Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gondolatbűnözés

Gábor László

2019.09.21. 19:00

Igen, gondolatbűnözés. És ha már ezt a szót használjuk, nem nehéz kitalálni, hogy mi más is lehetne a bűnös gondolat, mint a migráció és a befogadó társadalomtól elkülönülő muszlim párhuzamos világ elutasítása. És hol máshol lehetne, mint Franciaországban. Ahol nagyságrendileg sem tudják megmondani, hány illegális bevándorló lehet az országban. Ahonnét lényegében lehetetlen kiutasítani az illegális bevándorlókat. Persze, Franciaország.

Gondolatbűnözés. Nem, ez nem egy amerikai tudományos-fantasztikus film, nem is az unalomig idézett 1984, hanem ez valóság. És nem is én értelmezem így valakinek a nyilatkozatát, könyvét, esszéjét. Nem. Egy egész oldalas Le Monde-interjú címében olvastam. Így, leírva. Szóról szóra. A bűnözés szót ráadásul vastag betűvel szedték. Hogy jobban összerezzenjünk.

Őszintén mondom: nem zárom ki, hogy saját műveletlenségem az oka, de korábban nem hallottam a Gérard Noiriel nevű történészről. Most már igen, beleolvastam két könyvébe is, szándékosan írom, hogy beleolvastam, mert nem volt türelmem alaposan elolvasni. Biztosan nagyon sokan ismerik azokat a könyveket, amelyeknek már a bevezetőjéből mindent tudunk. Mit gondol a szerző a világról, a történelemről, napjainkról. Ez a könyv ilyen. A migráció nagy támogatója a szerző, rajong a muszlim kultúráért és ahogy életrajzából kiderül, a nyolcvanas évekig kommunista volt, utána szocialista lett.

Gérard Noirielről már legalább egy hete akartam írni, amikor az egyik francia rádióban – szinte biztos, hogy közszolgálati rádióban, ez később még fontos lesz – arról beszélt, hogy a vele nem egy véleményen levő, ugyanakkor páratlanul sikeres francia esszéíró, a bevándorlásellenes Eric Zemmour egy gondolatbűnöző. Röviden beszélt erről (arról többet, hogy szerinte Zemmour kis túlzással a muszlimok kiirtását készíti elő írásaival) és elbizonytalanodtam, hogy jól hallottam-e. Ez ugyanis valami új. Gondolatbűnözés? 2019-ben, Európában? Ráadásul Eric Zemmour nem egy illegális internetes blogon firkálgat, hanem a Le Figaróban. És a Figaro ebben az összefüggésben nem a rangja, a hagyománya, a minősége miatt érdekes, hanem azért, mert – valljuk be – egy elég óvatosan jobbközép napilapról van szó. Mondhatjuk, hogy egy Juncker-kompatibilis újságról. Bár az is tény, hogy amióta Macron az elnök, Zemmourt tulajdonképpen kitiltották a közszolgálati rádiókból és televíziókból. Ő ott nem beszélhet.

De hát mi is az a gondolatbűnözés? Létezik olyan? A Noiriel nevű történész szerint igen, sőt, feltehetően büntetné is. Kezdetben nyilván csak szilienciummal, az írás jogának megvonásával – milyen ismerős ez a közép-európai országok kommunista diktatúrájának éveiből –, aztán talán börtönnel is.

Na de aztán vettem egy Le Monde-ot. És, ahogy az elején írtam, itt azonnal szembetalálkoztam az egyik oldal címével: Eric Zemmour a gondolatbűnözés egyik formáját legitimálja. Gérard Noiriel válaszol a Le Monde újságírójának nyájas kérdéseire, és persze reklámozza könyvét, ami (még egyszer: fontos a jelző) a legsikeresebb francia esszéíróval, Zemmourral foglalkozik az elejétől a végéig és persze őt szidja benne. Az egyik Kálmán Olgát idéző kérdésben az újságíró megkérdezi az új-zélandi és amerikai rasszista indíttatású tömeggyilkosságokra utalva, hogy vajon ezek az esszéisták felelősek-e ezekért a mészárlásokért, és a baloldali történész bölcs válasza az, hogy háááát, talán túlzás ezt mondani, de háááát Eric Zemmour meg Rénaud Camus (aki a népességcseréről ír), hááát… tulajdonképpen igen.

A baloldali történész a könyvében párhuzamba állítja a muszlimgyűlölő (már itt egy hazugság: nem muszlimgyűlölő, hanem az anyaországba beilleszkedni nem hajlandó muszlimokat és az illegális bevándorlást bíráló) Zemmour gondolatait Edouard Drumont ostoba, antiszemita írásaival. (Drumont a tizenkilencedik század második felében írta kétségtelenül aljas pamfletjeit.)

