Vincze Viktor Attila: Az épülő Magyar Zene Házában lesz egy magyar rockzenei rész is, ahová civil kezdeményezésre relikviák, hangszerek és a magyar rocklegendákról készített fotók és festmények is kiállításra kerülhetnek. Jó ötlet, hogy a Magyar Zene Háza Múzeumában legyen egy külön kiállítási része lesz a magyar rockzenének és a mi rocklegendáinknak?

Gidófalvy Attila: Ez egy kiváló ötlet. Nem tudom más szavakkal mondani, mint hogy nagyon gratulálok ahhoz, hogy felmerült ez a gondolat. Hiszen elég ha belegondolunk abba, hogy a magyar könnyűzene honnan indult el, hogyan működött, mi adta a hátterét. Amikor elkezdődtek a rockos történetek Magyarországon az Illés, az Omega meg a kicsit populárisabb Metró, vagy a Syrius dzsesszrockos zenéivel, akkor ezeket hanyagolták a médiumok. Egy időben még voltak olyan műsorok, amelyekben kiemelt helye volt a magyar muzsikusoknak, zenészeknek, a rockzenének, de aztán idővel ezek mind megszűntek. Ma pedig ezért van már egy csomó olyan magyar rockzene, amit a mai fiatalok nem is ismernek.

Vincze Viktor Attila: A magyar rocklegendák csarnokába tervezett képek közül az egyik már elkészült. Ez a kép Gidófalvy Attilát örökíti meg. Stílszerűen a róla készült kép mellett kérdeztük a Karthago zenekarnak a betegségéből nemrég felépült zenészlegendáját. Milyen érzés rocklegendának lenni, akiről már festmény is készült?

Gidófalvy Attila: Én mindig azt szoktam mondani, hogy a rocklegendaság az egy nagyon kényes kérdés. Legendák általában azok szoktak lenni, akik valamilyen szinten már nincsenek itt a Földön velünk. Rájuk mondják, hogy mekkora legenda az az ember. Ezért különösen nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy életem utolsó harmadában egy olyan dolgot kaphattam a kedves barátaimtól, hogy Székely András festőművész engem is megfestett. Én merem remélni, hogy ennek lesz folytatása és Magyarország rengeteg prominens zenésze részesül majd ilyenfajta megbecsülésben.

Vincze Viktor Attila: Hátrányos helyzetben van a „klasszikus” rockzene ma Magyarországon?

Gidófalvy Attila: Merem remélni, hogy talán mostanra egy kicsit ez a fajta rockzenei műfaj jobban a helyére kerül. Ideje lenne! Mert mi van most? Ott vannak például a „Fás(l)y” mulató jellegű „tuc-tuc zenés” produkciók , amelyekben nem tudod, hogy mi a refrén, mert nem is lehet érteni a szöveget. Mi élő zenét játszunk, amihez hatalmas cuccokat pakolunk be, nagyon drága hangszereket viszünk föl a színpadra, fellépünk, aztán összepakolunk és rengeteg felszerelésünkkel irdatlan mennyiségű kilométert utazunk. A másik oldalon meg ott vannak playback huszárok, akik felszerelés nélkül utaznak és olyanok, mint a tv vagy a rádió: be meg ki lehet őket kapcsolni egy pillanat alatt. Nekik nem számít, hogy mit akar a közönség, nem érdekli őket még az sem, hogy azt kapja-e a közönség, amiért ott van. Náluk előfordul, hogy az a koncert, hogy a háttérben vonaglik egy hölgy az előadó meg akár egy szám közben egyszer csak azt mondja, hogy: Állj! A 8-ast tedd be! És ott van ötezer ember, aki pedig egy szót sem szól, amikor ezt hallja.

Vincze Viktor Attila: De hát rengeteg zenei tehetségkutató verseny is van.

Gidófalvy Attila: Nagyon kicsi ország vagyunk és vannak ezek a tehetségkutatók is mostanában, ahol seperc alatt bárki felvillanhat. Szerződést kapnak, gyorsan végigfutnak velük, aztán eldobják őket, vége és már jön is az újabb „tehetség”, akit el kell kezdeni nyomni. Aztán meg gond van, amikor kidelegálnak egy magyar csapatot egy nemzetközi eurovíziós fesztiválra. Véletlenül sem tudnak egy olyan csapatot kiküldeni, amelyik minden szinten megállná a helyét. Mindig valami aktuális dolog kell csak. Például az, hogy most szakállam van meg nő vagyok egyszerre, ilyesmik. Mindig valami más kell. Általában bizonyos érdekcsoportoknak megfelelő zenekarok mennek ki, meg sikeresek ott úgymond. Persze azért volt már ellenpélda is. A Lordi például a Hard Rock Hallelujah számával is lehetett azért sikeres ebben a körben. Aztán félretették, pedig az egy fantasztikus csapat. Õket persze csak azért emelem így ki, mert ők a mi zenei műfajunkhoz tartoznak. De tudok rajtuk kívül is azért jó példákat mondani, akik megérdemelték az ilyen zenei versenyes kiemelést. Nekem például nagyon tetszett Kállay Saunders előadása is. Vannak tehát jó példák is, amikben komoly tartalmak vannak, jó a hangszerelés és amikben megjelentek jó kis magyaros motívumok is. Akik ezekről a versenyekről döntenek, azok az ilyen dolgokat talán egy kicsit jobban figyelembe vehetnék.

