Mint ismert, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) korábbi csúcsjelöltje óriási pofont kapott Brüsszelben, mikor kiderült: az EPP utáni második és harmadik legnagyobbnak számító képviselőcsoport – a liberálisoké és a szociáldemokratáké – sem támogatja őt a parlamenti szavazáson. Ez kvázi azt jelenti, hogy Manfred Weber lemondhat arról, hogy ő lehessen az Európai Bizottság (EB) következő elnöke. Az egész brüsszeli mizéria, és az ebből fakadó „hogyan tovább?” megértéséhez először érdemes visszalépni, és ott kezdeni, hogyan is lesz valakiből EB-elnök.

Az EB-elnök személyét eddig a Spitzenkandidat (azaz „csúcsjelölt”) jelölési folyamat határozta meg. Lényegében arról van szó, hogy az Európai Parlament (EP) valamennyi nagyobb képviselőcsoportja már az EP-választás kampányában kinevez egy listavezetőt, aki egyúttal az adott párt jelöltje a bizottsági elnök tisztségére.

Fotó: AFP

Az Európai Tanács (a tagállamok állam- és kormányfőiből álló testület) az EP-választások után, annak eredményét figyelembe véve minősített többséggel javaslatot tesz az EP-nek az Európai Bizottság elnökének személyére. A parlament tagjai aztán többségi szavazással megválasztják az új elnököt.

A Spitzenkandidat-rendszerről egy bekezdés erejéig érdemes megemlíteni azt, hogy igen megosztó. Támogatói szerint jóval átláthatóbb, mint a korábbi jelölési metódus, azaz amikor az Európai Tanács zárt ajtók mögött határozott az elnök személyéről. Ellenzői szerint viszont demokratikus deficit alakul így ki, hiszen nem a választók, és nem is a kormányfők döntenek a bizottsági elnökről, hanem a legnagyobb tagállamok az EP-n belül. Ezenfelül pedig az előre kiválasztott jelöltről kiderülhet, hogy lényegében teljesen alkalmatlan a vezetői tisztség betöltésére. Itt el is érkeztünk következő pontunkhoz.

Ugyanis az Európai Tanácsban nem sikerült megegyezni arról, hogy Manfred Webert javasolják az EP-nek. Utólag ez persze nem lehet annyira meglepő: Weber, a vezetői tapasztalatot teljes mértékben nélkülöző bajor politikus kampánya ugyanis oda vezetett, hogy az Európai Néppárt szenvedte el a legnagyobb veszteséget mandátumszámban a választás után. Ebben sincs semmi meglepetés, hiszen nemcsak az európaiak, de még a németek többsége sem tudta megmondani, kicsoda Weber.

Persze a bajor politikus veresége mellett a szocialista csúcsjelölt, Frans Timmermans bukása is hozzájárult ahhoz, hogy az előbb ismertetett Spitzenkandidat-rendszer összeomoljon.

Hogy ennek pontosan milyen következményei vannak a jelen helyzetre nézve, arról a Századvég jogi szakértője, ifj. Lomnici Zoltán értekezett lapunknak: ez a fejlemény egyrészt azt eredményezi, hogy a történelemben először nem az alakuló ülésen – július másodikán – fogják az EB elnökét megválasztani, hanem egy nappal később.

Forrás: AFP

Másrészről pedig ez a helyzet előtérbe helyezi a német-francia ellentéteket. Mint ismert, Franciaország korábban már rosszallta, hogy Németország Jens Weidmannt, a német központi bank elnökét kívánja az Európai Központi Bank élére ültetni, Emmanuel Macron ezért folyamatosan kritizálja a németeket. Nem meglepő tehát, hogy a Spitzenkandidat-rendszerben is nagy az egyet nem értés a franciák és a németek között: előbbiek ellenzik, hogy így próbálják visszaszorítani a német befolyást az unióban, míg a németek a legvégsőkig kitartottak mellette.

Noha az EPP hivatalos kommunikációjában még kiáll Weber mellett, ettől függetlenül azonban szükségük van egy B tervre. Ifj. Lomnici Zoltán szerint jelen állás szerint nem kevesebb mint kilenc név szerepel az EPP listáján, akik alternatívát képezhetnek Weber mellett: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke; Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök; Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök; Peter Altmaier német gazdasági miniszter; Leo Varadkar ír miniszterelnök; Christina Lagarde, az IMF ügyvezető igazgatója; Kristalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója; Alexander Stubb volt finn miniszterelnök (Weber korábbi csúcsjelölti riválisa), végezetül pedig Michel Barnier, a Brexit uniós főtárgyalója.

A Századvég szakértője szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az lesz, hogy háttéralkuk eredményeként fog eldőlni az Európai Bizottság elnöki pozíciója, nem pedig nyílt sisakos küzdelemben.

Ha viszont nem ez a cél, az könnyen azt eredményezheti, hogy egyedül az alkupozíciók lesznek mérvadók, illetve az, hogy kit hogyan lehet zsarolni.

Hogy ezt megértsük, le kell szögezni, hogy az európai politikai hadszíntéren igen fontos mozgolódások vannak: Spanyolország ugyanis előrenyomul, a franciákkal karöltve pedig megpróbálhatják a németeket egy olyan alkuba hajszolni, ami kedvező a spanyoloknak és a (hivatalosan nem létező) mediterrán csoportosulásnak. Ebben a konfliktusban a V4-eknek, és azon belül Magyarországnak fontos szerep juthat.

Forrás: MTI Fotóbank.

– véli ifj. Lomnici Zoltán.

A jelenlegi helyzetben tehát rengeteg a nyitott kérdés, július harmadikán azonban kiderül, hogy Európa merre fog a továbbiakban haladni.