Tegyük félre (bár nem könnyű), hogy egy mérsékelten sikeres történész a legsikeresebb esszéíróra felkapaszkodva próbál pénzhez jutni: ír róla egy 250 oldalas könyvet, sikeres ellensége nevét még könyve címébe is beteszi, hogy többen vegyék, szerez egy kiadót, amelyik aztán 19 euróért árulja, majd végigturnézza a teljes baráti médiát. Vagyis ezen lépjünk túl. Nézzük inkább csak, hogy mik a szerző fő állításai. Mindez természetesen a gondolatbűnözés fogalma miatt érdekes. Ahol van gondolatbűnözés, ott előbb-utóbb meg kell jelennie a gondolatrendőrségnek majd a gondolatbíróságnak is. A szerző tulajdonképpen egy gondolatfeljelentő.

Az eset persze önmagán jóval túlmutat. Ezért foglalkozunk ezzel az első ránézésre tőlünk elég távoli üggyel. A gondolatterror az érdekes. Ez az a balliberális gondolatterror, ami körbeölel például egy Sargentini-jelentést. Ez a gondolatterror mondja, hogyha kevés gyerek születik Európában, akkor a migráció a megoldás. Ez a gondolatterror próbál harcolni Donald Trump vagy Orbán Viktor, persze Matteo Salvini vagy éppen Boris Johnson ellen.

Gérard Noiriel szerint aki a muszlimok franciaországi berendezkedését bírálja, az a huszonegyedik század nácija. Drumont a zsidókat támadja, Zemmour a muszlimokat, és ez szó szerinti idézet Noirieltől. Tudja persze Noiriel, hogy ez azért nem túlságosan civilizált gondolat, ezért elmagyarázza: ő nem a holokausztra gondol, nem huszadik századi, hanem tizenkilencedik századi értelemben használja. Nem a népirtás, hanem a gyűlölet értelmében hasonlítja össze a két szerzőt. És ebben szerinte a francia identitás megőrzéséről író Zemmour nem különbözik a valóban gyűlöletkeltő pamfletírótól. Aztán jönnek az ezerszer ismert közhelyek is persze a nacionalizmus átkáról, meg jön a tipikus marxista történetszemlélet: tulajdonképpen csak egy történelemfelfogás létezhet, Zemmour sem gondolhat mást a francia történelemről. (Minősíti is ellenségét: ellentörténész a hivatalos történelemmel szemben. És ezt komolyan le is írja. Mint súlyos bűnt. Az pedig szerinte még nagyobb történelmi bűn, hogy Zemmour olykor arról elmélkedik: régebben jobb volt. Hiszen a marxista felfogás szerint a történelem egy folyamatos, csodálatos menetelés előre, az osztályharcok történetéből ez következik.)

Aztán jönnek a nagyon is ismerős módszerek. A rágalmak. Hogyha az nem elég egy átlagosan érdeklődő francia embernek, hogy a párhuzamos társadalmat bíráló esszéírót az antiszemita propagandistához hasonlítják, ha még így sem veti meg kellőképpen, gyorsan jön a Pride-hónapok és Coca-Cola-érzékenyítések korszakában oly ismerős homofób vád. Nyilván nem állíthatom, hogy Zemmour minden sorát olvastam, de két, nagy esszéjét igen, rengeteg Figaro-cikkét is, és valahogy inkább arra emlékszem, hogy a homoszexuális embereket fenyegető muszlimokról írt. Már ha nem azért tartja a szerző homofóbnak, mert – az egykori jobbközép elnökjelölthöz, Francois Fillonhoz hasonlóan – ellenzi a melegházasságot. (Jó néhány évvel ezelőtt bulvárlapok még a háromgyermekes Zemmourt azzal támadták, hogy meleg. Egy párizsi manöken ugyanis azt állította. Ravaszkodó kontextusban az egyik legismertebb baloldali hetilap is megírta.)

A gondolatbűnözés abszurd fogalmát saját logikája szerint egyébként azzal is alátámasztja a baloldali történész, hogy Zemmour (a francia nyelvben rendkívül negatív jelentésű) balos muszlimokról is írt. De hát nincsenek? A sárgamellényesek közé vegyült baloldali muszlim fiatalok, akik össze akartak verni Párizsban, fényes nappal, a nyílt utcán egy 70 éves francia filozófust pusztán azért, mert közismerten konzervatív és zsidó, azok nem balos muszlimok? (Mint ismert: Alain Finkielkraut úgy menekült meg, hogy a közelben éppen rendőrök voltak, észrevették a lökdösődést és hogy a tömeg hangosan zsidózik.) De hát valójában ez az egyik legnagyobb problémája a francia baloldalnak a bevándorlást ellenzőkkel szemben. Ugyanis: a baloldali ideológiák nem újultak meg, szavazóik fogynak, viszont a baloldali politikusok és szellemi támogatóik korlátlan utánpótlást látnak a bevándorlókban. Csak szavazati joghoz kell juttatni őket, és garantált, hogy nem jobboldali pártot fognak választani.

Ezért annyira veszélyes gondolat számukra minden, ami a bevándorlás jogosságát, mit jogosságát, egyenesen szükségszerűségét megkérdőjelezi.

Ezért veszélyes nekik minden ilyen gondolat. A gondolkodás, hogy tényleg úgy van-e minden, ahogy ők mondják?

Hát pedig nincs úgy.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére