A nagy Star Wars-őrület közepette érdemes megállni pár percre, hogy felidézzük a 2019-es év legjobb filmjeit. És ha már itt tartunk, beszéljünk 2019 legjobb filmjéről, a Jokerről. És beszéljünk mellette az elfeledett társadalomról, és a soha nem létezett emberségről.

Se a nemzetközi, se a magyar sajtóban nem vette senki sem a fáradtságot, hogy megértse a film valós mondanivalóját, hogy normálisan értékelje azt. A magyar médiában egy épkézláb, kompetens kritika nem jelent meg, szóval ideje pótolni. Az egyetlen értékelhető értelmező filmajánlót a Pesti Srácok írta, amiért utólag is köszönet. Azonban a magyar média többi része, jobbról balra MIND megbukott. Nem tudták értelmezi, sem értékelni a Jokert.

Kezdjük a filmkritika problémájával. Vagyis azzal, hogy felfuvalkodott „hozzáértő” újságírók bullshitelnek olyanról, amihez nem értenek. Arról, amit nem értenek. Sok hájas fanboy, aki a Bosszúállókon nyammog, és plusz sajtszószt kér a sajtóvetítésen a popcornhoz. Az ízléstelenség magasiskolája. Azok a „kritikusok”, akik tapsikolnak a popcornmozik és a blockbusterek előtt, és CGI-orgiákra élveznek. Míg Amerikában a liberális média toporzékolt, ezzel egy időben Magyarországon is szánalmas kritikák és értelmezések születtek a Jokerről. Az USA-ban az antifák Thomast Wayne-t azonosították Trumppal, magukat pedig a Joker által inspirált felkeléssel, míg mások Joker felkelését azonosították magával a gonoszsággal, és a „gonosz náci” a Trump-szavazókkal. A lényeg azonban ugyanaz maradt. Az establishment, az elit negatívan reagált arra a képre, amit a Joker festett a szemük elé. Ugyanis a Joker amellett, hogy szélesvásznon mutatta be a forradalmak spontaneitását, kőkeményt kritikát fogalmazott meg a politikai, gazdasági és médiaelittel szemben. Joker karaktere nem más, mint az elitek Antikrisztusa.

A jó film olyan, hogy mindenki valamilyen szemszögből tud azonosulni vele, belelátja magát a történésekbe. És nagyon egyszerű a válasz arra, hogy az elit miért nem tudott azonosulni ezzel a filmmel. A Joker ugyanis egyenesen a mainstream média arcába mondja az igazságot. Azt, hogy a mainstream médiaelit kisajátította, privilegizálta az igazságot, hogy csak ő mondhatja meg mi a jó és mi a rossz, mi az igaz és mi a hamis. Ez a kritikusok valódi kritikája, akik pöffeszkedve okádják elénk saját igazságaikat, ítéletet mondva arról, melyik film jó vagy éppen rossz. És ugyanezek az emberek alkotnak véleményt a közéletben, ahogy a médiában politizálnak. Ki akarják sajátítani maguknak az igazságot, meg akarják mondani ki a jó- és ki a rosszfiú a politikában, ki a diktátor és ki a demokrata, kire kell szavazni és ki ellen kell lázadni. Ezért nem véletlen az, hogy keserű hangvételű kritikák jelentek meg a Jokerről októberben a magyar sajtóban is, leginkább az Index-444 tengely tájékán. A nagy „kritikusoknak” hirtelen nem jött be, hogy őket kritizálják. A sok önelégült disznó Los Angelestől Óbudáig, aki délelőtt a kormányt szidja, délután meg filmekről mondja meg a tutit, hirtelen kapott egy pofont, és onnan, ahonnan a legkevésbé várták. Hazánk nagy becsben tartott kritikusai súlyosan elvéreztek ezen a filmen. Felsültek. Kiderült, hogy valójában ócska, elfogult, igénytelen fanboyok.

