januári, Finnország elleni idegenbeli Eb-selejtezőn jutott neki epizódszerep (a 88. percben állt be).

Simon Ádám

Talán senkinek sem kell bemutatni Koman Vladimirt, aki tíz évvel ezelőtt a magyar labdarúgás egyik, ha nem a legnagyobb reménységének számított. Az ungvári születésű sportoló jó néhány országban megfordult légiósként – többek között az olasz Sampdoriát, a francia pontvadászatban induló AS Monacót és az orosz Krasznodart is erősítette. Miután azonban sehol sem tudott maradandót alkotni, hazatért a Diósgyőrbe. Koman másfél szezonon keresztül rúgta a bőrt Miskolcon, majd ismét külföldre távozott, egy törökországi kitérőt követően jelenleg az iráni Szepahan kötelékébe tartozik. A felnőttválogatottban 36 meccs jutott neki, de 2014 óta nem hívta be a mindenkori szövetségi kapitány.

Koman Vladimir

A hajdani vb-bronzérmes U20-as magyar válogatott másik Simon vezetéknevű játékosa, Simon András is óriási tehetségként indult. A magyar foci követői emlékezhetnek rá, hogy mekkora médiavisszhangot kapott, amikor a támadóként bevethető játékos 2007-ben az MTK-ból a Liverpoolba igazolt. Mivel azonban a legendás klub nagycsapatáig nem jutott el, egy rövid spanyolországi és hollandiai kitérő után hazatért, s bár van néhány élvonalbeli meccs a lábában, sehol sem váltotta meg a világot. Simon jelenleg az NB II-es MTK keretének a tagja, az idei bajnokságban 11 meccsen lépett pályára, de csak egyszer kezdőként. A felnőttválogatottban nem jutott szóhoz.

Simon András

Már tíz évvel ezelőtt is jó felépítésű, robusztus csatár hírében állt Futács Márkó, aki egész fiatalon, 16 éves korában igazolt külföldre. Habár bajnoki meccsen betalált a kapuba a német és az angol másodosztályban, valamint a török élvonalban is, a legnagyobb sikerét a horvát Hajduk Split színeiben érte el, amikor is a 2016/17-es szezon horvát gólkirálya lett. Futács pályafutását többször is sérülések nehezítették, így nem tudta beteljesíteni a hozzá fűzött reményeket. A címeres mezt háromszor húzhatta fel, legutoljára 2014-ben egy felkészülési meccsen. Futács idén január óta a Videoton játékosa.

Futács Márkó

Ott volt 2009-ben Egyiptomban Varga Roland is, akit bár 4 évig szerződés kötött az olasz Brescia csapatához, nem sok vizet zavart Itáliában, így 2012-ben Győrbe szerződött, s 2013-ban már bajnoki címet ünnepelhetett a kisalföldiekkel. Varga – magyar szinten – kiemelkedő szereplésével felkeltette a Ferencváros érdeklődését, 2015 februárja óta fővárosi zöld-fehéreket erősíti. A Fradival eddig kétszer lett bajnok, a magyar válogatottban pedig 17-szer játszott, legutóbb a horvátok elleni 3-0-s spliti vereség alkalmával kapott bő negyedórát Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

Varga Roland

Varga Rolandtól eltérő utat járt be Németh Krisztián, aki már 2007 óta külföldön futballozik. Németh ez idő alatt olyan klubok első csapataiban lépett pályára, mint az AEK Athén, az Olimpiakosz, a Waalwijk vagy éppen a Roda. A 37-szeres válogatott labdarúgó 2014 óta Európán kívül keresi a kenyerét, egy szezon katari kitérőt leszámítva az Egyesült Államokban focizik, jelenleg az MLS-ben szereplő Sporting Kansas játékosa. Kétségtelen, hogy Némethnek bejött a légiós élet, de képességeinél fogva komolyabb külföldi klubokban is játszhatott volna, 30 felett erre már aligha lesz lehetősége.

Németh Krisztián

Láthatjuk, hogy a modern kori magyar labdarúgás egyik legnagyobb sikerét elérő csapat tagjai közül nem sokan futottak be olyan karriert, amilyenre a világbajnoki bronz predesztinálta volna őket. Gulácsi Pétert leszámítva egy játékos sem tudott hosszabb távon megragadni az európai elitben, s a felnőttválogatottságig sem mindenki jutott el, sőt. Ráadásul most csak a tíz évvel ezelőtti U20-as válogatott gerincét alkotó labdarúgók pályafutását vettük górcső alá, a kiegészítő embernek számító Kiss Máté, Takács Péter, Présinger Ádám és Balajti Ádám sem váltotta meg később a világot.

Az okokon érdemes lenne elgondolkodni, de annyi bizonyos, hogy ahogy már többször is láthattuk a közelmúltban, a magyar futballisták képesek fiatalon nemzetközileg is jelentős teljesítményt elérni, aztán rendre törés következik be a karrierjükben, s a felnőtt foci világába lépve közel sem tudják azt a szintet hozni, mint az utánpótlásban.