Hullarablók

Lassan négy éve annak, hogy a hároméves Alan Kurdit holtan sodorta partra a tenger. A kisfiú fotója bejárta a világot, ugyanaz a rettenetes látvány tárult elénk minden sajtótermékből, talpra ugrott a média, a politikusok, mindent megtudtunk az életéről, a családjáról, a sorsáról. Alan Kurdi jelkép lett, ha egy politikus vagy publicista a bevándorlásellenes politikusokat akarta támadni, az ő fotóját lobogtatta mint támadhatatlan érvet: „ezt akarjátok?”. Úgy gondolták, egy kisgyerek halálát politikára használni a „jó cél” érdekében nemcsak bocsánatos bűn, hanem egyenesen követendő példa. A kollektív emlékezet persze véges, de a jelkép megmaradt, ma is naponta hallhatunk Alan Kurdiról, hiszen az ő nevét viseli egy NGO-hajó, ami a Földközi-tengeren menti az embereket. Legalábbis ezt mondják.

Valójában persze tudjuk, hogy az NGO-hajók nem tesznek mást, mint együttműködnek az embercsempészekkel egy sokmilliárdos, gyilkos iparág nélkülözhetetlen szereplőiként. Akiket Észak-Afrikában használhatatlan lélekvesztőkön útnak indítanak az embercsempészek, túlnyomórészt nem a háborúk, hanem a nyomor elől menekülnek Európába, amit az ígéret földjének hisznek. Az NGO-k tevékenysége része a csempészek üzletének, hiszen ha valóban fuldoklókat mentenek, nem pedig átveszik az embereket egy rozzant hajóról, akkor sem a legközelebbi partokhoz viszik őket, hanem tovább taxizzák az úton, amit már kifizettek az bűnözőknek. Az embercsempészek és „civilek” bűnszövetkezetéhez tartoznak még azok a bevándorláspárti politikusok, akik a kvóta szerinti elosztás folyamatos követelésével azt az üzenetet küldik Afrikába, hogy ha életük kockáztatásával eljutnak valahova Európa partjaiig, itt már nem lesz gondjuk semmire. Ez eleve nem igaz, ha pedig minden úgy lenne, ahogyan azt a legszélsőségesebb migránspárti politikusok akarják, akkor teljes sebességgel rohannánk a társadalmi és gazdasági katasztrófa felé, hiszen irreális elképzeléseik nem lennének fenntarthatóak.

Alan Kurdiról nem NGO-hajót kellene elnevezni, hanem olyan programokat, amelyekkel helyben segítik az arra rászorulókat. Európa nem tudja befogadni az egész világot, ráadásul az a pénz, amit Nyugat-Európában haszontalan integrációs programokra és esélytelen menedékkérők eltartására, majd hazatoloncolására költenek, a sokszorosát érné Afrikában vagy a Közel-Keleten.

A bevándorláspártiak célja azonban nem ez.

És pontosan ennek tudható be az is, hogy miközben német „civilek” Alan Kurdi nevét felhasználva segítik a gyilkos migrációs ipart, vérlázítóan hallgatnak a bevándorlás következményeiről hazájukban. Lesz-e jelkép a frankfurti vonat alá lökött kisfiúból? Természetesen nem, ha pedig egy jobboldali politikus, mint például az AfD-s Alice Weidel, bármilyen következtetést le mer nyilvánosan vonni az újabb és újabb támadásokból, szétcincálják mint politikai hullarablót. A tömegmédia egyszeri esetekről beszél, elken, felment, elhallgat, a döntéshozók nagyja pedig maga is bűntárssá válik, ha nincs meg a politikai akarat és bátorság arra, hogy a liberálisokkal szembeszállva saját állampolgáraikat védjék meg.

Így használta fel Alan Kurdit gátlástalanul a bevándorláspárti lobbi, és így lesz megannyi áldozatból névtelen statisztika, ha halálukat nem tudják felhasználni.

Mi és ők – avagy liberalizmus = az immunrendszer felszámolása

Minden korszaknak van egy alapvető élménye. Ami meghatároz mindent.

Ami kifejezi a korszak lényegét, mert behálózza a mindennapokat, a hatalmi játszmáktól az ünnepekig.

Berenhidai Huszár Péter alapélménye az volt, hogy „két pogány közt”. Nagyapámét egyetlen szóban ki lehet fejezni: Trianon. Cseh Tamás generációjának alapélménye a kommunizmus, pontosabban a létező szocializmus volt, illetve az azzal való dacos szembenállás.

Ma az eszement abnormalitásokkal való birkózás határoz meg mindent.

Már nem a királyért kell küzdeni. Nem a kettős keresztes, Anjou-liliomos lobogó dicsőségéért. Már rég nem ott tartunk.

A józan paraszti ész maradékainak megtartásáért folyik a küzdelem.

Korunk lényegét így foglalhatnánk össze: világ, melyben három csíkról egy vásznon el kéne hinnem, hogy festészet, és vitázni kell egy idiótával, aki szerint létezik öt, tíz, vagy ki tudja hány nem.

