Yorgos Lanthimos filmje I. Anna brit királynő életének egy időszakát mutatja be. A történet szerint a betegeskedő Anna (Olivia Colman) helyett a legbefolyásosabb tanácsadója, lady Sarah (Rachel Weisz) irányítja a parlamentet, a királynő az ő szavára ad, mindenről Sarah akarata szerint dönt. Egy nap aztán megérkezik az udvarba lady Sarah unokatestvére, Abigail (Emma Stone), aki gyorsan a királynő kegyei közé férkőzik kedvességével és bájával. Lady Sarah és Abigail között pedig megindul a versengés, hogy ki marad a kedvenc.

Anna királynő 1694-ben, 37 éves korában került trónra. Uralkodására két fontos történelmi mozzanat esett: Nagy-Britannia királyságának létrejötte, valamint a brit világhatalmi státuszt megalapozó spanyol örökösödési háború. A filmben is nagy hangsúlyt kap a franciákkal vívott háborúja, amelyet Marlborough hercege, lady Sarah férje vezetett többnyire sikeresen, a háborút lezáró 1713-as utrechti békéből ugyanis Nagy-Britannia a legerősebb hatalomként került ki, megkapta a tengerentúli francia gyarmatok egy részét, Spanyolországtól megszerezte Gibraltárt és hozzájutott a rabszolga-kereskedelem monopóliumához is.

Még mielőtt filmkritika helyett átmennénk történelemórába, fontos megjegyezni, hogy a görög rendező filmjében mindez a háttérben zajlik. A kedvenc fő motívumaként Anna királynő legendákon alapuló leszbikus kapcsolata jelenik meg. Nem bizonyított történelmi tény, hogy Annának, a britek királynőjének a férje halála után női partnerei voltak, de az sem, hogy lady Sarah és közte szerelmi kapcsolat lett volna, mégis a film ennek bemutatásától lesz igazán jó szatíra. 

A filmet nézve nem tudjuk eldönteni, hogy ez most egy komédia, vagy esetleg egy történelmi dráma mély üzenettel. Másodpercenként változik a hangulat komolyról komikusra. Az összkép pedig abszurditást kelt. Nem meglepő ez a rendezőtől, ha valaki látta a Homárt, akkor értheti miről is van szó. 

Óriási pozitívum a filmben, hogy nem erőlteti a feminizmust, a "haladó szellemiséget" és a genderlobbit. Sőt nem elég, hogy nem tolja túl, de még ki is gúnyolja ezeket. Az ember nem tudja eldönteni, hogy haragudjon a filmre, amiért komolytalan, vagy csodálja a rendezőt bátorságáért, hogy

Nem véletlen a díjeső sem. A három női főszereplő óriásit alakít, a hátukon viszik a filmet, egyikőjük alakítása sem túl sok vagy unalmas. Egyszerűen zseniális. 

Anna királynő élete közel sem mondható irigylésre méltónak. Gyermekkorától kezdve beteges volt: vesebaj, himlő, később pedig köszvény keserítette az életét. 17-szer esett teherbe, ezek közül összesen 5 gyermeke született élve, és csak egyikük élte túl a csecsemőkort, azonban 11 éves korában ő is meghalt. Anna királynő tragédiája a filmben is szerepet kapott: abszurd ábrázolásmódban 17 tragikus sorsú gyermeke emlékére 17 nyulat tartott háziállatként. A királynő a filmben egy megtört lélek, aki lelki támogatójaként tekintett a helyzetet kihasználó lady Sarah-ra. Az viszont a feljegyzésekből is kiderül, hogy a hölgy egyszer átesett a ló túlsó oldalára, tiszteletlenül bánt a királynővel, amiért száműzték. 

Abigail létezésére ezzel szemben nincsenek történelmi bizonyítékok. A filmbeli szerepe kifejezetten a megbotránkoztatás céljából volt szükséges. Meghökkentő nézni, ahogy egy életrajzi drámaként feltüntetett filmben Nagy-Britannia királynőjének kegyeiért hogyan harcol két nő – nyilvánvalóan a minél jobb pozícióért cserébe –, és hogyan kerülnek háttérbe olyan fontos dolgok, mint az adó megemelése és a franciákkal vívott háború.

A kedvenc egy rendkívül abszurd múltat tár elénk. Egy izgalmas történelmi teóriát dolgoz fel, és egy olyan ország múltját helyezi komikus köntösbe, aminek meghatározó szerepe van a mai nagyhatalmak pozícióira is. Yorgos Lanthimos filmje lenyűgöző és egyben megbotránkoztató mozi lett, bátran ajánlom mindazoknak, akik szórakozás mellett olyan produkcióra vágynak, amely elgondolkoztató és tanulságos.