Igen figyelemreméltó beszélgetést hallottam az egyik francia közéleti rádióban. Nem mernék megesküdni, de szerintem nem is kereskedelmi, hanem közszolgálati rádió volt. Négy-öt percig hallgattam egy taxiban, a sofőr valószínűleg a sporthírekre várt, azt feltételeztem, mert amikor az jött, felhangosította a rádióját. A lényeg: a rádióműsorból kiderült, hogy egy pincérnő lánya feljelentette a kocsma tulajdonosát, mert az megkérte az ötven körüli anyját, hogy sminkelje magát, amikor dolgozik. A lány megnyugtatta a hallgatókat, hogy a tulaj nem kezdett ki anyjával, sőt, szerencsére mindig udvarias, fizetést is rendben ad, csak egyszer, egy kisebb vita hevében annyit mondott: maga olykor szokta magát sminkelni, vendégekkel dolgozik, tegye meg, hogy mindig sminkeli magát. Ennyi történt. Mind a telefonáló fiatal nő, mind a műsorvezető fel volt háborodva a tulajdonos eljárásán – a píszí terrorja ezt írja elő –, majd amikor a lány letette a telefont, a műsorvezető arról kezdett beszélni a stúdióban levő (gondolom) másik műsorvezetővel, hogy ideje lenne erről egy alapos társadalmi vitát folytatni. És nem is azon szörnyülködtek, hogy ilyen borzalom előfordulhat Macron paradicsomi csodaországában, hanem hogy erről az égető problémáról senki nem beszél. „Nincs kibeszélve”.

A műsorvezető és társa ráadásul külön hangsúlyozta: nem általánosságban kell beszélni a dolgozói kiszolgáltatottságról, arról már nagyon sokat beszéltek (nemi, faji, életkori kedvezőtlen megkülönböztetések, valamint az ezekből adódó megalázások), hanem az apróbb példákról. Vagyis még ezen a témakörön belül sem a komolyabb, valós gondokról akarnak társadalmi vitát, hanem a marginális esetekről. Abból nem lehet baj. Amiatt senki sem sértődik meg, viszont sokat beszélni és műfelháborodást produkálni éppúgy lehet. Szerintük az apróbb problémák „nincsenek kibeszélve”. A műsorvezető társa ráadásul egy közel ennyire borzalmas példát említett: egy ismerőse valahova munkára jelentkezett és majdani főnöke megkérdezte: melyik kerületben lakik? Iszonyat! Lokációrasszizmus! (Tényleg csak zárójelben: ha valahol, akkor aztán Párizsban tényleg a leglogikusabb munkaadói kérdés, hogyha valakinek nincs kocsija, akkor hol lakik. Sehol Európában nem olyan gyakoriak a közlekedési sztrájkok, mint Párizsban, és a város egyik végéből a másikba eljutni metró nélkül akár három óra is lehet.) De a lényeg: beszéljünk sokat róla, erről, csak erről, csakis erről.

Na igen. Hetente felgyújtják fél Franciaországot a sárgamellényesek, a muszlimok párhuzamos társadalmat építettek ki, illegális migránsok százezrei az országban, terrortámadások, közel tízszázalékos munkanélküliség, a népszerűtlensége elől a bevándorlás támogatásába menekülő elnök – és legyen társadalmi vita, hogy egy speciális munkáltató (kocsma tulajdonosa) beleszólhat-e a munkavállaló (pincérnő) külső megjelenésébe. Bravó!

És most már úgy látom, hogy lesz is erről vita. A Le Figaro karácsonykor egy igen alapos írásban foglalkozott a kérdéssel, kiderült számomra, hogy valószínűleg ez a pincérnő (pontosabban a lánya) végighaknizza a médiumokat – egy bordeaux-i kocsmáról (a Le Figaro szerint bárról) van szó –, a lány pedig próbapert indított. Ugyan kiderült, hogy feltehetően az motiválhatta a családot, hogy a tulaj ki akarja rúgni az anyát, igaz, nem a sminkelés miatt, hanem mert elkésett a munkából, de ez mindegy is.

Az első gondolatom ez volt: ennek örülne a magyar ellenzék is. Ha erről beszélgetnének itthon. Ha az életmód, életvezetés legapróbb részleteit lehetne a viták középpontjába állítani. Csak ezt Magyarországon nehéz lesz megvalósítani. Negyven év kommunizmus, negyven év elhallgatás és elhallgattatás után valahogy kevésbé fogékonyak az emberek itt a hazugságokra. A hazug álproblémákra.

Sokkal jobb lenne az ellenzéknek az életmódról vitatkozni mondjuk az élet biztonsága helyett, hiszen az emberek (a választók) a biztonságot érthetően a Fideszhez kötik, gondoljunk akárcsak egyetlen példára: az országot védő kerítésre és a kerítés ellenzéki elutasítására.

Az elmúlt napokban megnéztem azokat a vitaműsorokat a Hír TV-ben és az Echo TV-ben, amelyekre karácsony előtt nem volt időm. A Csörtében és az Angardban is – szinte valamennyi adásban – közös ellenzéki taktika figyelhető meg. Az ellenzéki politikusok megalázó köztévéfoglaló videóiról szerintük ízléstelenség beszélni. Igen, beszélni ízléstelenség, nem pedig az, amit ott csináltak Hadházyék. Soros György pedig nem létezik, Sorosnak nincs is újságja, Soros csak egy filantróp (nyilván ezért írta róla a Financial Times, hogy az egyetlen üzletember a világon, akinek saját külpolitikája van), és egyébként is – ez konkrétan elhangzott egy baloldali propagandista szájából – hagyjuk már Sorost, olyan unalmas. Az ellenzék, úgy tűnik, nem is témakijelölési, hanem inkább témakizárási harcot indított. Egyelőre azzal is beérnék, ha legalább arról nem lenne szó, ami nekik kellemetlen. Aztán majd lehet próbálkozni saját, áltémák kijelölésével is.

Csakhogy ez tényleg nem fog menni. Nem tudják arra a terepre vinni a beszélgetést, a vitát, ami szerintük nekik jó, ahol – ezt gondolják – ők vannak otthon. Egy diktatúrát túlélt országban a valóságról akarnak az emberek beszélni. Magyarországon nem lesz arról vita, hogy vajon megfelelő egy stewardessnek a stewardess elnevezés, vagy szerencsésebb lenne inkább légiutas-kísérő hölgynek hívni.

Sőt. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, ez Franciaországban sem fog sokáig menni. Május után biztosan nem.