Szokás Nietzschéről azt tartani, hogy nihilista volt. De mit is jelent a nihilizmus? Azt jelenti, hogy minden érték elértéktelenedett, nincs cél, nincs válasz a miértre. Csakhogy Nietzsche nem előidézte, hanem csupán konstatálta, hogy a világ a nihilizmus vétkébe esett. „A nihilizmus az ajtónk előtt áll, honnan jön ez az iszonyatos vendég?” – kérdezi.

Nietzsche nem a semmibe akarta lökni a világot, hanem éppen ellenkezőleg, tiltakozott az értékvesztés ellen. (Érdemes ebből a szempontból végiggondolni, hogy a „nihilista” Nietzsche a harmadik korszerűtlen elmélkedésében arra a kétségbeejtő kérdésre igyekszik választ találni, hogy lehet az ember boldog.) Nietzsche tehát nem előidézni akarta a nihilizmust, hanem éppen ellenkezőleg, meg akarta azt haladni, túl akart lépni rajta. Csakhogy a világ, amit maga körül látott, az „utolsó emberek” világa volt. Az „utolsó ember” az az ember, aki nem képes arra, hogy túlnézzen önmagán.

Nietzsche kétségbeesett kísérlete, hogy maga mögött hagyja, fölébe kerüljön, kivesse magából a korszellemet, a nihilizmust, tehát ellentétébe fordult, Nietzsche csupán kimondta azt a történelmet, ami most történik, nem pedig meghaladta és felülmúlta azt.

A tragédiáról, a lázadás kudarcáról talán azt a bizonyos torinói lovat kellett volna megkérdezni.

Szokás Heideggerről azt tartani, hogy ő is nihilista volt. Azt mondja, a nihilizmus lényege talán abban rejlik, hogy nem vesszük komolyan a semmire vonatkozó kérdést. Márpedig a semmi van, nagyon is létezik. Ha nem vesszük komolyan, az azt jelenti, hogy van bennünk egy közöny, és restek vagyunk gondolkodni. Milyen furcsa, hogy a barbár és nihilista Heidegger külön előadást szentelt annak a kérdésnek, hogy mit is jelent gondolkodni. Azt írja, hogy az a leginkább elgondolkodtató és aggasztó a korunkban – a második világháború után járunk –, hogy még nem gondolkodunk. Miközben mindenünnen a világ hanyatlásáról, rombolásáról, a küszöbönálló megsemmisüléséről tudósítanak minket, és úgy találják, hogy a világ nemcsak kizökkent a kerékvágásból, hanem belezuhan, belezúdul az értelmetlenség semmijébe. Nietzschét visszhangozza Heidegger, amikor azt mondja: a sivatagosodás nő. Mit is jelent a sivatagosodás? Többet jelent, mint a rombolás. Mert a rombolás csak azt teszi tönkre, ami eddig nőtt, a sivatagosodás pusztítása viszont eltorlaszolja az utat a jövő előtt és megakadályoz minden jövőbeli építést. Egyúttal Heidegger azt is mondja, hogy a Föld sivatagosodása éppúgy egybeeshet az ember legmagasabb életszínvonalának elérésével, mint mindenfajta ember boldogsági állapotának megszervezésével. Tessék csak körülnézni!

Csakhogy a világ soha sincs kész a lázadásra, mert a világ az inautentikus módon létező emberek világa. Azoké az emberekké, akik elvesztegetik az életüket, és nem képesek autentikus módon élni.

Heidegger tragédiájáról, a lázadás sikertelenségéről talán az ipszilonnal írt „seyn” tudna többet mesélni.

Hogy kerül ide a 888?

A 888 is nihilista lenne? Vannak, akik így látnak minket.

Pedig lehet, hogy a világ az. Az értékek pusztulnak. Aki stabil cölöpöket akar leverni, azt rombolónak minősítik. Aki szilárd tájékozódási pontokat keres, azt gazembernek. A nyelv kiüresedik. A jelzők, főnevek üressé és tartalmatlanná válnak, az ige nem cselekszik. A gyerekek már nem olvasnak, a kézírást múzeumokban mutogatják. Minden rövidül. (TGM hosszú szövegei és GFG rövid mondatai ugyanannak az érmének a két oldala, két jajkiáltás.) Elfoszlik a határ a galád és a nemes között. Mindenki bíró. Érdemes a kommentekbe beleolvasni.

Vajon képesek vagyunk-e mindezt magunk mögött hagyni, kivetni magunkból, fölébe kerekedni?

A 888 ezt akarja. A kudarc ellenszerét is érti és érzi: jaj annak, aki sivatagot rejteget magában.

Boldog születésnapot, 888!