Úgy vezeti fel Sümeghi Lóránt a 888.hu-n a legutóbbi izraeli incidens záróakkordját, hogy „gyomorforgató”, ahogy a katona bosszút áll a késes terroristán. Nos, valóban nem szívderítő látvány. Lehet mondani, hogy a katona túl messzire ment, indulatból cselekedett, és ezért a megfelelő fórum előtt majd felelnie kell.

Ám az indulat is megérdemel néha némi empátiát. Most, amikor lassan hetente követnek el merényleteket Európa-szerte, talán jobban megérthetjük, hogy mivel is néznek szembe az izraeliek. A terroristák ott sem válogatnak: zsidót, arabot egyaránt öldösnek, és véletlenszerűen támadnak egyszerű járókelőkre. Népi elnevezése ennek a kedves hamaszos gyakorlatnak a „késes intifáda” lett.

Csak annyi a megjegyzésem lényege tehát, hogy még ha el is ítéljük a túlzott reakciót, annak indíttatása érthető. A kérdés az: vajon mi hogyan reagálnánk? Hogyan reagálnánk arra, ha terroristák random késelgetnének embereket az utcáinkon? Kötelet, bitót követelnénk nem kevesen, még ha indulatból tennénk is. Izrael régóta néz szembe azzal, amire az európai vezetők egyelőre csak pislognak, illetve az európai népek dühét kívánják csitítani.

Az áldozathibáztatás rettentő rossz libsi reakció, és nem kéne nekünk is erre a terepre tévednünk. A terrorizmus – akár a brüsszeli reptéren, akár Izrael utcáin követik el – semmivel sem igazolható, és az izraeli katona indulatos, eltúlzott reakciója csak második helyen szerepelhet azt követően, hogy megnézzük, ki az agresszor. A terroristák nem válogatnak ott sem – és itt sem fognak, ahogy most sem teszik.

A katona tette elítélendő, az indulata viszont érthető.