Az internetezők közül valószínűleg mindenki hallott már a Száraz November nevű kezdeményezésről. Ezt az a Kék Pont Alapítvány találta ki még néhány évvel ezelőtt, amely a drogozást a tűcsereprogrammal szorítaná vissza – például a nyolcadik kerületben.

A Száraz November kampány az alkoholfogyasztásból fakadó függőségre és az alkoholfogyasztásból adódó egyéb egészségügyi problémákra hívja fel a figyelmet, és azt kéri a kihíváshoz csatlakozóktól, hogy novemberben egy egész hónapig ne igyanak egy korty alkoholt sem – írják a szervezők.

A kezdetektől fogva nem támogattam ezt a kezdeményezést. Ezek a kihívások általában nem sokat érnek, meg amúgy is, nem attól lesz valaki alkoholista, hogy nem bír ki egy hónapot ivás nélkül – nagyjából így vélekedtem a kérdésről, és eszembe sem jutott, hogy ne igyak valamelyik novemberben.

Még jobban taszított az a jelenség, hogy egyre nagyobb divattá kezdett válni ez a kihívás. Szintén felettébb bosszantó az a trend, hogy a liberális kánon kinevezte az alkoholt főellenséggé: nem legalizálja a kormány a könnyű drogokat? Drágul a cigi? Nehezebb cigit venni? Büntetik a füvezést?

– olvashattuk vagy hallhattuk bárhol a liberálisoktól, a passzív dohányzás vagy a kapudrog fogalmának említése nélkül.

Ezzel párhuzamosan viszont érett a fejemben a gondolat, hogy csak nem lenne hülyeség egy hónapig nem inni. Miért? Azért, hogy megmutassam: simán meg lehet csinálni úgy is, hogy egyébként rendszeresen iszom.

Viszont novemberben nem inni túl liberális és túl mainstream lett volna számomra. Akkor nem inni, amikor a Kék Pont azt mondja, hogy ne igyak? Ugyan!

Augusztusban döntöttem el, hogy száraz októbert fogok tartani. Meg is adtam a módját: szeptemberben az utolsó söröm egy Pardubicky Porter volt, előtte pedig szintén a pardubicei sörgyártól egy Taxis. 32 nappal később a Pivovar Hradektől egy Mladotic, majd pedig egy Antonos volt az első két söröm.

A legfontosabb tapasztalatom így egy eddig is ismert jelenség lett: ha egy jó dologra sokat várok, akkor az még jobb lesz. Ráadásul mondanom sem kell, az első két sör már igencsak meglátszott rajtam november 1-jén...

Nem. Bár rendszeresen sörözöm, egyáltalán nem volt ez nehéz, sóvárgást a 32 nap alatt talán három-négy alkalommal éreztem, de csak egyszer úgy, hogy egyedül voltam.

Az első hét valóban kicsit nehéz volt, bennem volt még a megszokás. Így történt, hogy amikor láttam másokat boldogan sörözni, bizony bennem is felébredt a vágy egy jó Pilsnerre. Ezt leszámítva csak meccsnézés közben okozott gondot, hogy nem sörözhetek.

Októberben öt meccsen voltam kint, emellett a tévében is néztem pár mérkőzést. Otthon csak a válogatott fellépéseit volt nehéz sör nélkül nézni, a helyszínen viszont minden egyes alkalommal jólesett volna a sör. A hónap végére viszont már egyáltalán nem szenvedtem ettől, ehhez is hozzá lehet szokni tehát. Csak éppen az értelmét nem látom annak, hogy sör helyett mondjuk üdítőt igyak a meccshez. Ettől egészségesebb leszek? Ugyan!

A hónap végére megfogalmazódott bennem a gondolat: ennek az egésznek nem volt értelme. Az alkoholfogyasztás legfontosabb eleme a mértéktartás. Ezt a képességet pedig egyáltalán nem fejleszti, hogy egy hónapig nem iszik az ember semmit.

Az alkoholhoz fűződő viszonyról sem árul el sokat, legfeljebb arról, hogy az ember mennyire a szokások rabja. Persze jó érzés, hogy most elmondhatom magamról: nem ittam alkoholt egy hónapig. 

A különböző szakvélemények eltérnek ugyan egymástól, de abban mindenhol egyetértenek, hogy lehet úgy inni, hogy az ne legyen káros.