Nagyjából 40 ezer néző és 1500 szurkoló volt kíváncsi tegnap a Chelsea és a Vidi összecsapására. Darabszámra legalább akkora túlerőben voltak az angol csapat szurkolói a lelátón, mint amennyivel esélyesebbek voltak a Chelsea játékosai a pályán. És mégis nyugodtan leírhatom újra:

Ezt úgy érte el a székesfehérvári tábor, hogy a valódi tábor, az RBD nem is volt ott a meccsen, ők továbbra is tiltakoznak a Videoton név megváltoztatása miatt. Ráadásul – minden elismerésem mellett – azért a Vidi itthon sem számít a leghangosabbak közé, egy Újpest, egy Fradi vagy akár még egy Diósgyőr elleni idegenbeli meccsen is nagy meglepetés lenne, ha ők lennének a hangosabbak.

Erre Londonban végig csak ők szurkoltak, a közvetítésben nemcsak a Ria, ria Hungária! hallatszott, de időnként még a "nincsen hangotok, parasztok, nincsen hangotok!" is és persze a szokásos Videoton-nóták is felcsendültek.

Még egyszer leírom, mindez Londonban, Angliában, a futball őshazájában. Abban az országban, amelyből a huligánmozgalom elindult, ma már csak biodíszletek ülnek a lelátókon. Tisztelet a kivételnek persze, de a Premier League-ben egyre kevesebb az ilyen kivétel.

Az angolok (spanyolok részben, valamint elindultak az úton a németek is) túltolták. Természetesen meg kellett regulázni azokat, akik szétverték a stadionokat a '80-as, '90-es években, de ezt sikerült odáig vinni, hogy színházat csináltak a meccsekből.

Erre persze nyugodtan mondhatják a divatdrukkerek, a csak a számokkal foglalkozók és olyanok, akiket a foci nem érdekel, csak az eredmények, hogy de a Chelsea milyen sikeres csapat, milyen gazdag, és hol vagyunk mi, magyarok ettől.

A modern foci az a sportág, amelynek a szabályai első ránézésre olyanok, mint a labdarúgás tételei. Azonban ebben a műfajban minden mozgatórúgója a pénz. A legszebb gól az, amit a legdrágább játékosok közül lő valaki, a legjobb játékos az, akiért a klubok a legtöbbet fizetik. Szurkolók, rajongók és drukkerek nincsenek, helyettük fogyasztók vannak. Õk ülnek a lelátókon, és szurkolás helyett szelfiket készítenek magukról, háttérben az imádott játékossal. Aki ha eligazol, akkor követik ők is, hiszen nem egy csapatnak szurkolnak, hanem egy celebet követnek. Ebből következik, hogy olyan, mint kötődés a helyi klubhoz, a hagyományok tisztelete, a régi nagyok ismerete – ismeretlen fogalmak.

Éppen ezért a Vidi és a Chelsea nem mérhető össze, hiszen két különböző sportágat űznek. A modern foci nevű sportot egy "szűk elit" játssza, ebbe beletartozik a Chelsea is. A hagyományos értelemben vett foci legjobbja talán a Napoli, az Atlethic Bilbao, esetleg a Crvena Zvezda vagy az AEK Athén. Ezekhez van értelme mérni a magyar klubokat, persze jelenleg ezektől is messze vagyunk, ezt nem vitatom.

Egy későbbi cikkben szerettem volna a következőket ecsetelni, de a Chelsea–Vidin tapasztaltak miatt ezt is leírom: ezért nem foglalkozok a Bajnokok Ligájával sem itt, sem a Pörge szurkol Facebook-oldalon. Mert nem érdekel. Nem tud lekötni az, hogy évről évre ugyanazok a csapatok ugyanazokkal a játékosokkal (persze az egyes játékosok hol itt, hol ott szerepelnek éppen) küzdenek a BL-trófeáért, és közben egyesek arra verik magukat, hogy éppen ki a legnagyobb sztár, kiért fizettek valami felfoghatatlan összeget.

A világ legjobbjait megnézem a világbajnokságon, ott legalább még nem csak a pénz számít, de a BL számomra egy érdektelen péniszméregetés.