A tavaly ősszel a közös EP-lista megoldását elvi alapon elvető MSZP-elnök, Tóth Bertalan nemrégiben mégiscsak fölvetette, hogy az ellenzék pártjai a 2019. májusi európai parlamenti választásra állítsanak közös listát. Az elképzelést számos kritika érte, ugyanakkor a hasonló javaslatok már másfél évtizede jelen vannak a hazai baloldal gondolkodásában.

Az Európai Parlament (EP) például már 2004-ben aggályosnak nevezte Medgyessy Péter akkori miniszterelnök azon javaslatát, hogy a magyar parlamenti pártok állítsanak közös listát a 2004. június 13-ai EP-választásokra. Az uniós állásfoglalást az a határozat tartalmazta, amelyet a strasbourgi uniós képviselő-testület az EU-hoz akkoriban csatlakozó országok felkészülésével kapcsolatban fogadott el. A közös magyar EP-listára vonatkozó megállapítás a végszavazás előtt benyújtott módosító indítványként került be a határozati javaslat szövegébe, amelyben a hazánkkal kapcsolatos résznél az EP „aggodalmát fejezi ki azzal a közelmúltbeli javaslattal kapcsolatban, amely szerint a parlamenti pártok közös listát állítanának az EP-választásokra; úgy vélik, ez ellentétes az Európai Parlament demokratikus megválasztásának alapelvével és az európai polgároknak azzal a jogával, hogy képviselőiket közvetlen szavazás útján választhassák meg”.

Az eurokonformnak nehezen nevezhető Medgyessy-javaslatot egyesek még a balliberális oldalon sem támogatták azon okból, mert a demokrácia szabályai szerint lehetőséget kell adni a választóknak arra, hogy a különböző véleményüknek hangot adjanak. Az akkor nem túl erős támogatottságú kormányzó baloldal már az első magyarországi EP-választás súlyát és demokratikus jelentőségét próbálta csökkenteni azzal is, amikor Medgyessy Péter kormányfő azt vetette fel: az EP-választás napján véleménynyilvánító népszavazást lehetne tartani a közvetlen elnökválasztásról, illetve a parlament nagyságáról is. Ugyanakkor mindezen kísérletek azt a célt is szolgálhatták, hogy a kormányzat kudarcairól eltereljék a figyelmet.

Az EP-választás tágabb jogi környezetét is figyelembe véve, a lisszaboni szerződés jelentősen módosította az unió intézményeinek működését, és számos új intézményt vezetett be. Az Európai Parlament súlya is megnőtt, hiszen számottevően bővült az együttdöntés útján gyakorolt hatáskörök száma is, a szolgáltatásoktól az agráriumon át a strukturális és kohéziós alapok kérdéséig. Viszont már akkor próbálták megalapozni az új európai migrációs diskurzust és gyakorlatot is, így például az EUMSZ 80. cikke a bevándorláspolitika területén a szolidaritás és a felelősség megosztásának elvét rögzítette. A lisszaboni szerződés ugyanakkor magába foglalta az egyenlő elbánás elvét is a tagállamok között, vagyis a hasonló méretű lakossággal rendelkező országoknak azonos számú képviselőjüknek kell lennie az Európai Parlamentben.

A mostani ellenzéki elképzelések – így az MSZP-elnök javaslata is – éppen az uniós jogfejlődés utóbbi irányával kerülnek szembe, és alkalmas lehet a májusi választás demokratikus jellegének a gyengítésére. Ugyanis miközben a hasonló nagyságú (népességű) európai országok közötti különbségtételt megszüntették, az ellenzékiek ötlete bizonyos – éppen a tagállamok eltérő jogrendszere közötti – különbségeket nagyítana fel most úgy, hogy közben gyengítenék a választó effektív befolyásolási erejét és választási lehetőségét az EP-választáson. Ugyanis például az egyes tagországok között eltérések vannak a tekintetben, hogy a szavazók a legtöbb EU-tagállamban ún. preferenciális szavazatokat adhatnak le a listán szereplő nevek sorrendjének megváltoztatására. Kilenc tagállamban azonban (köztük Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Romániában és például Magyarországon) ezek a listák zártak, vagyis nincs preferenciális szavazás.

Vagyis a választó nem állíthat fel tetszőleges sorrendet, és sok ellenzéki párt közös listája esetén a választás demokratikus jogával élni kívánó, jogkövető uniós polgár olyan személyeket is könnyen az Európai Parlamentbe juttathat listás szavazata révén, akiknek programjával vagy értékrendjével amúgy nem ért egyet, sőt adott esetben összeférhetetlennek tartja azokat a demokratikus jogállam eszméivel.

Az EP tehát nem véletlenül fejezte ki tiltakozását ezzel a konstrukcióval szemben.

A fentiek alapján – a negatív előjelek ellenére – kíváncsian várjuk Sargentini asszony kemény feddését a magyar ellenzék újabb antidemokratikus lépésével szemben. Okkal várja el minden magyar választó ugyanis, hogy a hazánk belügyeibe az orrát rendszeresen beletúró holland politikusnő részlehajlás nélkül fogalmazza meg remek kritikáit.