Ugyanis az összes gyermeteg „kritikus” nem csinált mást, csak végig Batmant várta és háborgott azon, hogy nem volt elég képregényes a Joker. Prüszköltek amiatt, hogy ez a film túl realista, túl sötét, és nem elég DC, nem elég mesés. Ugyanis ebben a filmben nem jön Batman, itt káosz van, nem jön a megmentő, az idealista hős. A 2019-es Joker világában nincsenek hősök, nincs megváltás, csak a kőkemény, tragikus élet. Thomas Wayne egy arrogáns pöcs, Bruce egy tehetetlen kisgyerek, Alfred pedig egy dagadt komornyik. Siránkozott is a popcornt sajtszószba mártogató, light kólát felböfögő „médiaelit”, hogy túl dark, kevés a CGI, meg hogy „miért nem lehetett képregényesebbre venni a figurát”... „Jaj, hol van a Heath Ledger-i út?” És persze a pózerek egyből kijelentették, hogy Tim Burton a trú és Jack Nicholsonnál nem volt még jobb Joker. Ugyan már...

Aki a filmbe nagyon nem tudott belekötni, az a rendezőt, Todd Phillipst kezdte fikázni. Nem hitték el, hogy a Másnaposok rendezője ilyet is tud. Pedig ha belegondolunk, Phillips már régóta próbálkozik a téma feldolgozásával. A téma pedig nem más, mint a mentálisan beteg emberek társadalomba való beilleszkedése, vagy éppen nem illeszkedése. Ezt a témát feszegette a Másnaposok 3-ban, és a Terhes társaságban is a vígjátékok idétlenségével, ami miatt a téma nem igazán jött át senkinek. Egy olyan komor és komoly filmmel, mint a Joker, ilyen realista ábrázolás mellett azonban végre telibe talált. Hiszen miközben a fanboy kritikusok képregényes mesefilmért sírnak, addig a Joaquin Phoenix által megformált Joker karaktere emberibb és törékenyebb, mint bármely képregényhős a filmtörténelemben. Kezdjük azzal a gyönyörű költői paradoxonnal, hogy Joaquin Phoenix Jokere nevet minden egyes alkalommal, mikor sírnia kellene.

De beszéljünk a Joker valódi mondanivalójáról. Arról, hogy ez emberiség nem elég érett, nem elég felkészült, és nem elég toleráns ahhoz, hogy normálisan, emberségesen kezelje a mentális betegségekkel küzdő embertársakat. Nem értjük, nem toleráljuk normálisan ezt a problémát. Az emberiség egyszerűen nem fejlett eléggé ahhoz, hogy kezelni tudjuk teljes mértékben a mentális betegségekkel küzdők helyzetét. Nem elég a tolerancia, az empátia, fáj kimondani, de nem vagyunk elég intelligensek ahhoz, hogy átérezzük a mentálisan beteg emberek szenvedéseit. Mert egyszerűen nem értjük őket. Nem jutott még el erre a szintre az emberi civilizáció.

Vegyünk egy példát. Menjünk végig Budapest utcáin. Láthatunk sok helyen embereket, akik magukban beszélnek, motyognak. Riasztóak lehetnek, olykor félünk tőlük, megvetjük, bizalmatlanul tekintünk rájuk, miközben nem tudjuk megérteni, nem tudjuk átérezni szenvedéseiket, nem tudjuk átélni fájdalmaikat. Nem tudjuk kezelni a velük való kontaktust. Lássuk be, az emberiség sehol a világon még nem jutott el arra a szintre, hogy a mentális betegséggel küzdő embereket helytállóan kezelni tudja. Kezdjük a „leghétköznapibb” mentális betegséggel, a depresszióval. Bárki bármilyen sikeres lehet, de szenvedhet ettől a betegségtől, az emberek nagy része pedig ebből maximum annyit lát, hogy az egyén lehangolt, szomorú. De oda még nem jutott el az emberiség, hogy helytállóan reagáljon erre a problémára. Odamegyünk, megkérdezzük, hogy miért szomorú, mi a baj, ezzel sokszor csak rontunk a helyzeten, de van akin észre sem vesszük, vagy csak akkor, mikor már késő. A többségi társadalom ugyanis nem tudja se feldolgozni, se megérteni, hogy mivel jár egy ilyen mentális és lelki állapot.

