Már messziről látom, hogy te vagy az.

Kócos a hajad, igénytelen pólóban feszítesz és mindig sportcipőt viselsz. Soha, de soha nem fordulhat elő, hogy zakóhoz nyakkendőt köss, abban fuldokolnál. Ha nő vagy, akkor pedig reggelente nem nőnek, hanem embernek öltözöl. Fontos továbbá, hogy te csak és kizárólag ebben a maskarában bóklászol, ebben jársz színházba, temetésre, meg sem
fordul a fejedben, hogy vannak ünnepi alkalmak és hétköznapok. Testalkatodat tekintve leginkább úgy nézel ki, mint aki garantáltan nem éri meg a reggelt. Táplálkozásod az ismert gyorséttermek kínálatából áll. Meg is látszik rajtad. Főzni nem tudsz, soha nem is próbáltad – akár nő vagy, akár férfi –, még egy rántottára sem futja. Vagy maximum arra.

Lakóhelyed Budapest: a kutyaszarhoz, zajhoz, mocsokhoz, tömeghez vonzódsz. Te azt szereted, ha nem látod a Napot, ha nem jó a levegő. Számodra az a legfelsőbb szint, hogy egy belvárosi lyuk legfelsőbb szintjén szorongsz egész életedben.

Nagyképű vagy, öntelt és pimasz. Az egész életedet úgy éled, hogy te legyél a középpontban. Állandóan jogokról papolsz, de kötelességről még nem hallottál. Fontos tulajdonságod, hogy – valóságosan és képletesen – képtelen vagy beállni a sorba. Szabadságkérdésnek érzed, ha valamit el kell végezned, ha bármilyen módon megjelenik életedben a hierarchia. Éppen ezért problémás munkaerő vagy: bár kényszerűségből meghajolsz mások akarata előtt, valójában semmilyen tekintélyt, tudást nem fogadsz el. Nagyon szeretnél pénzt és hatalmat. Az előbbit azonnal, az utóbbit pedig még annál is gyorsabban. Meg is látszik rajtad, hogy lényegében ez a két dolog az életcélod. Pénzért és hatalomért mindenre kapható vagy: elárulsz másokat, bármikor, bármiről megváltoztatod a véleményedet. Arra gondosan ügyelsz, hogy mindig találj a magad számára felmentést, nehogy be kelljen vallanod önmagadnak, hogy szar ember vagy.

Istenben nem hiszel, miért is kéne, önmagad számára te magad vagy az Isten. Nagyon különlegesnek érzed magad, ezért filozófusok neveivel villogsz, ritkán elolvasott könyveiddel hencegsz. Pedig az igazság az, hogy felszínes vagy és műveletlen. Viszont roppant magabiztos és nyomulós – és abban a korban és környezetben, amely éppen ezeket a tulajdonságaidat díjazza, szódával elmegy, hogy az egyetem elvégzése óta lényegében semmilyen szellemi hatást nem ért. Még akkor sem, ha hivatalosan ezzel keresed a kenyeredet.

Családot nem tudsz, és már nem is akarsz alapítani. Együtt élni egy másik emberrel? Hogy belepofázzon az életedbe? A puszta gondolatára is elsápadsz a haragtól. A lelked mélyén azzal nyugtatod magad, hogy eljön az igazi, de az egyedülléted – te függetlenségnek mondod – valójában mindennél fontosabb. Gyereked sincs, nem is lesz. Ha valamilyen csoda folytán mégis rászánod magad a tartós párkapcsolatra, soha nem kötsz házasságot a másik emberrel. Te szoktad mondogatni: az csak egy papír…

Mindig ráérsz. Időtöltéseid haszontalanságokból állnak. Ha nő vagy, órákon át fecsegsz a barátnőiddel a cukrászdában, ha férfi, ugyanez folyik a kocsmában. Társas kapcsolataid felszínesek és átmenetiek.

Nincsenek igazi barátaid, csak ismerőseid, de azért roppant büszke vagy magadra: egész álló nap degeneráltan mosolyogsz, mert ezt láttad az amerikai filmekben, és ezt lested el a hasonszőrűektől. Család és gyerek híján rétegjelenségekkel és marginális ügyekkel
foglalkozol, amelyekhez egyébként nem értesz. Felháborodsz, ha Oroszországban lelőnek egy újságírót, még tüntetni is elmész az orosz követség elé. Síkra szállsz a homoszexuálisok jogaiért, harcosan véded a harmadik és száznegyvenedik társadalmi nemet. Bár a vadgazdálkodásról és a mezőgazdaságról alapfogalmakat sem ismersz, harcos állatvédőnek szegődsz. És bármikor kapható vagy a nemzeti kormány elleni hecckampányra – te vagy az, aki felmutatja a mobilját a többiekkel együtt, aki nekiáll sörözni az Oktogonon, amikor tüntikézésre hívnak a momentumos fiúcskák és kislányok.

Te vagy az új ember. Veled kéne felépíteni az új Magyarországot. Legalábbis ezt tanácsolják nekünk naiv és romlott emberek: hogy fogjunk össze veled, mert honfitársak lennénk.
Én viszont úgy érzem, legjobb lesz, ha elkerüljük egymást. És nem azért, mert fel nem oldott görcsök és előítéletek lennének bennem, nem, nem.

Egyszerűen azért, mert nem tartalak semmire. Te nem honfitárs vagy, hanem vadidegen. Simán elférsz közöttünk, még a helyed és szerepedet is megtalálhatod, de ha túlságosan elszaporodsz, az sajnos az országon is meglátszik.
Az országon, amely a hazánk.

Érted már, miért nem fogunk haverkodni? Miért nem járunk egy társaságba, és miért nem érdekel, mi van veled? Õszinte leszek: vagy te, vagy mi. Tudom, lövészárok-logika, társadalmi töréspont, blabla. Hallottuk már eleget. Csakhogy attól még igaz. Vagy
visszavesszük a hazánkat, vagy a te beteg, csökött egyéniséged lesz a társadalmi alapkövetelmény.

Az pedig maga a nemzethalál, ahogyan Vörösmarty oly pontosan megírta.