Egy ideje foglalkoztat a generációm egyre könnyebben kategorizálható viselkedése, de főleg az eredete. Hogyan lehetséges, hogy egyre több szép öltönyre, szereplésre, minél több ingyenpénzre vágyó Cseh Katkák vesznek körül minket, akiknek semmi sem szent? Nevelési hibák sorozata vagy egyszerűen csak az egót éltető korszellem a hibás? Annyi biztos, hogy egyre több helyen találkozni a típussal.

Biztosan mindenki ismer a szűkebb-tágabb környezetében olyan embert, aki teljesen odavan magától, azt gondolja ő a világ közepe, nála tökéletesebbet anya nem szült még a világra. Az ilyen emberek könnyen átgázolnak másokon, istenkomplexusuk miatt azt gondolják mindenhez értenek, ezért persze pótolhatatlanok, és természetesen sokkal okosabbak mindenkinél. A pszichológia iskoláit követők azt mondanák ez a nárcizmus maga, amiért a korai anya-gyermek kapcsolat kisiklása okolható. Ha nem akarunk vesződni a tárgykapcsolat elméletek, az érzelmek tartalmazása és a tükrözés hiánya miatt kialakult folyamatok megértésével, egyszerűbb, ha megnézünk egy Szex és NewYork-részt és világossá válhat minden: Magukat a világ közepének gondoló, kötődési zavaros, ezért a lecserélhetőség kultúráját éltető grandiózus egók világában élünk.

Szokás mondani, hogy minden kornak megvan a maga betegsége, még ha az erősen megfoghatatlan néplélekről beszélünk, akkor is. Háborúk után poszttraumában szenved a társadalom, hogy aztán elnyújtott depresszióban nyalogassa a saját sebeit. A békeidő és jólét pedig elhozta a nárcizmus korát: felgyorsult világhoz igazodott gyors kapcsolatok, az elköteleződés felejtésbe borulása, a szavak és gondolatok hiányából következő kommunikációvesztés, miközben óriási ferde tükrök hirdetik, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogy van, nincs szükség a fejlődésre. Ennek az új világnak a közepén állnak a mai fiatalok, az én generációm, akiknek egyre büdösebb a munka, de elvárják, hogy megfizessék őket, hiszen már készen vannak, van egy diplomájuk, eleget tanultak, most tőlük kellene tanulni. Az elköteleződés nem megy nekik, mert nem tudják mi az a lojalitás, pedig szeretik a szót hangoztatni, de hát szabadságba születni könnyű, az kiöli az emberből a küzdést.

Vajon ezeket a mai fiatalokat a kor betegsége fertőzte meg vagy ők fertőzték meg a kort?

Egyáltalán generációs problémáról van szó? Hiszen nem csak a fiatalok ilyenek, sok a megbolondult ötvenes, aki a húszasokat megszégyenítő méretű egóval bír.

A helyzetet nehezíti és elnyújtja, hogy most ennek az ambícióktól dús egónak áll zászló, de lesz még holnap. Rövid távon persze működhet és a siker felé vezethet az én-én-én előretörése, de vajon milyen áron?