Vigyázat, spoilerek!

Hétfőn az évadzáróval véget ért a Trónok harca, amely 2011-ben indult útjára. Sokan a televíziós sorozatok mérföldkövének tekintették, joggal. Volt benne mély tartalom, hihetetlen komplexitás, bátor volt abban a tekintetben, hogy nem félt akár a legelején kinyírni a főbb karaktereket, és mindenféle rajongót meg tudott szólítani: akit nem érdekelt az intrika, annak még mindig ott voltak a vulgárisabb jelenetek.

Aztán ez az egész nyolcévnyi építkezés szépen fogta és kirúgta maga alól a tartóoszlopot. Én kicsit lesújtóbb véleménnyel vagyok az egész befejező évadról, mint Horváth Zsófia kollégám, aki korábbi cikkében úgy fogalmazott, „egy elnyújtott hollywoodi, klisés szappanoperát” láthattunk. Szerintem azonban még annyit sem kaptunk, mert igazából az utolsó évadnak nemcsak hogy nincs semmi értelme, de az elmúlt 7 évad értelmét is sikerült megsemmisítenie.

Fotó: imdb.com

Semmi értelme nem volt ugyanis annak, hogy Jon, akiről kiderül, sohasem volt zabigyerek, és a trón jogos örököse, visszatért a halálból. Semmi értelme nem volt annak a próféciának, ami lehetővé tette, hogy egyáltalán őt feltámasszák. Semmi értelme nem volt az egész „fogjunk össze vagy mind meghalunk” félelemkeltésnek, hiszen az Örök Tél mindössze másfél óra alatt véget ér. És ha már véget is ért: miért küldik vissza Jont a Falhoz „büntetésként”, miután ledöfi Danyt? Minek? Milyen létjogosultsága van a Falnak? Az Éjkirálynak már annyi, a Vadak meg már jóbarátok. Miért megy akkor vissza?

Arya nyugatnak hajózik, ez még nagyjából oké, de hogy például Bran, minden idők leghaszontalanabb Starkja miért lesz király, egy nagy homály. Korábban még Winterfellt sem akarta, nem beszélve arról, hogy ha belegondolunk, mégiscsak egy középkori környezetben vagyunk: egy nemzőképtelen, gyenge háttértörténettel bíró, vagy ha úgy tetszik, eladhatatlan Bran Stark lenne valószínűleg a legutolsó jelölt, aki bárkinek is az eszébe jutna a Trónok harca világán belül.

Lehetne sorolni a kismillió hibát, de végül mind egy közös pontban kötnek ki: az írói inkompetenciában. Amint Martin könyveiből nem tudtak tovább dolgozni, érezhetően kisiklott a sorozat.

Felhozható ellenérvként persze az, hogy „a rajongóknak semmi sem lenne jó”, de azért ez nem jelenti azt, hogy teljesen hülyének kell őket nézni. Márpedig az írók ezt tették, ez világosan látható a karakterfejlődés hiányán (lásd Daeneryst, aki 7 évadon át az elnyomottak megmentője volt, majd két epizód alatt bekattan és felégeti az egész várost), vagy mondjuk a szálak elvarrásában (lásd Jaime és Cersei, akik azért haltak meg, mert nem öt méterrel arrébb álltak a pincében. WTF???).

Forrás: imdb.com

Annyira elkapkodták a végére az egészet, hogy szépen levertek mindent a polcról, és olyan befejezést adtak a XXI. századi popkultúra egyik kiemelkedő jelenségének, aminél még rajongók is jobbat gyártottak az internet kommentfalain.

Az egészben persze az a legszomorúbb, hogy George R.R. Martinnak kell most saját franchise-át megmentenie. Az biztosan világos számára is, hogy ez a befejezés ebben a formában katasztrofális, és bár ő maga azt mondta, hogy az ő fináléja nem sokban különbözik Dan Weiss és David Benioff (azaz Dumb és Dumber) által megálmodottól, ezek után talán átgondolja, ha azt akarja, hogy meg is vegyék majd a még írás alatt lévő könyveket.

Mindent összevetve a Trónok harca is beleesett abba a csapdába, amibe rengeteg nagyon jól indult sorozat: nyújtották, mint a rétestésztát, aztán a végére teli pofával esett a padlóra az egész. Így járt a Lost, az Így jártam anyátokkal, a Dexter, már most itt tart a Walking Dead, és ide került sajna a Trónok harca is. Kár érte!

S hogy azért valami tanulságfélét is le tudjunk vonni ebből az egészből: jelen állás szerint a fentebb ecsetelt csapdát eddig egyedül a minisorozatok tudták csak megúszni (True Detective, The Terror vagy akár a nemrég elstartolt Csernobil), úgyhogy könnyen lehet, hogy ha már mindenáron valami sorozatot akarunk fogyasztani, akkor ezekben érdemes gondolkodni a jövőben.