Jelenleg alapvetően öt lehetséges alternatíva van arra, hogy Trump elnökségének vége legyen:

• 1. Az elnök lemondása;
• 2. A republikánusok felelősségre vonást kezdeményeznek a törvényhozás két házában;
• 3. A kabinet többsége az USA alkotmányának 25. cikkére hivatkozva kezdeményezi az elnök elmozdítását arra hivatkozva, hogy nincs abban a helyzetben, hogy ellássa hivatali teendőit;
• 4. Ha győznek a demokraták a félidős választásokon a 2. pontot aktiválhatják;
• 5. A Der Spiegel egyik publicisztikája szerint a nemzetközi közösség vet véget „az amerikai tragédiának”, de ez a szcenárió elég homályos.

A Spiegelhez hasonló európai és a New York Timeshoz hasonló tengerentúli kristályliberális fórumok folyton-folyvást azt szajkózzák, hogy Donald Trump nem alkalmas az elnökségre intellektuálisan (nem olvas, még nemzetbiztonsági jelentéseket sem), morálisan súlyosan elítélhető (hazug, csaló és rasszista), ráadásul szörnyű politikus is (menesztette James Comey FBI-igazgatót, mert megtehette).

A fentiek alapján szinte látom a lelki szemeim előtt az amerikai elnököt, ahogy felteszi a kérdést: ennyit tudtok fiacskáim?? Ennél többre lesz szükség…

És ebben valószínűleg igaza lehet Trumpnak.

Az elmúlt hónapban a Kongresszus olyan tagjait vádolták meg, akik elsőként támogatták Donald Trump elnökké választását 2016-ban. Trump egykori kampányfőnökét, Paul Manafortot nyolc rendben elkövetett csalás ügyében el is ítélték, míg Trump korábbi ügyvédjére, Michael Cohenre a többi közt két kampányfinanszírozási bűncselekmény ügyében bizonyította rá a bűnt az esküdtszék egy manhattani bíróságon – utóbbi azonban eskü alatt vallotta, hogy Trumppal együttműködésben követte el ezeket a cselekményeket. Cohen a vádalkunál ugyanis azt állította, hogy az elnökválasztási kampányban Trump kérte meg őt arra, hogy a választások eredményes végkimenetele érdekében fizessen annak a két nőnek a hallgatásáért, akiknek – állításuk szerint – évekkel korábban szerelmi viszonya volt az üzletember Trumppal. A végig „bizalmatlan” Cohen hangfelvételt készített a megbízásról, többek között ez a bizonyíték is a különleges ügyészhez jutott.

Mégis, ami Trump „botránytörténelmét” illeti, a mostani elnökre, illetve korábbi tanácsadóira a 2016-os elnökválasztási kampányban célzott botrányok nem vezettek Hillary Clinton győzelméhez, ezért ezt követően a demokraták egy időre stratégiát váltottak: főleg Trump személyes vonásaira, jellemhibáira fókuszálva igyekeztek leamortizálni az elnököt.

Ez azonban kevésbé érdekes az átlagválasztónak, nekik ugyanis elemzések szerint elsősorban a közvetlen szükségleteiken túli gazdasági biztonság élvezése a fontos, és nem érdeklik őket az ilyen jellegű negatív kampányok.

A korrupciós botrányok persze azért megtehetik hatásukat, hiszen ezek felbukkanása a félidős választásokon hosszú időre nyúlik vissza: amikor például a demokrata elnök, Bill Clinton alatt 1994-ben a republikánusok megszerezték a Képviselőház feletti ellenőrzést, egy korábbi kongresszusi demokrata képviselő ellen azonnal vádat emeltek visszaélés miatt (a kongresszusi postahivatal személyes célokra való felhasználása miatt). Amikor 2006-ban a demokraták kerültek többségbe a Képviselőházban, hasonló módszerhez folyamodtak republikánusokkal szemben egy kaszinóbiznisz-botrányt kirobbantva.

Ami a Trumpra nézve legveszélyesebb forgatókönyvet illeti (legyünk őszinték, ez szinte kizárólag a 4-es verzió lehet a fenti felsorolásból), az amerikai alkotmány (II. cikk 4. §) szerint az Egyesült Államok elnökét, alelnökét és valamennyi polgári tisztségviselőjét közjogi felelősségre vonás során hivatalukból el kell mozdítani, hazaárulás, vesztegetés, egyéb súlyos bűncselekmény és vétség miatt történt elítélés esetén. Azonban Trump esetében az elnök eltávolítása korántsem lenne egyszerű: először ugyanis a Képviselőházban lévő többség – 435 képviselő közül 218 tag – kellene, hogy jóváhagyja azt, és jelenleg a republikánusoknak 238 mandátumuk (55%-os többség) van, vagyis huszonöt embert kellene a demokrata oldalról meggyőzni, ami most aligha valószínű. A Képviselőház után a Szenátus is foglalkozna az üggyel – jelenleg abszolút többségben vannak a republikánus szenátorok –, ahol már kétharmados többségre lenne szükség ahhoz, hogy impeachment eljárás keretében elítéljék Trumpot, és így távolítsák el elnöki hivatalából. Ilyen radikális átrendeződés azonban nem várható késő ősszel, idén ugyanis csak a Szenátus harmada „újul meg” a Képviselőház egészével együtt, valamint az 50 államból 34 új kormányzóját választják meg. Amerikai elemzők szerint jelenleg 70 százalékos esélye is van annak, hogy a demokraták ősszel átveszik a Képviselőház irányítását – ez viszont kevés lesz.

Az impeachment maga nem büntetőeljárás, hanem politikai folyamat. A Kongresszusnak nincsen hatásköre arra, hogy büntetőjogi szankciókat szabjon ki egy elítélt elnökre vagy tisztségviselőre; az impeachment olyan, mint egy törvényjavaslat, amelynek át kell mennie a törvényhozáson (a büntetőbíróságok próbálhatják csak megbüntetni az érintett személyeket). Eddig még egyetlen amerikai elnököt sem fosztottak meg hivatalától ilyen eljárás keretében. Az eredményességnek – a törvényhozás erőviszonyainak várható változása tükrében – most is kicsit a valószínűsége, ahhoz ugyanis jelentősen meg kellene gyengülnie Trumpnak a republikánus törvényhozók oldalán.

A demokraták persze tovább próbálkoznak; tavaly júniusban, alig négy és fél hónappal a beiktatása után már készen állt a közjogi felelősségre vonást lehetővé tevő határozat vázlata, amit Brad Sherman kaliforniai képviselő nyújtott be – végül eredménytelenül – a Kongresszusnak. Akkor azzal támadták Trumpot, hogy hatalmával visszaélve, fenyegetéssel és James Comey (korábbi FBI-igazgató) kirúgásával hátráltatta a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó elleni nyomozást. Most a korábbi nőügyek miatti megvesztegetési botrányt sütnék rá, fél év múlva vagy jövőre pedig újabb botrányokkal szeretnék majd őt hivatalától megfosztani.

Mindehhez többen segítenének is: például a demokratákat bőkezűen támogató kaliforniai milliárdos, Tom Steyer – aki elmondása szerint nem bízik abban, hogy a demokraták elmozdítanák az elnököt – még 2017 őszén bejelentette, hogy tízmillió dollárt ad egy Donald Trump megbuktatását célzó reklámkampányra. Steyer amúgy pár hónapja Soros Györggyel együtt támogatja a floridai demokrata Andrew Gillum kormányzójelölti kampányát; Steyer június végén, a NextGen America szervezeten keresztül egymillió dollárra tett ígéretet. Ugyancsak júniusban Soros a Washington Postban hirdetett harcot Trump ellen, és valószínűleg folytatják majd médiakampányukat a fennhangon hirdetett közös célért, az ígéretei beváltásán munkálkodó elnök megbuktatásáért.

Alighanem helyesen mondta az egykori marxistából lett „fekete konzervatív”, Thomas Sowell politikai kommentátor, a Hoover Intézet közgazdásza: a nagy különbség ebben az országban nem demokraták és republikánerek, vagy nők és férfiak között van, hanem a fecsegők és cselekvők között… Mi idáig, egészen Európáig érezzük eme igazság távoli szagát!

Trump mindenesetre lakonikusan reagált az impeachment lehetőségére – ha ezt mégis meglépnék a demokraták, akkor a piacok egyszerűen bedőlnének. Ennyi…