Látom a három kamaszfiút magam előtt, ahogy nyerítő röhögések közepette biztatja egyik a másikat, hogy „ez jó lesz, király lesz, csináld már, gyújtsd már fel”. Az egyik az ötletgazda, a másik mindenben benne van, a harmadik valószínűleg csak megfelelésből van ott, mert a kamaszoknál ez már csak így megy. Nem akar kimaradni, mert akkor lemarad. Az pedig egy kamasznak tragédia. Fröccsen az aceton, lobban a láng, a nyerítő röhögés elbicsaklik, amikor szembetalálják magukat a tűz erejével. Egy ember meghalt. Családapa, egy özvegyet és négy gyereket hagyott magára.  

Most szabadlábon védekezhetnek, hiszen még nem nagykorúak, így túl súlyos vagy hosszan tartó büntetésre sem kell számítaniuk. A rendszer a fiatal elkövetőket védi, nehogy másodlagosan kriminalizálja őket a büntetés-végrehajtás. Hiszen nem akartak ők megölni senkit, az nem is volt szándékos. Õk csak röhögni akartak egyet, nem tehetnek arról, hogy így sikerült.

Sokan a szüleiket okolják, hogy nem tanították meg őket a szabályok betartására. De ezzel csak felmentik őket. A szülők nevelése fontos, de nem örök érvényű. A szülő is csak egy bizonyos szintig tudja megvédeni a gyerekét saját magától.

A kamaszkor a lázadás ideje. Lázadni pedig sokféleképpen lehet. Ki ne szerzett volna be intőket a gimiben, vagy egy-két atyai pofont, mert túllépte a határokat? A gyújtogatás se ritka, a kíváncsiság valami nagy erejű és pusztító irányába nem jelent feltétlenül abnormalitást. Viszont amikor csinálják, pontosan tudják, hogy veszélyes. Hogy megsérülhetnek és bánthatnak másokat is. Még akkor is, ha nem szándékos. A döntés az övék, ahogy a felelősség is. A három fiú pedig döntött.

Van a kár, ami látható. Egy kormos, romos épület, egy temetés, koporsó. De mit okoztak még, amit nem látunk? Hogy nő fel az a négy gyerek, a keletkezett űrrel, apa nélkül? Hogyan boldogul a feleség a társa nélkül? Mit okoz bennük a fájdalom, a düh, a soha ki nem elégülő igazságsérelem?

A jog következetes: adott, hogy ki, mire kap felmentést, védelmet. A fiúkat védik a rendszertől. De ki védi a világot tőlük?

Szerintem pedig minden cselekvést az eredmény felől kellene megítélni. A szándék csak másodlagos.