A Századvég Alapítvány friss tanulmánya azt mutatja be, hogy a Németországban 2015 óta lezajlott politikai és társadalmi folyamatok mára számos tanulsággal szolgálnak a migráció kérdésében. Ebben a vitában a nyugati és keleti uniós tagállamok között éles, érezhető ellentét feszül, s az EU két fele közötti eltérés kulturális és történelmi okokra vezethető vissza.

Az elmúlt négy-öt év európai bevándorláspolitikai történéseiben komoly politikai felelősség terheli Németországot, amely a migráció árnyoldalai tekintetében a probléma „állatorvosi lova” lett. A németországi migránsok különböző alkalmazott trükkjei és a megmutatkozó biztonsági kockázatok jól jelzik, hogy mekkora veszélyt is jelent a harmadik világbeli országokból érkező parttalan – és visszaélésszerű – migráció az európai országok biztonsága és valamennyi szociális alrendszere szempontjából.

A német tapasztalat tele van elrettentő példákkal. Az egyik ilyen elhíresült történet a 47 éves Allasane Sal esete, aki még 1998 végén érkezett Németországba, s mind a mai napig nem tudják megállapítani a hatóságok, hogy pontosan melyik országból is származik. A férfi németországi életének felét – tíz évet – büntetés-végrehajtási intézményekben töltötte különböző bűncselekmények elkövetése miatt, és tulajdonképpen szándékosan élt bűnözői életet, ugyanis amíg börtönben tartják, nem tudják őt kitoloncolni.

A Századvég értékelése szerint a helyzetre való teljes felkészületlenséget mutatja és a merkeli migrációs politika egyik súlyos következménye, hogy 2016. június 30-án mintegy 550 ezer jogerősen elutasított menedékkérő migráns tartózkodott az országban, akik közül 406 ezren már több mint 6 éve (vagyis legalább 2010 óta) voltak Németországban. A statisztika szerint például Hamburgban minden harmadik deportálás sikertelen.

A közigazgatási bíróságokat pedig lefojtják a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatalban (BAMF) elutasított egyes menedékkérelmek kapcsán kezdeményezett fellebbviteli ügyek, csak 2017-ben mintegy 200 ezer ilyen ügyet tárgyaltak. Egy másik megdöbbentő adat: a brémai államügyészség 2018-ban publikált adatai szerint 2013–2016 között legkevesebb 1200 személynek adhattak menedéket a követelmények megfelelő értékelése nélkül (német sajtóinformációk alapján gyilkosok, kábítószer-kereskedők vagy más bűncselekményeket elkövetett személyek kaphattak ilyen módon menedékjogot). Ezek a menedékkérők gyakran arra hivatkoznak, hogy a hazájukban bűncselekményeket követtek el, amiért ott akár kínzás, halálbüntetés is járna nekik. Így elkerülhetik az esetleges deportálást a nemzetközi, illetve német jog nyújtotta védelemmel.

A német sajtó hozzáfért a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) helyszíni irodáinak belső levelezéséhez. Az információk feldolgozása alapján a legsúlyosabb eseteket a nürnbergi BAMF-központ biztonsági osztályán találták. Például egy negyvenszeres gyilkos ghánai menedékkérő ügye volt éppen folyamatban az egyik megtalált 2016-os e-mail alapján.

A budapesti székhelyű think tank úgy véli, hogy van azonban egy másik érdekes jelenség, amely közép- és hosszú távon jelentős biztonsági kockázatokat is rejthet magában (például a terrorizmus összefüggésében). Az elmúlt években Észak- és Nyugat-Európa számos országában, így például Dániában és Hollandiában tömegesen konvertálnak keresztény hitre muszlimok (de például Hamburgban is több mint hatszázan tettek így, főleg afgánok és pakisztániak). Európa-szerte legalább ezrekben mérhető az ilyen személyek száma. A cél nyilvánvalóan itt is az, hogy a migránsok meghosszabbíthassák legális európai tartózkodásukat – s a konvertálás az ő esetükben sem zárja ki a később radikalizálódás esélyét, vagy már eleve beépített, potenciális terroristák is akadhatnak közöttük, akik éppen ehhez az eszközhöz folyamodtak.

A Századvég Alapítvány ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben Merkel kormánya és a német ipari-gazdasági elit a munkaerőpótlás szándékával is támogatta a migrációt, a statisztikák ezzel kapcsolatban megdöbbentő adatokat mutatnak. A Németországba érkező szíriaiak 45 százaléka végezte csak el az iskola kötelező osztályait, kevesebb mint 23 százalékuknak van diplomája (azonban a diplomások tudása sokszor nem konvertálható a megfelelő nyelvtudás hiánya miatt). Vagyis, a legoptimistább számítások szerint is, alig több mint egyötödük bír felsőfokú végzettséggel, és az előrejelzések szerint nagy részük még öt év után sem szerezhet – a német társadalom és gazdaság számára is hasznos – munkát.

A csalódás miatti frusztráció, a társadalom peremére való csúszás az ő esetükben ugyancsak növeli a biztonsági kockázatokat. A német tapasztalatok, tények önmagukért beszélnek: a migrációnak az a fajta megközelítése és kezelésmódja, amelyben a német elit az elmúlt fél évtizedben hinni akart, sehová nem vezet, és hosszabb távon éppen ez lesz, ami aláássa majd a német gazdaság versenyképességét és a jóléti államot. Ha a német elit ezen a tévúton halad tovább, Németország a továbbiakban megszűnik a rend és a biztonság országának lenni.