Harminc éve tart a rendszerváltó harc
2019.06.16. 11:38
Az István, a király rockopera bemutatása és a csernobili atomkatasztrófa korszakában, a Mihail Gorbacsov által a Szovjetunióban elkezdett peresztrojka és glasznoszty reformfolyamat következményeként Magyarországot is elérte a kommunista rendszer bukása. A nyolcvanas évek második felére Moszkva már látványosan és végképp bedobta a gyeplőt a szovjet megszállás alatt levő szocialista országok közé, és felszólította ezen országok kommunista pártelitjét a demokratikus átmenetre való felkészülésre.
Így nem az utcán tüntető tömegek követelésére, hanem a hatalmon levő kommunista pártvezetés döntése alapján indult meg a rendszerváltás Magyarországon. Úgy szerveződött meg a demokratikus átmenetre készülő magyar ellenzék, hogy közben a hatalom lehető legteljesebb átmentését megcélozva készült a hatalom átadására az államszocialista párt és annak elitje.
Ennek az irányított folyamatnak a részeként szervezte meg a már leköszönőfélben levő vezetés a hatalom és rendszerváltás szimbolikus eseményeként Nagy Imre és mártírtársainak a június 16-ai újratemetését.
A kommunista államhatalom a reformkommunisták rehabilitációjának és a saját hatalmának átmentését szolgáló szimbolikus eseménynek szánta a június 16-ai újratemetést. Orbán Viktornak a valódi közhangulatot és a népakaratot kifejező beszéde azonban egészen más, sokkal fontosabb, radikális rendszerváltó jelentéssel ruházta fel a történést. A szovjet megszállókat kiszolgáló kommunista diktatúra képviselői által elvárt visszafogott megszólalásokkal szemben ugyanis Orbán Viktor olyan történelmi beszédet mondott el a Hősök terén, amelyben bátran megnevezte a demokratikus átalakulás egyik legfontosabb előfeltételét, azaz az orosz csapatok azonnali kivonásának a követelését.
Az MSZMP elvtársai hiába tervezték azt, hogy a Hősök terén összegyűlt 100 ezer fős tömeg majd a reformkommunistákról fog megemlékezni. A szabadságra kiéhezett magyarok egyáltalán nem a saját kommunista elvbarátaik által kivégzetteket megjelenítő öt koporsó, hanem csak a hatodik, üresen hagyott és a forradalom áldozatait szimbolizáló koporsó érdekelte valójában. Meglehetősen morbid módon, de a magyar állampárti kommunista rezsim Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésével a saját rendszerének temetését tartotta meg. Mindenki érezte ezt, így kimondatlanul is ez a Hősök terén megtartott esemény tudatosította a magyarokban azt, hogy ettől kezdve nincs már visszaút, most már biztos, hogy Magyarország belátható időn belül szabad választások útján megválasztott kormányok által vezetett demokráciává válik.
Az 1989. június 16-ai nap azon ritka napjai közé tartozik a magyar históriának, amelyről tudjuk, hogy történelmi fordulópont volt. Az akkor nyíltan és ki nem mondottan megfogalmazott követelésekből és vágyakból sok minden teljesült, miközben számos elvárás viszont egyáltalán valósult meg.
A magyarok leglényegesebb követelései teljesültek, hiszen egy éven belül a szovjet megszálló csapatok elhagyták az országot, és 1990-ben szabad választásokon választhatott kormányt a piacgazdaságba fejest ugró Magyarország.
Sok minden viszont nem, vagy nem úgy teljesült, mint ahogy azt a magyarok többsége annak idején elvárta, illetve ahogy még ma is elvárná, ha lehetséges lenne. Érdekes módon ezeknek a be nem teljesült várakozásoknak az okai is mind fellelhetőek a magyar rendszerváltás origójánál, az 1989-es Nagy Imre-újratemetésen.
A be nem teljesült vágyak és elvárások vonatkozásában is szimbolikus jelentőségű, illetve a későbbi történéseket előrevetítő esemény volt az újratemetés.
Harminc évvel ezelőtt a Hősök terén ott volt a következő évek, évtizedek minden meghatározó szereplője, és már akkor ugyanazt a szerepet képviselte amit, azóta és egészen a mai napig.
Ott volt a háttérben a teljes pártállami vezetés, amely szigorú titkosszolgálati belügyi felügyelet mellett megszervezte és felügyelte az egész újratemetési eseményt, korlátozott szerepet adva abban az akkor formálódó ellenzéki erőknek. Arról a pártállami elitről és pártállami titkosszolgálatról van szó, amely néhány hónapon belül, még az első szabad választások megtartása előtt lehetetlené tette a történelmi igazságszolgáltatást, a bűnösök elszámoltatását, felelősségre vonását és mindenfajta lusztrációt is azzal, hogy szisztematikusan megsemmisítette, eltüntette, részben megváltoztatta a titkosszolgálatok legfontosabb iratanyagaival együtt az MSZMP legérzékenyebb tartalmú pártiratait is.