A 168 Óra nevezetű propagandalapban egy interjút olvashatunk egy bizonyos Félix Anikó nevezetű szociológussal.

Ezt mondja Anikó. Ez mondandójának lényege: „Senki sem születik kirekesztőnek.”

Nos, Berenhidai Huszár Péter, drága nagyapám és Cseh Tamás már rögtön vágná is rá, hogy de. Bár valószínűleg a végvári vitéz és jó nagyapám számára előbb körül kellett volna írni a fogalmat, mert nem értette volna a kifejezést. Cseh Tamás sajnos már igen.

„Miért lehetnek sikeresek a különböző kirekesztő nézetek?

A »mi« és »ők« csoportbontásban a »mi« csoport kohézióját nagyban növelheti, hogyha van, ami ellen össze lehet zárni. Amikor erős a megosztottság egy adott társadalomban, jó ötlet lehet megjelölni egy vagy több csoportot a bajok forrásaként, ami egyúttal alkalmas arra is, hogy az adott politikai szervezet egyéb irányú tevékenységéről elvonja a figyelmet. Persze sok függ attól, hogy egy társadalomban mennyire vannak jelen, illetve mennyire vannak kikényszerítve konszenzuális értékek. Ha ezek hiányoznak, akkor a többséget nem nehéz megosztani szélsőséges nézetekkel.”

„Mi” és „ők.”

Ezt gyakran a mai liberális már nem érti. Nem tud vele mit kezdeni. Számára a fogalom maga is gyanús.

Pedig a „mi” és az „ők” a létezés alapvető törvénye. Ennek különválasztása nélkül nincs biológiai lét.

Maga a teremtés is a szétválasztással kezdődött. A sötétség és fény szétválasztásával. De minden, ami élő, az különválasztás. Minden, ami élő, az falakról és kerítésről szól. A sejtmag falakat, kerítést emel, és elválaszt. A saját önálló emberi lét – a születés pillanata – is azzal kezdődik, hogy szétválasztják az anyát az utódtól.

Gondolkodjunk mindig a létezés törvényeiben, és vegyük alapnak a természetet. A fizikát, a kémiát és mivel élőlényekről van szó, a biológiát.

Ha biológiában gondolkodunk, csak reakciósak és jobboldaliak lehetünk. A biológia nem ismeri a progressziót. A biológia fajban és populációban „gondolkodik”, nem egyéni individualista nyavalygásban. És az ember – ezt rendre elfelejtik haladóék – biológiailag állat.

A „mi” és az „ők” különválasztása az immunrendszer alapja. Ha az immunrendszer nem ismeri fel az idegen anyagot, az idegen testet – az élőlény elpusztul.

Társadalmi szinten a mai liberalizmus arra ösztökél, hogy ne ismerd fel az idegent.

Ha az immunrendszer nem ismeri fel, és nem tud különbséget tenni saját és idegen közt, a „mi” és az „ők” között, akkor önmagát kezdi pusztítani.

Ezt hívják úgy, hogy autoimmun betegség.

Ma Németországban, Franciaországban, Svédországban és az európai ember életterében ez történik. Társadalmi léptékű autoimmun betegség mérgez krónikusan.

Európa ma nem tudja különválasztani azt, hogy mit jelent a „mi” és az „ők”. Nem tudja különválasztani az idegen anyagot a sajáttól.

Sőt! Európa ma üldözi azokat, akik a hatalmi szervei – a saját immunrendszere – helyett megpróbálnak rámutatni, hogy azok ott „ők”, és azok ott betegséget, rombolást hoznak. Ez olyan, mintha az emberi szervezetben az agy üldözné a saját fehérvérsejtjeit.

Az immunrendszernek nemcsak a káros idegen anyaggal kell leszámolni, hanem olykor a saját, rosszul működő sejtjeivel is.

Még tovább megyek! Előfordul, hogy valami nem „rosszindulatú”, és mégis a szervezet halálát okozza mértéktelen növekedésével.

Az anarchisták, antifák törnek-zúznak, rombolnak, támogatják az idegen sejtek beáramlását, de ott vannak a jóindulatú libsik, a naiv barmok, a hasznos idióták is. Elvileg ők nem akarnak „rosszat”, hasonlítanak ránk, úgy néznek ki, mint az egészséges sejtek, de növekedésükkel akadályozzák a létfontosságú szerveket a működésükben.

A jóindulatú elváltozás jellemzője, hogy a szaporodó sejteket egy burok veszi körül. Voltaképp biztonságban vannak. A jóindulatú, humanista libsi is él a maga kis védett véleményburkában.

Ha nem vigyázunk, s nem figyelünk, a jóindulatú elváltozás is rosszindulatúvá válhat.

Ha folyamat nem áll meg, ha az immunrendszer nem tud különbséget tenni „mi” és „ők” között, s ha a sajátjai közt nem ismeri fel az elfajzottakat, azt úgy nevezik, hogy rák.