Talán már unásig ismételgetem, hogy engem az NB I. egyre kevésbé érdekel, és az NB III-at tartom az igazi focinak és az igazi meccsélménynek. Kivételek persze mindig vannak, az NB I. esetében a derbi, azaz az Újpest és a Fradi összecsapása ilyen számomra. Az előző forduló nekem csak egy kis bevezető volt, az igazi szezonkezdetet viszont ez a hétvége jelentette. Az Újpestért sem tudok már úgy lelkesedni, mint régen, de ebből a szempontból is kivétel a derbi (és kivétel volt a nemzetközi kupa nyáron), ilyenkor a lehető leglelkesebben szurkolok a liláknak.

Az utóbbi években már hozzászoktam, hogy – itt és most a terjedelem miatt bővebben nem kifejthető okokból – a körülmények és a lehetőségek miatt jelenleg az Újpest nem lehet a derbi esélyese. Papíron. Azonban, ahogy a felvezetőben is írtam, a derbi pont azért derbi, mert ilyenkor nem számít, hogy papíron ki az esélyes.

Szokásomhoz híven a kezdés előtti utolsó pillanatokban értem ki, a szinte telt ház miatt pedig esélyem sem volt sört venni a meccs előtt. Jól döntöttem, amikor be sem álltam a sorba, így legalább láttam a koreót a kezdéskor, ami kifejezetten tetszett. Van, ahol még létezik szurkolói kultúra az országban!

A 10-15. perc környékére terveztem egy büfélátogatást, ebben a játék alakulása sokat segített. A 10. percben gólt szerzett a Fradi, otthon ilyenkor kapcsoltam volna ki a tévét, most csak annyit tudtam tenni, hogy sietve mentem egy sörért. Volt sor így is, de 5-6 perc alatt hozzájutottam a jó kis Gallicához (ami továbbra is a legjobb stadionsör az országban!), és a gólöröm mellett csak pár perc játékról maradtam le. Az első félidő további részében sem volt sok köszönet, jobb volt a Fradi, a 0–1 hízelgő állás volt a szünetre.

– ez a megposszanás jól összefoglalta az Újpest első félidei támadójátékát, különösen úgy, hogy azt sem tudom, ki kapta ezt a beszólást, de bárki lehetett sajnos…

A 44. percben már a lelátó széléről figyeltem az eseményeket, így a lefújáskor egyből mentem a büfébe, persze tudtam jól, hogy lesz már sor, sokan indultak el előbb. Nagyjából 25 percet vártam, de nem tudom a büféseket okolni ezért, ritka sajnos az ekkora nézőszám a Szuszában.

Sorban állás közben egy tanulságos kérdést hallottam az egyik előttem álló embertől:

Én töretlenül hittem benne, hogy lesz. Ráadásul a lelátóról beszűrődő hangok és egy-két mondat alapján már a második játékrész elejét is megnyomta az Újpest. Később is ezt tapasztaltam, sokkal élvezetesebb volt a játék, és talán nemcsak az elfogyasztott sörrel egyenes arányban nőtt a meccs élvezeti értéke számomra, hanem nagyobb mértékben is, volt miért drukkolni.

Természetesen végig szóltak a rigmusok, sőt, kiírásokkal is üzent egymásnak a két tábor, valódi meccsélményben lehetett része a kilátogató kb. 8700 nézőnek. Mindkét tábor kitett magáért, ízes beszólásokat így nem is jegyeztem fel, bár éppen lehetett volna mit, például akkor, amikor Bödét cserélte le az FTC ukrán mestere.

Telt-múlt az idő, és csak nem jött össze az egyenlítés. A korábbi eredmények tudatában ez lényegében a Fradi bajnoki címét jelentette volna. A Vidi másodjára botlott 2019-ben, másnak meg nem igazán lehet esélye arra, hogy megakadályozza a Ferencvárost a 30. bajnoki címének megszerzésében. Amúgy is kezdem már szoktatni magam ehhez a gondolathoz, a fradisták ünnepléséhez, és ennek az egésznek az elviseléséhez, amiben csak az NB III. segíthet. De ez a nap nem az volt, amikor végleg bele kellett törődnöm a fentiekbe!

A 85. percben beállt Simon Krisztián, majd a 92. percben egy lecsorgó labdát a kapuba kotort, 1–1! Régen éltem meg ilyen ünneplést ebben a stadionban, egyáltalán újpestiként sem sokszor, most hirtelen csak a Neftcsi kiejtése és a kupadöntő jut eszembe – utóbbi ugye nem Újpesten volt. Idegen emberekkel borultunk egymás nyakába, repült a sör mindenfelé, percekig eksztázisban ünnepelt a közönség. Ezekért a pillanatokért éri meg meccsre járni!

Lehet mondani, hogy szánalmas dolog így ünnepelni egy döntetlent, de aki ismeri a magyar futball viszonyait, az tudja, hogy egy győzelemmel felérő döntetlen ez, amit az Újpest hősies küzdelemben elért. De hogy mást ne mondjak, minden igazi szurkoló úgy tartja, hogy 2014 októberében 1–1-re nyertünk Románia ellen Bukarestben. Na ez most egy ugyanolyan 1–1-es győzelem volt… Ráadásul sikerült elvenni két pontot a Fraditól, így minimális esély még van arra, hogy esetleg a Vidi befogja őket.

Olyan is rég volt, hogy egy Újpest-meccs után nem egyből hazamentem, hanem még ünnepeltem, most ez is megadatott. Mondanám, hogy visszatért az NB I-be vetett hitem, de valószínűleg ez már a következő fordulóban szertefoszlik majd, ám ez cseppet sem érdekel, az ilyen estéket nem veheti el tőlem semmi.

Márciusig még valahogy kibekkelem, aztán jönnek a beszámolók a harmadosztály utánozhatatlan világából!