Újra bíróság elé citálják a keresztény cukrászt, aki nem hajlandó homotortát csinálni
2018.12.24. 21:00
Ezúttal amiatt perelték be Jack Phillipset, mert elutasította azt a megkeresést, hogy készítsen egy díszes tortát az "átmenet napja" nevű LMBTQ-eseményre. Phillips cukrászdájába azzal mentek be a vendégek, hogy tortát rendelnének, ugyanis egy ismerősük "coming out" bulit tartana, ahol a transzgender illető beismerné, hogy valójában már nem az, aminek született.

Ezt a kérést a cukrász elutasította, ugyanis nem ért egyet az ehhez hasonló dolgokkal. A sértődött ügyfelek pedig egyből a bíróságra mentek.
Phillipsről korábban már többször is írtunk. A keresztény cukrász már többször is járt bíróságon, amiért vallási okokból megtagadta, hogy esküvői tortát készítsen egy homoszexuális párnak, akik szivárványos zászlót akartak a tortájuk tetejére. Az ügyben azt vizsgálták, hogy a cukrász szabad vallásgyakorláshoz való joga, vagy a homoszexuálisok egyenlő bánásmódhoz való joga élvez-e elsőbbséget.
A pár szerint a cukrász diszkriminálta őket, míg a cukrász, Jack Phillips többször kifejtette, hogy a homoszexuálisok az ő vallásgyakorlását akarják korlátozni, hiszen bevett üzleti gyakorlat volt náluk, hogy nem készítenek esküvői torták azonos neműek lakodalmára, azonban születésnapi tortát vagy más édességet bármikor szívesen elkészített volna nekik. Végül a bíró a cukrásznak adott igazat.
Egy Gareth Lee nevű homoszexuális aktivista az északír Belfastban azt kérte keresztény cukrászoktól, hogy készítsenek neki egy olyan tortát, aminek a tetejére az van írva, hogy "támogasd a homoszexuálisok házasságát". A két tortaművész a felkérést elutasította, mivel elmondásuk szerint nem értenek ezzel egyet. Itt is per lett a vége, amit az LMBT-aktivista elbukott. A bíró úgy érvelt, hogy senki sem kényszeríthető arra, hogy olyan politikai üzenetet közvetítsen vagy készítsen el, amivel nem ért egyet.























































