Vincze Viktor Attila: Úgy tűnik, hogy Ön és a Karthago is elpusztíthatatlanok.

Gidófalvy Attila: Merem remélni. Ahogy Karthago is ötféle nemzetségből állt össze, úgy mi is ötfélék vagyunk. De a zene viszont már csak egy dologról szól. Ahogy Kodály mondta: a zene mindenkié. Idén 39 éves a Karthago, jövőre pedig 40 éves lesz, ami miatt egy nagyon nagy bulit szervezünk április 13-ra a Papp László Arénába. Egy olyan zenekarról beszélünk, amely talán nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon az egyedüli olyan zenekar, amelyben az indulásától kezdve, tehát 1979-óta ugyanaz az öt embert zenél. Ez szerintem egy fantasztikus dolog.

Vincze Viktor Attila: Mi a titka annak, hogy ennyi időn át együtt tudott maradni a Karthago?

Gidófalvy Attila: Van sok olyan zenekar, ami nem tud sokáig együtt maradni ilyen meg olyan problémák miatt. Nálunk a Karthagóban is voltak konfliktusok, de mindig túlléptünk azokon. A legjobb családokban is van tányérzörgés, csak soha nem fekszenek le egy-egy vita után, hogy nincs egy ölelés egy jó éjt puszi. Aztán másnap meg felkelnek. Nálunk is voltak, vannak viták, de csak egy percig tartanak, mert mi ismerjük egymás között azt a szót, hogy bocs. Sok helyen nem ilyenek egymással az emberek. Az egymás felé való tolerancia, tisztelet és megbecsülés nagyon fontos dolgok a mi zenekarunkban.

Vincze Viktor Attila: Lehetett volna másképp?

Gidófalvy Attila: Igazából nem voltunk itthon megbecsülve a pályánk elején. 1974-ben ment el Magyarországról a nagybátyám, édesanyámnak a testvére Németországba. Akkor ő hívott ki magához és mehettem volna stúdiómuzsikusnak külföldre. Amikor mi megnyertük a Karthagóval '82-ben egy fesztivált, akkor nagyon nagy lehetőséget kaptunk hogyha kinn maradunk. Szinte olyan dolgokat ajánlottak fel nekünk, hogy tulajdonképpen ugyanolyan sztárok lehettünk volna kint, mint az Omega együttes. De szavaztunk erről, és mind úgy döntöttünk, hogy maradunk. Nekem ráadásul a családnak a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Gidófalvához való kötődése révén is nagyon sok minden szólt a maradás mellett. Én úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó elmenni. Már csak azért sem, mert akkoriban a disszidálók családjait komoly szankciók érték volna. És egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem. Én azt mondtam, hogy inkább a nehezebb utat választom és megérte. Itt vagyok és a betegségeimet leszámítva boldog ember vagyok.

Vincze Viktor Attila: Apropó, hogy van az egészsége? A legendás bajusz visszanőtt már. Akkor ez azt jelenti, hogy most már minden rendben van?

Gidófalvy Attila: A bajusz már visszanőtt hála Istennek. Elég sokan tudják, hogy nekem tavaly egy őssejt-transzplantációm volt. Az pedig egy óriási dolog, hogy ez a transzplantáció a saját őssejtjeimből történhetett meg. Nem más donortól kaptam a sejteket, hanem a sajátjaim voltak. Egy évvel ezelőtt kihullott mindenem és a rengeteg kezelés miatt szétporladtak a fogaim is. Ezek miatt még a mai napig sok gondom van, de nem törődök ezekkel a dolgokkal. Most minden hónapban kapok még csonterősítő infúziót. Emellett már négy ujjamat kellett eddig operálni a pattanó idegek miatt. A rengeteg gyakorlás és zenélés valahol visszaütött a sok év alatt. Ma már foglalkozni kell azzal, hogyha beáll az ember ujja, akkor meg kell műteni, mert másképp nem lehet ezen a problémán segíteni. Ez egy zenészbetegség. Emersonnak a három ujjából kettő meg is bénult. Úgyhogy nekünk, zenészeknek még időben kezelni kell az ilyen dolgokat. De ez mind nem számít, mert nekem a Jóisten megadta, hogy a családom mindenben segít, és mindig barátokkal muzsikálhattam – ez a legfontosabb.

Vincze Viktor Attila: Most min dolgozik? Készül új zene, új album? Milyen lesz az új zenék hangvétele, tartalma?