Ott volt ugyanakkor a szervezők között az az önmagát Demokratikus Ellenzéknek tituláló balliberális kör is, amely nem sokkal később SZDSZ-ként, a rendszerváltás elárulója és legnagyobb kerékkötője lett. Árulásuk kódolva volt kapcsolatrendszerükbe és legfőbb finanszírozójuk személyéhez, Soros György pénzmágnáshoz kötődő radikális balliberális ideológiába. Amikor a Soros magyarországi helytartójaként funkcionáló Vásárhelyi Miklós felszólalt Nagy Imre újratemetésekor, akkor a magyar társadalom többségének fogalma sem volt még arról, hogy Soros György és az ő alapítványi rendszere már 1986-tól kezdve a kommunista diktatúra szerződéses partnereként egy írásos együttműködési megállapodással működhetett Magyarországon. Így abszurd módon Soros a diktatúrával megkötött szerződés alapján hozott Magyarországra a Demokratikus Ellenzéknek Xerox sokszorosító gépeket, amelyeken aztán a diktatúra által állítólag üldözött „szamizdat” kiadványok készültek. Persze ezzel a háttérrel egyáltalán nem meglepő, hogy az SZDSZ aztán a rendszerváltás első és legnagyobb árulója is lett egyben. Amikor ugyanis látta a SZDSZ, hogy az antikommunista retorika ellenére sem számíthat az első szabad választáson komoly választói támogatásra, akkor a rendszerváltás egyik legszégyenletesebb akciójaként a négyigenes szavazással elvette a jogot a magyar emberektől, hogy ők választhassák meg közvetlenül a köztársasági elnököt. Ezzel ugyanakkor pedig előkészítette a politikai teret arra is, hogy Göncz Árpádból politikai zsarolással köztársasági elnököt csinálhassanak, aki aztán a jogkörével visszaélve – az Alkotmánybírósággal együttműködve – gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítse az Antall-kormány kormányzati mozgásterét, jogalkotói működését. A későbbi SZDSZ politikusai a Nagy Imre-újratemetéskor már nagyban latolgathatták, hogy a későbbi hatalomra kerülésük érdekében, hogyan is változhatnának át antikommunistából a kommunista utódpárt, az MSZP legfontosabb politikai szövetségesévé.
Átgondolva a magyar politikai életben az elmúlt harminc évben megtörténteket, egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a lényeget tekintve a rendszerváltás kezdetétől egészen napjainkig a hajdani diktatúra haszonélvezői, kiszolgálói és utódszervezetei álltak és állnak szemben a valódi rendszerváltást és demokratikus változást akaró erőkkel. A döntéseiben erősen korlátozott jogkörű és „bénakacsa-létre” kényszerített első szabadon választott kormány négy évét nem számolva az elmúlt 30 év az MSZMP-utód MSZP, valamint a rendszerváltást eláruló SZDSZ retrográd, a rendszerváltás kerekét visszafordítani akaró 12 éves pusztító és kártékony közös kormányzásáról és a vele szemben álló Fidesz-KDNP 13 éves sikeres és országépítő kormányzásáról szól.
Az MSZP-SZDSZ-kormányok ideje alatt elvesztegetett évek miatt a rendszerváltás, azaz a rendszerváltó és a diktatúra utódszervezetei, valamint politikai erői közötti küzdelem pedig még mindig tart, bár láthatóan gyengültek az elmúlt harminc év alatt a diktatúra képviselőinek pozíciói. A hajdani és valódi rendszerváltást akaró politikai erők közül mára már csak a Fidesz és a KDNP maradt talpon.
A rendszerváltást akadályozó MSZP és SZDSZ helyét pedig úgy tűnik, hogy új szereplők veszik át. A magyar belpolitika legfrissebb abszurd fejleményeként pedig jelenleg a balliberális ellenzék két legmeghatározóbb pártja a pártállami MSZMP legsúlyosabb örökségét, a saját Szemlőhegy utcai villájának a sötét történelmi szimbólumát büszkén magáénak valló Gyurcsány Ferenc-féle DK és az SZDSZ szellemi örököseként fellépő Momentum.
Ez azt jelenti, hogy ma ugyanazok a baloldaliak mondják azt, hogy Európai Egyesült Államokra van szükség, akik 30 évvel ezelőtt még a Szovjetunióban hittek. A rendszerváltás árulói pedig már harminc évvel ezelőtt is ugyanazok a liberálisok voltak, akik akkor, de még ma is vakon hisznek Soros szélsőséges ideáiban.
A 888.hu véleményrovatának szerzői: Bertha László, Fodor-Horváth Zsófia, Fűrész Gábor, GFG, Gábor László, H.I., Ifj. Lomnici Zoltán, Megadja Gábor, Pozsonyi Ádám, Szentesi Zöldi László, Vincze Viktor Attila.