Helyette mi a társadalom válasza? Kirekesztés vagy kihasználás. A mentálisan beteg emberek kihasználását pedig tökélyre fejlesztette a média a 21. században. Gondoljunk csak bele, kiken röhög a nép nap mint nap a tévét bámulva. Instabil, kiszolgáltatott, szerencsétlen embereken. Kibeszélő show-k, valóságshow-k, ahol azt várjuk, hogy önképzavaros emberek produkálják magukat, ezzel teljesen megalázva önmagukat egy ország előtt. Remek példa még az X-faktor, ahova direkt válogatnak be olyan önképzavarban szenvedő szerencsétleneket, akikről a műsorkészítők nagyon jól tudják, hogy közük nincs az énekléshez, mégis szerepeltetik őket, hogy az emberek kinevessék őket, vagy hogy konfliktust generáljanak a műsorban. Ez a legaljasabb kihasználása ezeknek az embereknek. És a Joker utolsó jelenete is igazából erről szól.

A 2019-es Joker azért is egy megdöbbentő film, mert egy régóta ismert karakteren keresztül kalauzolt el minket a rendező a mentális betegségek legmélyebb bugyraiba, abba a mentális állapotba, amit egyszerűen el sem tudunk képzelni, és amit képtelenek vagyunk felfogni. Ezzel kapcsolatban nézzünk pár idézetet a filmből:

Brutálisan kemény mondatok ezek. És még brutálisabb az emberiség kollektív bukása, komplett civilizációnk kudarca, hogy a sok pszichobaromság és érzékenyítés ellenére, igazából még mindig nem tudjuk kezelni, tolerálni és megérteni a mentális betegségeket, az a kis szolidaritás, amit néha nagy nehezen magunkra erőltetünk, pedig édeskevésnek bizonyul egyelőre. A sok igénytelen firkász LA-től Óbudáig pont ezt nem értette meg, miközben a Jokert bámulta. Kimentek a moziból, majd propagálták tovább ezeknek a kiszolgáltatott embereknek a kihasználását és megalázását.

És hogy mit tehetünk ez ellen 2020-ban? Azt, hogy próbálkozunk. Megpróbáljuk észrevenni és megérteni az elfeledett, eltaposott és megalázott társadalmat, és megpróbáljuk magunkra erőltetni azt az emberséget, amiről folyton annyi szó esik, mégsem látni sehol egy kis jelét sem a világban. Próbálkozzunk. Lehet ez akár pár kedves szó is, amit Arthur Fleck úgy hiányolt a mindennapokból.

Kell-e értékelni vagy pontozni a Jokert? Nincs rá szükség. Spekulálni, hogy vajon kap-e Oscart a film vagy Joaquin Phoenix? Teljesen mindegy, hiszen ez a film túlmutat az elmúlt 20 év összes hollywoodi propagandafilmjén, az Akadémián, és bármilyen díjon.

Phoenix Jokere kicsit olyan, mint a 888. Eleinte senki sem akarta észrevenni, kígyót és békát kiabáltak rá, mindenki belerúgott minden oldalról, még a sajátjai is, akik egy oldalon álltak vele. Végül egyedül a 888 volt képes ötletet és politikai innovációt vinni a magyar online sajtóba az elmúlt 4 évben. A 888 volt az egyetlen orgánum a jobboldalon, amely igazán nagy és bátor, néha őrült dobásokat mert bevállalni a győzelem érdekében. Az egyetlen jobboldali portál lett, amely mozgalmat indított, és szerzett magának negyedmillió követőt a Facebookon. Napi több, mint százezres olvasottság és több tízezres olvasói kemény mag. Mindenki alábecsülte és mégis forradalmat csinált. Ezért vagyok büszke arra, amit minden nehézség ellenére elértünk az elmúlt több, mint 4 évben. Mivel ez az utolsó cikkem a 888-on, szeretném megragadni az alkalmat, hogy elbúcsúzzam a drága olvasóktól, kommentelőktől és a kollégáimtól, a bajtársaimtól. Köszönök mindent. Megtisztelő volt veletek együtt harcolni minden nap. Az olvasóknak pedig köszönöm a sok pozitív megerősítést és az építő kritikákat. Megtiszteltetés volt nektek írni. Mindenkinek sok sikert kívánok! Legyen remek év mindenkinek ez a 2020!