Mi lesz veled, Németország?
2015.09.21. 21:45

A menekültek között sok a fiatal, jól képzett és motivált munkaerő, pontosan ilyen alkalmazottakat keres a Daimler – nyilatkozta a konszern első embere, Dieter Zetsche. Nem kellett tehát hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy megértsük, Németországban ki is fújja a passzátszelet.
Az biztos, hogy nem Angela Merkel. Angienak semmi hatalma nincsen. Meglehet, a világ legbefolyásosabb asszonyának választották, az is lehet, hogy az egyik legszigorúbb védelmet kapja Európában. De Németországot nem ő irányítja.
Hanem a német ipar. Németország valódi erejét az exportra termelő cégek adják. Amelyeknek most még fut a szekere. A Föld minden féltekén keresik a német termékeket. Mosópor, sportkocsi, sütő, mindegy, csak német legyen. A profit pedig mindig hazatér, csak hogy a német politikának esze ágába se legyen kézbe venni a dolgokat.
A politikának is tetszik ez a felállás. Egyrészt mert nagyon jól megél belőle. Másrészt mert a német életszínvonal is emelkedik, vagyis az emberek sem zúgolódnak, így pedig könnyű kormányozni. Harmadrészt pedig azért, mert belenevelték az elmúlt 70 évben, hogy nem szabad erősnek, karakteresnek lennie, abból úgyis mindig háború lesz.
Németországban a gazdaság és a politika kölcsönös megelégedéssel tekint arra a hatalmi-gazdasági rendszerre, amit tető alá hozott. És azt gondolják végre, ez az az öszvér, ami az idők végezetéig fenntartja a hatalmukat, egyúttal a békét is. Holott ez lesz a vesztük. A politika ellustult, nem veszi észre, hogy mi zajlik menekülés címszó alatt. A gazdaság meg simán csak szűklátókörű, és mindenkiben, még a legutolsó kecskepásztorban is lehetséges autógyári munkást lát. Ez a modell lesz tehát hamarosan Németország veszte.
Kína lassul, ez előbb-utóbb a német cégeket is visszaveti, nem is kicsit. A bevándorlók jobb esetben is több év múlva állíthatók munkába, ha egyáltalán tényleg vannak annyira tanultak és motiváltak, mint amilyennek látják őket. A német gazdaság tehát belátható időn belül meg fog roggyanni. Nem lassulás lesz, hanem egy nagy visszalépés.
És akkor az eleddig a jólét mögött elbújt hétköznapi német büszkeség elő fog jönni. Az a minimum, hogy Angiet és a politikai elitet, úgy ahogy van, németes fanatizmussal és precizitással el fogják űzni. A cégek ugyan maradnak majd, (talán még a vezetőik is), de a politika fennhatósága alá fogják rendelni őket. Már csak az a kérdés, hogy hogyan fog politizálni Németország leendő vezetője?























































































