A liberalizmus mint imperializmus
Bertha László
2018.09.21. 17:08
Dogmatikus utópizmussal vádolja meg a birodalmi terjeszkedésû liberalizmust legújabb könyvében Yoram Hazony, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetõje, aki szerint a liberálisok bizonyos szempontból korántsem állnak távol a múlt század marxistáitól vagy éppen a középkori egyháztól.
Az izraeli filozófus „A nacionalizmus erénye” (The Virtue of Nationalism) című könyvéből jelent meg részlet a National Review-n, melyben a szerző amellett foglal állást, hogy a haladó liberális konstrukció az imperializmus egyik formája.
Hazony szerint a fáraókhoz és a babiloni királyokhoz, a római császárokhoz és a római katolikus egyházhoz, vagy éppen a marxistákhoz hasonlóan a liberálisok szintén egy grandiózus elmélettel rendelkeznek arról, hogy miképp is fognak békét és gazdasági fellendülést hozni a világban azáltal, hogy lebontják a határokat és egységesítik az emberiséget a saját, univerzális szabályaiknak megfelelően.
A vízió egyértelműségétől és intellektuális alaposságától megrészegülve megvetik a tanácskozás fáradtságos folyamatát azon nemzetek sokaságával, melyekről úgy hiszik, egyszerűen csak el kellene fogadniuk az ő véleményüket arról, mi a helyes”
– írja a filozófus a liberális elitről, akik mindemellett – más imperialistákhoz hasonlóan – gyorsan kifejezik undorukat, megvetésüket és haragjukat, ha éppen más elképzelésekkel találkoznak.
Yoram Hazony ennek kapcsán megjegyzi, hogy a liberális imperializmus természetesen nem monolitikus. Amikor ugyanis George H. W. Bush deklarálta egy „új világrend” eljövetelét a kommunista blokk bukása után, akkor egy olyan világot képzelt el, melyben Amerika szolgáltatja az ENSZ Biztonsági Tanácsához köthető joguralom fenntartásához szükséges hadsereget. A rá következő amerikai elnökök elutasították ezt a tervezetet, és egy olyan világrendet részesítettek előnyben, ami Amerika egyoldalú fellépésén alapult az európai szövetségesekkel és másokkal egyeztetve.
Ezzel szemben az európaiak azonban inkább „transznacionalizmusról” beszéltek, mely nézőpont szerint a független nemzetek hatalma, beleértve Amerikát is, az Európában létrehozott nemzetközi és közigazgatási szervek döntései alá rendelődik.
Ezeket a nézeteltéréseket a nemzetközi liberális birodalom irányítása kapcsán gyakorta úgy jellemzik, mintha történelmileg újszerűek lennének, ám ez aligha van így”
– írja az izraeli filozófus, aki szerint a legtöbb esetben mindez egyszerűen a császár és a pápa közötti szüntelen középkori viták reinkarnációja.
Míg a császár szerepében (javarészt az amerikaiak) ragaszkodnak ahhoz, hogy az autoritásnak Washingtonban – mint politikai és katonai központban – kell összpontosulnia. A pápaság szerepében azok tetszelegnek (többnyire az európaiak, illetve számos amerikai tudós), akik a végső autoritást az egyetemes törvények legmagasabb szintű tolmácsolásában látják, nevezetesen az ENSZ és az Európai Unió igazságügyi intézményeiben.
Ezek a viták a liberális imperializmus táborán belül sürgető kérdéseket vetnek fel a Nyugat elkövetkezendő liberális konstrukciója kapcsán. De azoknak, akik továbbra is bizonytalanok abban, hogy kívánatos-e egy ilyen liberális birodalom fenntartása, a legszembeötlőbb tény az, hogy a nézeteltérés szereplői azonosak”
– jegyzi meg Hazony.
A Herzl Intézet vezetőjének meggyőződése, hogy minden civakodásuk ellenére a liberális konstrukció hívei egyetlen imperialista vízió érvényesülésében egyesülnek: olyan világot szeretnének látni, melyben a liberális elveket egyetemes törvények kodifikálnak és szükség esetén erővel kényszerítik rá a nemzetekre. Ezáltal egyetértenek abban, mi fogja elhozni számunkra az egyetemes békét és a jólétet.
A legnagyobb ideológiai kérdés, mellyel az emberiség valaha is szembesült, az az, hogy vajon sikeresek leszünk-e világszerte egy életfelfogás megteremtésében… ami nem kevesebb, mint a liberalizmus korlátlan, feltétel nélküli elfogadása”
– idézi a szerző Ludwig von Mises szavait, mely valamennyi liberális frakciót jellemez és mostanra teljesen hagyományos liberális állásponttá vált.
Yoram Hazony szerint mivel a liberalizmus ellenfelei gyakorlatilag egyenként semmisültek meg, az enyhítő tényezők partvonalra kerültek, a dogmatikus liberalizmus mint domináns hang maradt meg a liberális táboron belül – egy olyan hangként, mely gyorsan magáévá tette a középkori katolikus birodalom legrosszabb vonásait öntudatlanul, beleértve a tévedhetetlenség tanát, valamint az inkvizíció és az indexre tétel hajlamát.
A kortárs amerikai és európai közélet egyik legjellegzetesebb vonása az, ahogyan a nyugati nemzeteket mostanra közmegszégyenítő kampányok és eretnekvadászatok sújtják, melyek célja, hogy megbélyegezzék és illegitimmé tegyenek egy embert vagy emberek egy csoportját, véleményt vagy politikát, amelyről úgy gondolják, hogy képes lehet bármiféle értelmes ellenállást tanúsítani a liberális doktrínával szemben”
– írja könyvében Hazony.
A szerző ennek okát abban véli felfedezni, hogy egy egyetemes politikai rendben, ahol mindenütt egy egységes jog érvényesül, ott a politikai és vallási álláspontok vagy éppen a nemzeti önrendelkezés elvével szembeni tolerancia szükségszerűen hanyatlik. Ennek példájára az izraeli filozófus a nyugati elit Brexittel szembeni agresszív ellenérzéseit hozza fel, mivel a liberális konstrukció nézőpontjából Európa egyesítése nem csak egy legitim politikai lehetőség a többi közül, hanem az egyetlen legitim lehetőség.
Ugyanakkor nem Nagy-Britannia az egyetlen nemzet, mely érezte a liberálisok ostorának csattanását, hiszen mind Amerika, mind Izrael, vagy éppen a közép-európai országok is megtapasztalhatták azt Hazony szerint. Legyen szó például a zsidó és a keresztény hagyományokról, a nemzeti politikáról vagy a bevándorlás kérdéséről.
Napjainkban a nyugati világban olyan érzése van az embernek, hogy a vitatott ügyekről való meggyőződését többé nem szabad nyíltan kitárgyalnia”
– hívja fel a figyelmet a szerző, aki úgy véli, hogy az igazi sokszínűség a nyugati államok alkotmányos és vallási karakterében csak úgy tud jelen lenni még ma is, hogy az a szabadságukhoz ragaszkodók rovására megy.
EZEK IS ÉRDEKELHETNEK
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK
