X nemzeti felfogású, olykor pediglen baloldali – ennek semmi jelentősége. Ugyanannak az emsének a malacai vagyunk, tartja a finn közmondás, és valóban, X úr a liberális demokrácia terméke, bárhova is tartozzon. Csillog a szeme például, ha szép szónoklatot hall. Nem az eszével, hanem a szívével issza a szavakat, nem gondolkodik, hanem sodródik. Neki bőségesen elég, ha valaki odacsap az asztalra, ha hőbörög, ha beolvas, ha kifogásol. X úr önmagát az igazság letéteményesének, örökös bajnokának látja, és olyan politikusokat követ, támogat, akik szóvirágokat zúdítanak rá. Egyszerűen nem szeret, de nem is tud a mondatok mögé nézni: ami jól hangzik, azt tényként raktározza el.

Õ az, aki betelefonál a rádióműsorokba. Aki nejlonszatyorral a kezében megjelenik a szerkesztőségekben. Aki feljelentő leveleket fogalmaz meg és küld el mindenkinek. Aki a hátadra csap a vasútállomáson, hogy oldd meg a problémáit azért, mert ő háromszor látott a televízióban. Ha pedig nem teszed, tisztelete elillan, és meggyűlöl, nagyjából úgy, ahogyan annak előtte kedvelt, mert azt gondolta, hogy közötök van egymáshoz.

A világot fekete-fehérnek látja. És abból a szűkre szabott világból, amelyben döngő léptekkel jár-kel, néhány támponttal is megelégszik. X úr jobboldali: nemzeti rock, Wass Albert, pozsonyi csata. X úr baloldali: Koncz Zsuzsa, bulvárlapok, Kádár-nosztalgia. Mindez persze nem jelenti azt, hogy szabadidejében sűrűn hallgatna zenét, biztos lehetsz benne, hogy nem vásárol könyvet, és alapvetően lövése sincs a történettudományról. Ahhoz viszont nagyszerűen ért, hogy a nála felkészültebb, műveltebb embereket megbélyegezze, ha összezavarják az ő világképét. Kizárólag a közéleti értelemben megmérhető teljesítményeket keresi, soha nem gondolkodott el arról, hogy a művészetnek, tudománynak bármiféle más jelentése, értelme, célja lehet, mint a politika szolgálata.

X úr úgynevezett jelenség (blogger, közíró, olvasó, válaszd ki, ami tetszik). A lényeg, hogy jelen akar lenni a közéletben, és jelen is van gyújtó hatású írásaival. Igaz, az alanyt és az állítmányt még nehezen egyezteti, mint ahogyan írásainak mélyebb értelme is tökéletesen hiányzik, nem beszélve patetikus, üresen kongó mondatairól, de Istenem, mindenhez ő sem érthet. Tekintélyes számú facebookos követőjének gyakorta szolgál friss lelki betevővel. Ezek kivétel nélkül felháborodását tükröző, harcias nyilatkozatok. Szerinte semmi nem történik véletlenül a világon, mindent irányítanak, mindent előre lejátszottak. Abszurditásba illő cikkeket posztol kamuoldalakról, ezeket a hozzá hasonlók, barátai és hívei heveny izgalommal lájkolják. Szörnyülködnek ők is.

Mert a világ, amelyben élünk, szerintük szörnyű. Itt az apokalipszis. Minden elfogyott, mindennek vége, nagy a baj. És erre a helyzetre – már ha egyáltalán helyzet van – nem erővel, bizakodással, hanem legyintéssel, haraggal válaszolnak. Ha valaki felveti, hogy odakint kék az ég, zöld a fű, kergetőznek a pillangók, tessék kimenni a friss levegőre, élvezni a teremtett világ szépségeit, X úr válasza pusztán az, hogy háborúban semminek sincs már semmi értelme. Kár, mert így lemarad a 2019-es tavaszról, ahogyan lemaradt a 2018-asról is. Igaz, a közéleti feladatok előrébb valók, mint a kiadós séta, de igazán érdemes volna egyszer magukat az embereket is szemügyre venni, ha már az emberiség sorsát olyan frappánsan megoldotta.

Igaza lényege az anonimitás. Csak akkor érzi elemében magát, ha névtelenül sunnyoghat. Soha, semmiért nem vállalja a felelősséget, ha pedig igen, akkor túljátssza szerepét. Színpadiasan rázza kezét az égre, siránkozik, átkozódik, majd izgatottan vissza-visszanéz minden három percben a Facebookra, hányan kapták be ma a horgot, hányan hajbókolnak az ő szellemi nagysága előtt. Mivel barátai nincsenek, megelégszik a virtuális jelenléttel.

X úrnak alapvetően nincsenek kétségei. Mindenre pontos receptet ismer. A klímaváltozás, a világ kőolajkészletének fogyatkozása hajszálpontosan olyan könnyen felderíthető kérdéskör számára, mint a magyarság megmaradása. Ezeket az ügyeket határozott, szenvedélyes írásokban lajstromozza, cikke végén pedig közli a megoldást. A baj csak az, hogy miközben X úr példásan megoldotta mások problémáit, tévedhetetlenül kinyilatkoztatta a teendőket, a saját életében már nem ilyen sikeres. Konkrétan semmit sem tudott felmutatni hosszú időn át, amire büszke lehetne. De aztán megérkezett az internet, megjött a Facebook, X úr pedig azóta elemében van, hiszen útmutatásaira mások is rácsodálkoznak. Mi több, szaporítják, terjesztik, népszerűsítik azokat. Ráérnek egész nap, munka, család, felelősség sehol, ha pedig mégis akad mutatóba, csak foltos alsónemű a nagy formátumú gondolkodók szellemi ruhatárában.

X úrral máskülönben semmi baj. Tényleg. Csak most húsvét múlt, és aki elmulasztja a feltámadást, később megbánja.

Mondjunk egy indokot, miért hallgassunk X úrra bármiben is.