Asszonyom!

Közel százötven elektrosokk-kezelést kapott Pákh Tibor a börtönben, különböző orvosoktól, éber állapotban, fájdalmat, áramot ájulásig – így kezdődik Mező Gábor írása a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Pákh Tibort verték, sokkolták, kínozták, csak azért, mert 1956-ban a forradalom mellé állt. Nem kímélték viselős feleségét sem, nyomkodták, préselték a hasát, így az újszülött csak pár napot élt. Aztán amikor Pákh Tibor 1971-ben szabadult, már nem lehetett gyerekük.

Önnek asszonyom, lehetett gyermeke. Most öt gyermeket nevelnek. Nem én citálom ide őket, maga emeli közüggyé létezésüket abban a kis kampányvideóban, amellyel szimpátiát igyekszik kelteni maga iránt az uniós választások előtt.  

Ön, Önök öt gyermeket nevelnek, de valószínűleg csak most ismeri meg Pákh Tibor történetét. Aki azért nem tudta tovább örökíteni magát, mert Önök azt nem engedték. A maga nagyapja, Apró Antal, a magyar forradalom sírásója és elvtársai gyilkolták meg azt a gyermeket. És Pákh Tibor története csak egy a sok ezer közül. Ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapja körül, amikor odakint zúg a szél, a temetetlen holtak lelkei bolyonganak köztünk, és nem lelnek nyugalmat.

Asszonyom, belegondolt Ön abba, hogy a családja felemelkedését gyilkosságok övezték? Hogy egész életében kedvezményezettje volt annak a rendszernek, amely felszámolta a magyar arisztokráciát, polgárságot, munkásságot, parasztságot, és a csatorna hőseit ültette az asztalfőhöz? Hogy maga és a családja nem a kiválóságuknak köszönhetik szédületes karrierjüket és gazdagságukat, hanem annak, hogy amit megkívántak, azt elvették mástól? Igen, még a ház, amelyben laknak, az is lopott jószág. A magánvagyonuk pedig az ország kifosztásából származik. A hálózatnak köszönhetik társadalmi helyzetüket, nem pedig annak, hogy bármiben káprázatos tehetséget mutattak volna fel.

Asszonyom, azért vannak ott, ahol, mert az Ön nagyapja a magyar nemzet ellen bűncselekményeket követett el. Önök pedig szépen, konszolidáltan folytatták a munkát. Már nem véres kötényben, nem bárddal a kézben, mint Apró Antal, sokkal cizelláltabb eszközökkel. De ettől még bűnösek, ahogyan bűnös az egész pereputtyuk. Bűnös az Ön nagyapja, apja, anyja, és bűnös a férje, Gyurcsány Ferenc is.

Mind ez ideig Ön volt a családjában az egyetlen, akire a hajdani bűnök árnya ugyan rávetült, de a közvélemény előtt nem szaporította azokat. Ön volt az ifjú Michael Corleone, akire a családja és a hivatalosságok is úgy tekintenek, amint aki nem vesz részt a piszkos üzelmekben. Ennek a védettségnek most vége. Mint ahogyan annak a nagyon takaréklángon pislákoló illúziónak is, hogy Ön bármiben különbözne a családtagjaitól. Egyetlen mentsége az lehetett volna, ha magánemberként elrejtőzik a nyilvánosság elől.

Nem tette meg. Most itt áll ebben a kampányvideóban és vádaskodik. Hogy torkig van Orbán Viktor rendszerével. Azzal a kormánnyal, amely a magyar emberek többségének akaratából, szabad választáson kapott bizalmat. Harmadszor, kétharmaddal. Nem elektrosokkal, viselős asszonyok verésével, gyilkosságokkal szerezte meg a hatalmat.

Mellesleg mikor követi meg a magyar társadalmat? Mikor kér elnézést nyilvánosan a több millió polgártól, akiknek a szüleit, nagyszüleit az Ön családja tönkretette? Tulajdonképpen miért kellett kilépnie a vörös szalonból? Hogy képzelte, hogy a maga mögött tornyosuló politikai és gazdasági bűnökkel részt vesz egy demokratikus ország közéletében?

Asszonyom! Ön a személyében, családilag hajszálpontosan megtestesíti mindazt, ami ellen mi, a magyar többség harcolunk. Nem fért a bőrébe, kijött a napra, rendben. Csak arra kérem, ne csodálkozzon, ha a bűn nem marad bűnhődés nélkül. Mert azt talán még Ön is tudja – ha máshonnan nem, olvasmányaiból –, hogy a számlát előbb-utóbb ki kell fizetni. Nem is feltétlenül emberi beavatkozásra gondolok. Ha Önből annyira hiányzik a bölcsesség, hogy kibeszéletlen bűnökkel, súlyos családi örökségével is közszereplést vállal, Isten majd elvégzi a dolgát. Mindig odasújt, ahol a legjobban fáj.

Mert ismétlem: a bűnök nem maradnak büntetlenül. Gyűlnek, gyűlnek, akár nemzedékeken át, átörökítve, feloldatlanul, kibeszéletlenül, aztán váratlanul felrobban minden. Ne áltassa magát: ez biztosan így lesz. Érdemes volt? Nem lett volna jobb csendben, nyugodtan leélni az életét a nagypapa kommunista luxusdíszletei mögött?

Álmélkodunk a bölcsesség teljes hiányán, és Seneca jut eszünkbe: „A megbocsátás a megérdemelt büntetés elengedése.”

Ön lehetetlenné tette a megbocsátást, hát, viselje a következményeket.