„Lelkes hangú cikkeket írt éveken át az emberek közti egyenlőségről és a gyűlöletmentes világról, és aztán az egyik előadása után fejbe rúgta egy migráns.”

„Házába fogadta a szír menekültet, aki másnap elvitte az összes pénzét, felgyújtotta a házát, majd odaírta a kapura: Gyenge európai emberek, el fogtok tűnni az utolsó szálig”.

„Kórházba került a svéd migránssegítő, aki minden pénzét a menekültek segítésére fordította, hitelt vett fel, majd az egyik védence lelökte a lépcsőn.”

„A kórházi ágyból üzent a megkéselt német emberi jogi aktivista, hogy megbocsát, nem haragszik, pusztán csak az idegengyűlölettől fél, és az illető, aki hátulról megszúrta őt, szerinte mindössze kevés szeretetet kapott gyerekkorában, és valamelyik ősét biztos bántották egykor a fehérek”.

Ezeket most hasraütés-szerűen írtam, egytől egyig kitaláció, de ehhez hasonlók tényleg olvashatók rendszeresen, rengeteg megtévesztésig így szól. (Google a barátod.)

Két dolgot figyelhetünk meg. A migránsvédők szinte majdnem mindig nők. (Akad természetesen néhány férfi is, aki miután megkéselte egy „eltérő kultúrájú”, utána még ő kér elnézést, és szipogva a megkülönböztetés szörnyűségeiről nyafog, de Nyugaton már alig vannak férfiak, teljesen kiölt minden maszkulinitást a feminizmus meg a píszí. Nyomokban itt-ott néhány metalénekesben még megfigyelhető, azt annyi.)

Nő = érzelem. Ezt tudjuk. Nincs is ezzel semmi baj. Mióta világ a világ, ez így van. A világ legtermészetesebb dolga az ilyesmi.

Ha ez nem így lenne, a nő nem tudná a magzatját tűzön-vízen át szeretni és óvni, és az utolsó kocsmatöltelék apagyilkosban is meglátni az ő „drága kicsi fiacskáját”. (Igen, sarkítottam, tudom.) Nem tudná a haldokló idős rokont éjjel virrasztva ápolni stb. Ez biológiai, mondhatni evolúciós törvényszerűség. Anyai ösztön s a többi.

De.

Nyugaton a nő ezt vajon miért nem így éli meg?

Féltem az egyetlen testvéremet, aki kanyargós mellékutcákon keresztül jön hazafelé. Féltem a gyerekemet (egyetlen drága magzatomat) az utcán, a metrón, az iskolában stb.

Sőt! Félek én magam is a buszon, a villamoson, a tejbolt előtt a taxira várva, mert egy gyenge nő vagyok. Szeretnék biztonságban hazajutni a piacról, és nem rettegve közlekedni, amikor mindkét kezemben cekker van és nem tudok menekülni!

Szeretném felvenni az új szoknyámat, amit négyórás plázázás után vettem csillogó szemmel, és nem akarom, hogy valami elmebeteg muszlim fanatikus megkéseljen miatta az aluljáróban.

Csupa-csupa nőies érzelem.

Nyugaton ezt a nők egy része vajon miért nem így éli meg?

Sőt, nálunk, Magyarországon a libsi nők vajon miért nem ezen a szemüvegen keresztül nézik ezt? El tudja valaki magyarázni nekem?