Vincze Viktor Attila: A 2001-es népszámláláshoz képest a 2011-es cenzus adatai szerint csökkentek a magukat valamelyik egyházhoz tartozónak vallók száma. Az egyházak szerint viszont ez a csökkenés csak az eltérő kérdésfeltevés miatt keletkezett 2011-ben. A Századvég tavaly készített egy saját közvélemény-kutatást a magyar lakosság vallásosságával összefüggésben. Ez a kutatás kiterjedt a népszámlálás adatfelvételi anomáliáira is?

Gyorgyovich Miklós: A 2001-es népszámlálás egyedül annyit kérdezett vallás témájában: „Vallása, hitfelekezete?”. Ezzel szemben a 2011-es kérdés pedig egy látszólag kisebb, hatását tekintve persze egészen eltérő eredményt hozó kiegészítéssel azt kérdezte meg, hogy a válaszadó „mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?”. Az egyértelmű, hogy a 2011-es kérdésfeltevésre eleve kevesebb pozitív válasz érkezhetett, hiszen érzületi síkra terelte a kérdés megválaszolását. Mi pont ezért, reflektálva mindkét cenzusra, rákérdeztünk arra is, megkeresztelték-e/beavatták-e a kérdezettet valamely vallásba, felekezetbe, és feltettük a 2011-es népszámlálás kérdését is. A mi felmérésünkben feltett érzületi kérdésre adott válaszok alapján még tovább is csökkent a 2011-es mértékhez képest a vallásos meggyőződésűek számaránya. Ugyanakkor viszont érdekes módon a keresztelés/beavatás meglétére vonatkozó kérdésünkre adott válaszoknál a 2001-es népszámlálási arányokhoz képest többen határozták meg magukat valamelyik keresztény felekezethez tartozónak, kiváltképp a református egyháztagok arányának a növekedését regisztráltuk.

Vincze Viktor Attila: Összességében a Századvég felmérése milyen következtetésekre jutott a magyar polgárok vallásos meggyőződése vonatkozásában? Igazoltnak tekinthető, hogy a magyar társadalom döntő többsége vallásos és a vallásos meggyőződésű emberek túlnyomó többsége keresztény Magyarországon, vagy pedig egy jelentős elfordulás tapasztalható a vallásosságtól?

Gyorgyovich Miklós: Lássuk be, a vallásosság egy rendkívül nehezen mérhető jelenség, ezért mi úgy döntöttünk, hogy a más kutatásokban megszokott egy-két kérdés helyett egy jóval összetettebb, a vallásosság több dimenziójára egyaránt rákérdező adatfelvétellel igyekszünk leírni a magyar népesség vallásosokhoz való viszonyát. A kérdéseinkre adott válaszokból az derült ki, hogy bár a magyarok túlnyomó többsége nem gyakorolja az egyházias jellegű, intézményi vallásosságot (például rendszeres templomba járás), viszont az egyáltalán nem igaz, hogy a magyarok jelentős tömege teljes mértékben valláselhagyó volna. Az adatokból kiderül, hogy a magyar lakosság éppen 90 százalékát megkeresztelték/beavatták valamely egyházba, felekezetbe (főleg a három történelmi keresztény felekezet valamelyikébe), háromnegyede pedig érzületi alapon is kötődik valamelyik egyházhoz vagy valláshoz, és más dimenziók mentén is kiderült, az emberekben van transzcendentális meggyőződés, „transzcendenciaigenlés”.

Vincze Viktor Attila: A magyarok eltérő mértékű vallásosságát is mérő kutatás milyen számarányokat talált a mélyen vallásos és a hitbeli dolgokkal csak felületesen foglalkozó, de valamilyen vallásos meggyőződéssel rendelkező magyarok csoportjai között?

Gyorgyovich Miklós: A kérdőívünkben felmerült vallásosságindikátorok közül 10 változót felhasználva úgynevezett klaszterelemzést hajtottunk végre összesen 6 olyan csoportra osztva a kérdezetteket, akik e 10 változó mentén relatíve hasonlítanak egymásra.

Az egyik csoport a vallási kultúrát és attitűdöt teljesen elutasítók tábora. A klaszterbe tartozók többsége minden vallási tényező esetén negatív pozíciót vett föl. Lényegében a vallásosság minden kérdezett dimenzióját teljes egészében elutasítják, nincs jelen a mindennapjaikban. Õk a teljes népesség 26 százalékát teszik ki.

A következő, a teljes népesség 19 százalékát képező klaszter az egyháziasságot elutasító, de magukban imádkozók, meditálók csoportja. Az ide tartozó társadalmi réteg többsége nem azonosul egy vallással sem, azokat nem támogatják, nem tanulnak róluk, de a mindennapjaiknak már részét képezik a fohászok, imák, esetleg a meditáció valamilyen módon.

A vallási, egyházi kultúrát támogatók csoportjába tartozók körében gyér, de már létező vallásgyakorlat figyelhető meg. Többségük valamely keresztény felekezettel azonosul, bíznak is az egyházakban és a csoportban átlagon fölüli a rendszeres anyagi támogatók aránya is. Ebbe a csoportba a népesség 9 százaléka tartozik.

A keresztény egyházakhoz imával is kötődők csoportjának a tagjai a teljes népesség 14 százalékát teszik ki. Õk szinte kizárólag a keresztény vallással azonosulnak, emellett rendszeresen (azaz legalább hetente vagy sűrűbben) imádkoznak is, de más aktivitás nem különösebben jellemző rájuk kimagaslóan.

A teljes népesség 19 százalékát kitevő egyszerű vallásgyakorlók többsége valamely keresztény felekezettel azonosul, hiszi annak (és csak annak) a tételeit, aktívan gyakorolják is vallásukat, azaz legalább havonta vagy sűrűbben templomba is járnak a rendszeres imádság mellett, bíznak az egyházban, és azt anyagilag is támogatják.

A vallási, egyházi kultúrához erősen kötődők csoportjában pedig minden tényező mentén átlagon fölüli a pozitív pozíciót fölvett tagok aránya. Az egyszerű vallásgyakorlók csoportján túl ők tanulnak is a vallásról (autodidakta módon, előadásokra járva, vagy akár még formálisabban), olvassák egyházuk szent műveit is. Számarányuk 14 százalék a teljes népességen belül.

Vincze Viktor Attila: A magyarok eltérő mértékű vallásosságának az okai között minden bizonnyal előkelő helyet foglalhat el az államszocializmus idején, illetve a már a demokráciában felnőtt generációk szabad vallásgyakorlásában meglevő különbség. Lehet ilyen okokra következtetni a kutatás eredményeiből?

Gyorgyovich Miklós: A vallási ismeretek felhalmozásának vizsgálatához megkérdeztük a válaszadókat arról is, hogy jártak-e vagy járnak-e hittanra vagy ehhez hasonlítható képzésre, szokták-e saját egyházuk vagy más egyház szent vagy más módon kiemelt könyveit, műveit olvasni, szoktak-e bármilyen más forrásból vallási, teológiai vagy ezoterikus témákban tájékozódni, tanulni. A hittanra járás szempontjából tipikusan a középkorú, 40-59 év közötti rétegek válaszoltak legkisebb arányban „pozitívan”. Azaz míg a teljes népesség közel háromnegyede jár vagy járt valaha (tipikusan óvodai, iskolai) hittanra, vallástanra, vagy bármi olyan képzésre, ahol vallási témákkal ismerkedett meg, addig a kérdezett korszakban felnőtt, most 40-49, illetve 50-59 éveseknek mindössze 62, illetve 67 százalékára igaz ez.