Gidófalvy Attila: Igen persze. Éppen a napokban kevertük az egyik új nótámat, ahol egy nagyon komoly hammondos megfejtés van. A tartalom egy nagyon fontos dolog, mert a Karthago soha nem a mai trendnek megfelelő szövegekben meg zenében gondolkodott, és ez így van most is. Az életről szólnak az új dalok. A megszólalásban, természetesen már követjük a mostani dolgokat, úgyhogy az új nóták embertelen dögösek. Végre komoly szerepet kap az én játékom is mint Hammond-orgonista. Úgy vannak hangszerelve a nóták, hogy nagyon jól szólnak benne a dolgok. Ferinek például úgy szól a gitárja, hogy az ájulat. A szövegekben van némi Pilinszky-megfejtés. Ezekben Feri és Tomi a két nagy mágus. Szerintem érezni lehet majd a zenénken azt a 39 évet, tehát azt is, hogy mi már úgy is megértjük egymást, hogy ha csak egymásra nézünk. Nálunk a Karthagóban mindenki megmutathatja a zenei affinitását. Van gitárszóló, van billentyűszólam, van énekeltetés. Előrejön a Kocsárdi Miki énekelni, a Tomi hátramegy szájharmonikázni, dobolni. Az új lemezen öt nóta már készen van, össze is van keverve. Úgyhogy az új lemezt vagy már idén karácsonyra, vagy a 40 éves évfordulós nagy bulira meg is jelentetjük.

Vincze Viktor Attila: A Karthagón kívül foglalkozik mással is? Tanít esetleg fiatal zenészeket?

Gidófalvy Attila: Nem nagyon tanítok, pedig sokan keresnek. De nincs időm és az én vérmérsékletem a koromhoz képest sokkal magasabb annál, hogy tanítsak. Ha látok valamelyik fiatalban tehetséget és partner ebben, azzal szívesen foglalkozok. De ez nem csak a zenével van így, mert én a zenélés mellett futballedző is vagyok. De csak egy fiatalokból álló utánpótláscsapatot edzek. Ez valószínűleg azért is lehetséges, mert a futball és a zene egyaránt csapatjáték. A dobos a kapus, a hátvéd az a basszusgitáros, a gitárosok a mezőnyjátékosok, a góllövő meg az énekes.

Vincze Viktor Attila: Mi lett a magyar rockzenéket játszó rádiós életével?

Gidófalvy Attila: Sajnos nekem két nagyon erős rádiós szívügyem is megszűnt, amit nehezen tudtam feldolgozni. Az egyik a Pannon Rádió volt, amivel akkoriban a magyar zenét és értékeket akartam preferálni, csak hát sajnos az a fajta egyezség, amit mi annak idején megkötöttünk, anno még a Csurkáékkal, az nem úgy működött, mint ahogy kellett volna. Más az, amikor kompromisszumot kell kötni okosan, és más az, amikor meg kell alkudni. Én pedig nem voltam hajlandó a megalkuvásra. Ez pedig előbb-utóbb oda vezetett, hogy bezárták a rádiót. A másik rádiós szívügyem pedig a Best of Rock FM volt, ami egy-másfél év alatt 870 ezres egyéni IP-címes látogatottságot ért el. Nem volt olyan zenei kérés, amit nem tudtunk teljesíteni, mert 73 ezer rockszámunk volt és 300 koncertfelvételünk. Az a rádió aztán valamilyen elszámolási vita miatt megszűnt, de a frekvenciáján a 87,6-on a mai napig nem sugároz senki. De azért egy kicsit most is rádiózom, ugyanis minden szerdán az Érd FM-en a 101,3-on van egy műsorom Rockbarlang Gidóval címmel 20-tól 24 óráig. Ebben a műsorban én csak rockzenét sugárzok és rengeteg zenekérést teljesítek. Nagyon örülök neki, hogy a világ minden részéről hallgatják ezt a műsoromat. Van, aki rendszeresen hallgatja még Ausztráliából is.

Vincze Viktor Attila: Visszatekintve az elmúlt évtizedekre érdemes volt magyar rockzenésznek lenni?

Gidófalvy Attila: Igen. A Karthago 40 éves lesz. Az, hogy mi most hogyan vagyunk elismerve, az egy dolog, de az biztos, hogy van egy-két aranylemezem és több mint kétszáz lemezen játszom. Én megírtam egy Apáink útján cím dalt. A Szigeti megírta a szövegét, és amíg világ a világ, az mindig meglesz. Ez az, amit mi biztosan magunk után hagyunk. Az a fontos – és eddig mi meg tudtuk valósítani – hogy ami belőled jön a színpadon, az életszagú legyen. Addig kell csinálni, ameddig hiteles vagy, ameddig ott van a közönség, a zsűri, aki előtt minden egyes bulin meg kell felelni. És az is fontos, hogyha hazamész, akkor tükörbe tudj nézni. Mi még így vagyunk. Én pedig imádok élni, alkotni, szeretni és szeretve lenni.